Lejárt szavatosság - Rita07 pályázatára

- … és Obama elnök bízik abban, hogy képes lesz megszerezni a Kongresszus támogatását is nagyratörő terveinek végrehajtásához! – mosolygott a kamerába Chiara Wilson, majd…
- Chiara, mi történt … a francba, elájult … kérem, lépjenek távolabb, nem kap levegőt … halottsápadt … hívja valaki a mentőket!...
- Infúziót és nagyrutint kérek … a vérnyomás alacsony, a pulzus gyenge … van itt valaki, aki ismeri a hölgyet, és el tudja mondani, hogy mi történt vele?
- Igen, a hölgy Chiara Wilson, a CNN vezető riportere, és mi éppen a Fehér Ház előtt vettünk fel egy tudósítást az esti híradóba, amikor Chiara elájult. Az operatőre vagyok…
- Értem! A laborokat, gyorsan, és hívják ide Dr. Webbert is!
- De Dr. Arnold, Dr. Webber soha nem dolgozik a Sürgősségin!
- Most majd fog! Ms. Wilsonnak a lehető legjobb orvosi ellátást kell kapnia a Washington Hospital Centerben, és mivel nem tudjuk, miért ájult el, a kórház legjobb orvosára van szükségünk!
- Webber! … Hová? A Sürgősségire? …. Erre én nem érek rá! .... Szóval az orvos-igazgató rendelt oda … VIP beteg? … Ha muszáj…
Chiara lassan magához tért. Egy kórteremben találta magát, karjába lassú cseppszámú infúzió csöpögött, enyhén szédült, és nem értette, hogy mi történt vele. Oldalról hangokat hallott, és amikor arra fordította a fejét, egy tengerkék szempárral nézett szembe.
- Amit látom magához tért a VIP-betegünk – mondta a zöldeskék szempár tulajdonosa. – A leletei rendben vannak, de egy kicsit kiszáradt, a folyadékveszteségét infúzióval pótoljuk. Történt Önnel valami az elmúlt néhány napban, ami Ön szerint magyarázatot adhat az ájulására?
- Hányás, hasmenés, már három napja. Egyébként semmi.
- Előfordulhat, hogy esetleg romlott ételt evett?
- Mielőtt a rosszulléteim elkezdődtek, kagylós spagettit ettem, konzerv kagylóból, elképzelhető, hogy az volt rossz.
- És nyilván az elmúlt napokban nem pótolta megfelelően az elveszített folyadékot, pedig nem kell agysebésznek lenni ahhoz, hogy tudja: a hányás, hasmenés következtében kialakuló folyadékhiány felborítja a szervezet elektrolit-egyensúlyát és kiszáradáshoz vezet. A tüneteit minden valószínűség szerint gyomorrontás okozta. Infúzió, diéta a terápiás javaslat.
- Tényleg ezért rángattak le ide? – fordult az orvos a Sürgősségi Osztály vezető főorvosához, leplezetlen felháborodással a hangjában. – Egy olyan beteg miatt, akinek semmi más baja nincs, minthogy egy kissé kiszáradt? Ezért váratunk meg egy műtétes teamet? Elég szomorú, ha a Sürgősségi Osztályon nem tudnak diagnosztizálni egy gyomorrontást! De ha biztosra akarnak menni, csináljanak egy terhességi tesztet is a … VIP… betegnek!
- Ebből elég! – csattant fel Chiara is. – Nézze doktor, fogalmam sincs, hogy magának mi baja velem, vagy ahogyan látom, inkább az egész világgal, de ezt a stílust kikérem magamnak! Nem én kértem, hogy jöjjön ide, nem is ismerem magát, de ismeretlenül is sokat elmond magáról az, ahogyan a kórház egyik páciensével viselkedik. Én nem kértem VIP ellátást, sőt, ha ez azt jelenti, hogy maga a kezelőorvosom, akkor kifejezetten átlagos ellátást szeretnék, olyat, amelyikben maga nem szerepel! És nem, nem vagyok terhes, biztos lehet abban, hogy tudnék arról, ha gyermeket várnék!
- Ebben maradunk – válaszolt Dr. Webber, majd sietős léptekkel elhagyta a kórtermet.
* * *
- Szóval, Sam, vegyük át még egyszer, mit tudunk Chiara Wilsonról – kortyolt a kávéjába Joanna Langston, a New York Club televíziós csatorna műsorigazgatója.
- Joanna, teljesen felesleges erről újra beszélnünk, kizártnak tartom, hogy Chiara a CNN-t otthagyja egy most induló csatorna kedvéért, még akkor sem, ha itt hírigazgatói pozíciót kínálsz neki! A CNN nem csak az USA-ban, de az egész világon a legismertebb hírcsatorna, és ott vezető riporternek lenni minden újságíró álma.
- Azért próbálkozni lehet – mosolygott Joanna -, úgyhogy kérlek, ismételjük át még egyszer az információkat Ms. Wilsonról.
- OK. Chiara Wilson 28 éves, amerikai apa és olasz anya gyermekeként született a Rhode Island-beli Providence-ben. Apja katonatiszt volt, már nem él, anyja közepesen sikeres Brodway-színésznő volt, mielőtt feleségül ment Jacob Wilsonhoz, ezután felhagyott a színészettel, és csak a családjának élt. Chiarának két öccse van, Victor a színészettel próbálkozik, Peter bróker. A CNN vezető riporteri pozícióját nem adták ingyen: Chiara megjárta a Közel-Kelet hadszíntereit, tudósított a legnagyobb gazdasági és politikai jelentőségű csúcstalálkozókról, utolsó információim szerint most kapott ajánlatot a Fehér Háztól is, belső tudósítóként szeretnék Őt foglalkoztatni. Szóval, mindent egybevetve, a mi ajánlatunk a közelében sem jár a jelenlegi lehetőségeinek.
- Sam, a kishitűséged időnként komolyan elkeserít – nyúlt a telefon után Johanna -, már kezdem azt hinni, hogy Te nem bízol a New York Club sikerében. Most fogd a telefont, hívd fel régi barátnődet, és beszélj meg vele egy találkozót a Plaza Hotelbe, mondjuk péntek délután egy órára, ebédre. Az ajánlat, amit tenni akarok, minimum megfontolandó!
- Halló, Chiara, itt Sam! … Hallottam a rosszullétedről, Washingtonban. … Már jól vagy? … Mikor jössz vissza New York-ba? … Szerdán? … Ez remek, akkor lenne kedved velem ebédelni pénteken a Plazában? … Egy órakor! … Ott találkozunk, és addig is vigyázz magadra!
- Ott lesz – mondta Sam a főnöknőjének, aki olyan elégedetten mosolygott, mint a macska, amelyik most nyelte le a kanárit.
* * *
- … Joanna, az ajánlata megtisztelő, és nagyon meglepő is egyben, de gondolom, megérti, hogy nem adhatok választ azonnal. Alaposan át kell gondolnom. Sam, örülök hogy láttalak, sűrűbben is összefuthatnánk! – nyelte le Chiara az utolsó korty ásványvizét, majd az órájára nézett. - Köszönöm a kellemes ebédet, sajnos most mennem kell, van még néhány elintéznivalóm délután! – fogott kezet Joannával, és ölelte meg Sam-et. Elgondolkodva indult kifelé az ajtón, majd a recepció felé kanyarodott, hogy taxit hívasson magának, amikor ismerős hang ütötte meg a fülét:
- … Oké, Lisa, most visszamegyek a konferenciára. Hétfőn találkozunk, és akkor újra egyeztetünk! – hallott Chiara egy kellemes férfihangot, majd amikor hátrafordult, egy zavarba ejtően ismerős szempárba nézett:
- Hm … doktor …
- Webber – segítette ki zavarából a férfi. – Ms. Wilson, micsoda meglepetés! Örömmel látom, hogy már jobban van!
- Valóban – mondta Chiara -, bár lássuk be, ez valószínűleg nem magának köszönhető!
- Megértem, hogy neheztel rám – mosolygott rá az orvos. Ingerült és talán némiképp faragatlan is voltam magával, ezért a bocsánatát kérem.
- Nos, azt nem adom olyan könnyen – mosolyodott el Chiara is.
- Szívesen győzködném még tovább, de éppen egy konferencia zajlik a hotel nagytermében, ezért vagyok most New Yorkban, ráadásul én vagyok a következő előadó. Nem lenne kedve meghallgatni? Talán az előadás után lehetőséget adna nekem arra, hogy megpróbáljam elnyerni a bocsánatát?
Chiara – saját maga számára is érthetetlen módon – azon kapta magát, hogy a konferenciaterem felé indult ahelyett, hogy sarkon fordult volna, és a lehető legmesszebbre menne a Plazától és Dr. Webbertől egyaránt. Tényleg érthetetlen volt, hogy miért ment be az előadásra, hiszen a legnagyobb túlzással sem lehetne azt állítani, hogy közötte és Dr. Webber között mély szimpátia alakult volna ki az egyetlen alkalommal, amikor találkoztak. Mégis: Chiara kíváncsi lett erre az emberre, és úgy gondolta, jó alkalom a mostani arra, hogy egy kicsit többet megtudjon róla.
- … és ezért kérem Önöket, segítsenek nekem, nekünk mindent megtenni azért, hogy a világos sejtes veserákkal, vagy az abból kiindult metasztázissal küzdő betegek közül minél többet megmenthessünk! – fejezte be az előadását Dr. Webber. Chiara nem győzött csodálkozni: a férfi hittel és lelkesedéssel beszélt, minden szavából érezhető volt, hogy ezek az emberek – a betegei – valóban nagyon fontosak neki. Hol volt a mogorva, érzéketlennek tűnő orvos, aki szinte személyes sértésnek vette, hogy konzultálni hívták Chiarához? Nem volt sok ideje tovább gondolkodni ezen, mert már meg is érkezett mellé az orvos, és elégedett mosollyal vezette ki a konferenciateremből.
* * *
- Tényleg kicsi a világ, Dr. Webber – mondta Chiara tétovázva, és belekortyolt a cafe amaretto-ba. A kávé finom volt, olyan, amilyennek lennie kell: erős eszpresszó, amaretto likőr, és egy korty tejszín. A kávézó diszkrét, elegáns, az asztalon friss virág illatozott. – Ki hitte volna, hogy összefutok magával New York-ban! Arra pedig végképp nem gondoltam volna, hogy – az előzmények ismeretében – szemtől szembe ülünk majd egymással, és békésen kávézunk.
- Kérem, szólítson Dan-nek – mondta a férfi, kifürkészhetetlen mosollyal. – Szóval, valóban örömmel látom, hogy felgyógyult a gyomorrontásból. Talán egy interjú miatt volt ma a Plazában? – terelte el a szót a kellemetlen emlékekről.
- Állásajánlatot kaptam.
- Elfogadja?
- Fogalmam sincs. Mindig a hírek érdekeltek, és újságírói pályám csúcsa, hogy a CNN vezető tudósítója vagyok. Az ajánlatot a New York Clubtól kaptam, egy induló csatornától, amelyiknek azonban ígéretesen összeválogatott szakembergárdája van. Hírigazgatónak hívnak, ez a jelenleginél önállóbb munkakört jelentene, új kihívást. A csatorna ígéretes jövő előtt áll, de nem versenyezhet a CNN-el, amelyet az egész világon néznek. Arról nem is beszélve, hogy a White House is érdeklődik irántam, belső tudósítói pozíciót kínáltak.
- A népszerűség átka. De abban biztos vagyok, hogy jó döntést hoz majd!
- Magát pedig az orvosi konferencia hozta New York-ba – váltott témát Chiara. – Tulajdonképpen mivel foglalkozik, mi a szakterülete? Úgy emlékszem, a világos sejtes veserákról beszélt az előadásában.
- Sebész vagyok, urológus szakvizsgával, de érdekelnek a ritka betegségek is. A Washington Hospital Center tág teret enged az orvosainak arra, hogy minél több területen kipróbálhassák magukat. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb betegünk kezeléséhez elengedhetetlenül szükséges a társszakmák szoros együttműködése. A vese az urológia szakterülete, a világos sejtes veserák azonban gyakran képez áttéteket különböző szervekben - leggyakrabban a mellékvesét, a májat, a lépet és a hasnyálmirigyet éri el -, tehát az urológián és az onkológián kívül más szakemberek tudását is igényli ez a betegség. Jelenleg az immunterápiával kombinált érképződést gátló szerek alkalmazásának lehetőségeit vizsgáljuk. A probléma persze most is a pénz: a kutatáshoz rengeteg pénz kell. Válság van, a kormányzat inkább elvonja a forrásokat az orvosi kutatásoktól, minthogy adna, és nem marad más választásunk, mint befektetőket és támogatókat keresni. Ezt a konferenciát is potenciális befektetőknek és támogatóknak szerveztük.
- Nagyon érdekes, amit mond – gondolkodott el Chiara. – Az egészségügy hálás téma, hiszen mindenkit érdekel, érdemes lenne jobban elmélyedni benne. A publicitás segíthet pénzt szerezni a kutatásaira, én pedig segíthetek azzal, ha készítek egy anyagot a CNN-nek a munkájáról. Egyeztessünk arról, milyen formában tudnánk együttműködni, én pedig megszerzem az engedélyt a főnökeimtől arra, hogy forgathassunk Washingtonban, a kórházban. Most mennem kell – pillantott az órájára -, de itt a névjegyem, a mobiltelefonomat csak akkor kapcsolom ki, ha forgatok – nyújtotta át a kis kártyát.
- Sajnálom, hogy máris mennie kell – fogta meg a nő kinyújtott kezét az orvos, és a kézfogás mintha tovább tartott volna annál, amennyit az illendőség feltétlenül megkíván. Dan-nek közben lehetősége nyílt arra, hogy megcsodálja Chiara szép formájú kezét, érezte az illatát – felkavaró élmény volt! Egymás szemébe néztek, mígnem Chiara megtörte a csendet. – Gondolkodjon azon, milyen formában lehetne a legjobban bemutatni a kutatásukat. Körülbelül két hetet igénybe vesz, hogy a CNN-nél engedélyezzék a forgatást, de addig is dolgozhatunk együtt. Küldje el e-mailben az ötleteit!
- Meglesz! – mondta Dan, még mindig a nő szemébe nézve, és jól láthatóan nem akaródzott közben elengednie Chiara kezét. Ez a nőnek sem volt ellenére, de ez a pillanat sem tarthatott örökké. Chiara végül elhúzta a kezét, még egy pillantás, és már ott sem volt. Dan lassan visszaült az asztalhoz, és próbálta visszanyerni legendás józanságát. Nem tagadhatta, Chiara személyiségének varázsa megérintette, arról nem is beszélve, hogy a nő igazán gyönyörű! Mediterrán őseit le sem tagadhatná: selymes, vörösesbarna haja, aranyszínű ragyogással játszó bőrszíne, óriási, kávébarna szemei ellenállhatatlan jelenséggé tették. Dan e pillanatban csak egyetlen dologban volt egészen biztos: hogy a lehető legközelebbről meg akarja ismerni Chiarát.
* * *
Este tíz óra is elmúlt már, mikor aznap este Chiara hazaért. A kávézóból egyenesen a munkahelyére ment, ahol két munkaértekezletet követően még a CNN egyik háttércsatornáján futó dokumentumsorozata aktuális epizódjának vágási munkálatait is el kellett végeznie. Hosszú, fárasztó nap volt, helyenként felkavaró momentumokkal – gondolta a zuhany alatt állva, miközben végigpörgette magában a nap eseményeit. Felkavaró, igen, ez a jó szó arra, amit a Dr. Webberrel való találkozásakor érzett. A férfiról kiderült, hogy egyáltalán nem az az arrogáns bunkó, mint amilyennek először látszott, hanem egy elkötelezett, munkáját hittel és szenvedéllyel végző ember, akinek aznap valószínűleg éppen nagyon rossz napja volt, amikor Chiara kórházba került, és látszott Dan-en, hogy akkori viselkedése őszintén bántja. Futólag említette, hogy aznap elveszítette az egyik betegét, és Chiara így már jobban meg tudta érteni, miért viselkedett vele – és ami azt illeti, mindenki mással is – olyan furcsán. A közös munka gondolata felvillanyozta Chiarát, és azzal a gondolattal bújt ágyba, hogy ez a projekt nem csak szakmailag lehet fontos a számára.
* * *
A következő két hétben jöttek-mentek az e-mailek Chiara és Dan között, és ezekben az e-mailekben egyáltalán nem csak orvosi szakmai kérdésekről esett szó. Mindketten úgy érezték, hogy sikerült egy kicsit jobban megismerniük egymást, így – mondhatni - természetes volt, hogy Chiarát Dan várta Washingtonban, a Dulles International repülőtéren. Chiara nem egyedül érkezett, egy operatőrt és egy felvételvezetőt is hozott magával. A stáb a Mandarin Oriental Hotelben szállt meg, innen indultak a kórházba.
- … az elmúlt negyven percben Önök bepillanthattak a Washington Hospital Center életébe, és megismerhették a központ orvosainak odaadó munkáját. Megmutattuk Önöknek, milyen nehézségekbe ütközik ennek a sokakat érintő, súlyos betegségnek a kezelése, és az új, ígéretes terápiás lehetőség kutatása. Hosszú út vezet még odáig, hogy az immunterápiával kombinált érképződést gátló szerek minden világos sejtes veserákos beteg számára elérhetőek legyenek. Amennyiben támogatni szeretnék Dr. Webber és kollégái munkáját, a Washington Hospital Centeren keresztül megtehetik! Köszönöm megtisztelő figyelmüket! – búcsúzott a kamerába mosolyogva Chiara. Amikor a felvételvezető jóváhagyta aznapi munkájukat, fáradtan Dan-re nézett.
- Vége, megcsináltuk!
- Nem lehetek eléggé hálás neked, a stábnak és a CNN-nek azért, mert ezt a filmet elkészítettétek. Az a legkevesebb, hogy köszönetképpen meghívom a stábot vacsorázni!
- Köszönjük, de mi nem mehetünk – nézett egymásra az operatőr és a felvételvezető -, két óra múlva indul a gépünk, még ma vissza kell mennünk New York-ba.
- Neked is menned kell, Chiara? – komorodott el a férfi. Hetek óta ezt a pillanatot várta, és bele sem akart gondolni abba, hogy Chiara összepakol és elutazik anélkül, hogy lehetősége lett volna kettesben maradni vele.
- Nem, én Washingtonban töltöm a hétvégét – válaszolt a lány, és hirtelen mintha a nap is kisütött volna körülöttük -, és örömmel vacsorázom veled. Úgy hallottam, a hotelnek remek a konyhája, úgyhogy akár ott is ehetünk.
Vacsora előtt Chiara felment a szobájába átöltözni, Dan a bárban várt rá. Röpke negyedóra múlva pedig nem akart hinni a szemének: egy sugárzóan szép nő állt előtte, testét lágyan ölelte körül a pipacspiros selyemruha, gyönyörű szemei ragyogtak, nyoma sem volt már bennük fáradtságnak. Dan számára a vacsora már egyáltalán nem volt fontos, csak nézte, nézte Chiarát, úgy érezte, soha többet nem tudja levenni róla a szemét.
- Zavarba hozol – szólalt meg Chiara -, és mintha vacsorát ígértél volna…
- Persze… - jött zavarba Dan is - már vár az asztalunk. Belekarolt Chiarába, és ez a rövid fizikai érintkezés áramütésszerűen hatott mindkettőjükre. Valahogyan eljutottak az asztalukig, sőt, rendeltek is, mint később kiderült, amikor a pincér megérkezett az előétellel, de hirtelen olyan volt minden, mint ha egy elmosódott, rosszul exponált fényképet néztek volna mindketten, ahol kristálytisztán csak a másik alakja látszik. Az étel valószínűleg ízletes volt, bár lehetett volna fűrészpor is, akkor és ott ennek nem volt semmi jelentősége. Beszélgettek ugyan, de kevés szó esett közöttük, ott és akkor nem az intellektusé volt a főszerep. Dan csodálta Chiara szépségét, Chiara pedig Dan vonzó tulajdonságait vette sorra – úgymint: zöldeskék szempár, dús, szőkésbarna haj, határozott arcél, megnyerő arc kifejezetten csókolnivaló szájjal, kisportolt test, amelyen remekül mutatott a fekete garbó fölött viselt acélszürke zakó. A keze igazi sebészkéz, ápolt, hosszú, vékony ujjakkal, élvezet volt nézni, ahogy gesztikulált a kezeivel. Eljött az a pillanat, ahol a fizikai vonzalmon már lehetetlen volt uralkodni. Szó nélkül, a legteljesebb egyetértésben indultak el Chiara szobája felé.
- … Várjanak, kérem, tartsák a liftet még egy pillanatra! – kiabált a terjedelmes idős hölgy, aki pudliját pórázon maga után húzva közelítet a lifthez.
- Természetesen, parancsoljon asszonyom – mondta Dan, az angol királynő udvarmesterének szívélyességével engedte be maga elé az asszonyságot a liftbe. A kutyus nagyon barátságos volt, érdeklődve körbeszaglászta Dant és Chiarát, aki lelkesen megsimogatta, ugyanis nagyon szerette az állatokat. Az idős hölgy előbb hagyta el a liftet, mint ők, és éppen ideje is volt, mert már pukkadoztak a visszafojtott nevetéstől. Magukban mindketten hálásak voltak ezért a kis közjátékért, mert ha az asszonyság a kutyájával nem tolakodott volna be a liftbe közéjük, nem biztos, hogy a közelebbi ismerkedéssel várni tudtak volna addig, míg elérik Chiara szobáját.
Nevetve, egymást átkarolva andalogtak a folyosón. Chiara csak nehezen találta meg a kulcskártya helyét az ajtón, de azért valahogyan csak sikerült az ajtó másik oldalára kerülniük. Lázas izgalommal simultak egymáshoz, mintha száz kéz érintett volna, száz száj csókolt volna egyszerre. Az acélszürke zakó a földre hullott, nemsokára követte a pipacspiros ruha is, azután a garbó, a nadrág, és a többi, intim helyzetben zavaró ruhadarab. Egymást ölelve botladoztak az ágyig, felragyogott a férfi írisze, kezének érintése nyomán szikrák gyúltak a nő bőrén. Nem voltak kérdések, nem voltak kétségek. Sóhajok, az ívben hajló női test, melynek íze és illata a hamvas őszibarackhoz hasonlított. Felrobbant a vágy, a beteljesedés megsemmisítő erővel bírt... rengeteget kaptak és még többet akartak…
* * *
Napsütéses, gyönyörű reggelre ébredt másnap Washington, Chiara pedig a friss kávé illatára, és arra a bizonyos, már nagyon is ismerős, simogató pillantású, zöldeskék szempárra.
- Hm… kávé… honnan tudtad, hogy kávé nélkül képtelen vagyok felébredni?
- Ezek szerint remekül működnek az ösztöneim – simított végig Dan keze Chiara haján.
- Azt is az ösztöneid súgták meg, hogy egy csodálatos éjszakát töltünk együtt?
- Egyet? Ettől a pillanattól kezdve mindet! – jelentette ki meglehetősen nagy magabiztossággal Dan.
- Aha… - hagyták cserben hirtelen a szavak a sztárriportert -, ez meglehetősen messzire mutató elképzelés!
- Nem lehetnek kétségeid, Chiara – csókolta meg a vállát nagy szakértelemmel a férfi -, mi összetartozunk! Soha senki iránt nem éreztem még ilyen elsöprő erejű vágyat, és soha senkivel nem éltem még át azt a szenvedélyt, amit az éjszaka veled! És – bár biztos nem lehetek benne, de – úgy gondolom, hogy te is ugyanígy érzel.
- Igen – találta meg a hangját Chiara -, de nekem egy kicsit gyors ez a tempó. Alig ismerjük egymást.
- Az elmúlt éjjel ez egyáltalán nem zavart téged – hívta fel a lány figyelmét a nyilvánvaló tényre Dan. – Ismerlek annyira, amennyire ember ismerhet egy másikat. Vannak, akik évekig kerülgetik egymást, és mégsem kerülnek soha közös hullámhosszra úgy, ahogyan mi. A valódi vonzalom, az igazi érzelem egy perc alatt eldől, kiderül, nincs értelme harcolni ellene.
- És én nem is akarok – mosolygott Chiara -, csak egy kis időt kérek! Közöttünk olyan gyorsan történt minden. Nem három perc alatt szeretnék dönteni a további életemről. Ráadásul nekem is jár az, ami a többi lánynak – udvarlás, virágok, mozi, színház, vacsora…
- Ebben igazad van, és nekem teljesen mindegy, hogy mit csinálunk, addig, amíg együtt vagyunk! – mondta Dan olyan mély meggyőződéssel a hangjában, amivel tényleg nem lehetett vitába szállni.
* * *
Egy év telt el. Ez idő alatt Chiara és Dan annyi időt töltöttek együtt, amennyit csak lehetett. Hol Chiara utazott Washingtonba, hol Dan New York-ba. Dan és csapata kutatásai sikerrel jártak, és hála a Chiara által elkészített riportfilmnek, bőkezű támogatókra talált a projekt. Chiara végül nem fogadta el a New York Club ajánlatát, sem a White House-ét, maradt a CNN-nél. Karrierje egyre feljebb ívelt, de nagyon nehéz volt megoldani a két város közötti állandó utazgatást, annál is inkább, mert Chiara a munkája miatt egyébként is sokat utazott. Végül úgy döntött, hogy Washingtonba költözik, hiszen Dant inkább a kórházhoz, a városhoz kötötte a munkája, mint Chiarát az övé New York-hoz. És most, egy év után élete talán legfontosabb tettére készül: holnap kimondja az igent a férfinak, akit a világon mindennél jobban szeret, és azt egyikük sem gondolta volna, hogy boldogságukat egy lejárt szavatosságú kagylókonzerv miatti gyomorrontásnak köszönhetik majd!

*-*-*-*-*-*
- Nagyon tetszett az egész: a történet, a megfogalmazás, mintha egy regényt olvasnék. :)
- Érett a stílusod, és nagyon kedves történetet hoztál össze a pályázatra! Nem utolsó sorban az ember bele tudja magát élni, mert abszolút hihető ez a sztori. :) Gratulálok! :)
Ti mit gondoltok?