MOTTÓ:

"OLVASSA, AMIT ÍRTAM, AZ OLVASÁS ÖRÖMÉÉRT! BÁRMI EGYEBET TALÁL BENNE,
ARRÓL ÁRULKODIK, AMIT MAGÁVAL HOZOTT AZ OLVASÁSHOZ."
(ERNEST HEMINGWAY, IRODALMI NOBEL-DÍJAS AMERIKAI ÍRÓ)

"VONZ AZ ÍRÁS, A REJTÉLYESSÉGE, AZ, AHOGY A SZAVAK EGY OLDALON ÖSSZEKAPCSOLÓDNAK, HOGY KÉPET ALKOSSANAK, KIFEJEZZÉK A LÉNYEGET, VAGY CSAK OTT LEGYENEK ÉS MUZSIKÁLJANAK."
(NORA ROBERTS AMERIKAI ÍRÓNŐ)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bűnös vagy áldozat - krimi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bűnös vagy áldozat - krimi. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. július 24., szombat

BŰNÖS, VAGY ÁLDOZAT? - 17.

A fekete Fordban elhelyezett nyomkövető adataira nézve Natalie kaján vigyorral állapította meg, hogy Matt pontosan követi az utasításait. Természetesen kerülőutat határozott meg a hadnagy számára, ő pedig egy rövidebb úton tért vissza a foglyához. Matt persze rájött, hogy valószínűleg megkocsikáztatják, de nem volt más választása, követnie kellett a GPS által megadott útvonalat. Tomnak komoly problémát jelentett Matt-et követni, hiszen Matt profi volt, és figyelte is, hogy követik-e, így Tomnak minden tudását össze kellett szednie ahhoz, hogy a meglehetősen nagy délutáni forgalomban ne is maradjon le Matt-től, de ne is hívja fel magára a figyelmet. Valamivel több, mint egy órán át autóztak a városban, mire megérkeztek a GPS által jelzett úti célhoz. Matt nem lepődött meg azon, hogy egy külvárosi, lakatlan negyedbe érkezett. Leparkolt egy lerobbant ház előtt, majd alaposan körülnézett. A környék hihetetlenül lepusztult volt, szeméthegyek álltak mindenütt, a házakon egyetlen ép ablakot, vagy ajtót sem lehetett látni. Egy nyomornegyed közepén állt, egy szellemvárost látott. Azon gondolkodott, mi legyen a következő lépés, és ekkor megszólalt a mobiltelefon.
-   Hello hadnagy, látom, jó fiú volt, és betartotta a játékszabályokat – búgta a már ismert női hang. – Ideje, hogy megkapja ezért a jutalmát! Kerülje meg a házat, amelyik előtt áll – a nő bontotta a vonalat. Matt elindult, pisztolyát készenlétben tartva. Amikor eltűnt a ház takarásában,Tom O’Brian is a hadnagy után eredt. Matt egy meglehetősen nagy, de gazzal sűrűn borított üres területre érkezett. A ház sarkánál mozgást érzékelt. Sietve arra indult, de amikor odaért, nem volt ott senki, talált viszont egy rozsdás vasajtót. Pisztollyal a kezében lépett be az épületbe. Lassan, óvatosan haladt végig a sötét folyosón, amelyről jobbról is és balról is ajtók nyíltak. Egyenként benézett minden ajtó mögé, de a leírhatatlan mocskon kívül nem talált semmit. Egy rozoga lépcső vezetett felfelé az épület első szintjére. A férfi óvatosan felment a lépcsőn, és egy ugyanolyan sötét folyosón találta magát, mint a földszinti volt. Nyolc ajtót számolt meg, négyet-négyet egymással szemben. Az épületben kísérteties volt a csend. A harmadik ajtó zárva volt, de Matt egy erőteljes rúgással kinyitotta, mögötte egy vasajtót talált, és hallotta, hogy az ajtó mögött valaki mocorog. A vasajtón lévő lakatot egy jól irányzott lövéssel távolította el. Az ajtó feltárult, és Matt mérhetetlen megkönnyebbüléssel látta meg a vaságyon megkötözve heverő Kat-et. A lány gyönyörű, barna szemei könnybe lábadtak, amikor meglátta a férfit. A hadnagy megszabadította Kat-et a kötelektől. A lány alig tudott megállni a lábán, hiszen hosszú órák óta megkötözve feküdt az ócska matracon, és igencsak elzsibbadtak a lábai.
- El sem hiszem, hogy itt vagy – mondta könnyeit nyelve, amikor már meg tudott szólalni.
- Én is boldog vagyok, hogy épségben megtaláltalak, de ez így túl könnyű volt, valami azt súgja, hogy még nincs vége a játéknak – ölelte át kedvesét Matt. – Visszaállt a vérkeringés a lábadban? – kérdezte, és közben minden idegszálával arra koncentrált, hogy meghallja, ha valaki közeledik. Kat botladozva elindult az ajtó felé, Matt gyengéden maga mögé tolta, és a lány előtt lépett ki az ajtón. Körülnézett, de nem látott senkit. Folyamatosan fedezve Kat-et elindultak a folyosó vége felé. Gond nélkül lejutottak a lépcsőn a földszintre, majd elérték a szabadba vezető ajtót. Matt kilépett, körülnézett, mivel senkit nem látott kint, intett Kat-nek, hogy jöhet. Kat még mindig botladozott, a lábai nagyon fájtak, ezért Matt támogatta, ahogyan a gazos udvaron keresztül igyekeztek elérni az autót.
- Tényleg azt hittétek, hogy megússzátok? – búgott fel Natalie hangja, majd a nő kilépett egy fa takarásából a hátuk mögül. – Ennyire egyikőtök sem lehet ostoba! – kacagott fel a nő megint, pisztolyát egyenesen Kat-re szegezve. – Ne is próbálkozz, nagyfiú! Meglehetősen jól lövök, és bár nem kétlem, hogy te is, úgy vélem, nem kockáztatnád a nő életét – mondta Natalie, és Matt belátta, hogy ebben igaza van. Leeresztette a pisztolyt, és igyekezett Kat-et eltakarni. – Ne mozdulj! – kiálltott Natalie, de a fegyver meg sem mozdult a kezében.
- Mi értelme ennek a játszadozásnak, ha mindkettőnket meg akarsz ölni – kérdezte Matt, és néhány milliméterrel közelebb lépett Kat-hez. Natalie azonnal lőtt, a golyó néhány centivel Kat lába előtt csapódott a földbe.
- A megbízómnak szüksége lenne néhány dokumentumra, Kathryn pontosan tudja, milyen papírokról beszélek – válaszolt Natalie.
- Már százszor elmondtam, hogy azok a papírok a rendőrségen vannak – mondta Kat.
- Úgy van – erősítette meg Matt is -, és ezen a tényen nem változtat az sem, ha mi meghalunk. A papírok és az elmúlt néhány hetek alatt elvégzett nyomozati munka éppen elég terhelő bizonyítékot tárt fel ellened és a megbízód ellen is. Nem kellene tovább súlyosbítanod a helyzetedet.
- Ellenem? – kacagott fel Natalie. – Hiszen fogalmatok sincs arról, hogy ki vagyok! Engem senki sem ismer, és ez így is marad! A halálotok számomra nem személyes ügy, hogyan is lehetne az, viszont a vérdíj biztosítja számomra a visszavonulás lehetőségét, azt, hogy soha többet ne kelljen ölnöm.
- Ezek igazán szép kilátások – nézett mereven a nőre Matt, majd a másodperc tört része alatt felemelte a fegyverét, célzott és lőtt. Natalie ugyanabban a pillanatban húzta meg a ravaszt, és mindkét golyó becsapódott – Natalie megingott, majd összeesett, de ugyanabban a pillanatban Matt is a földre rogyott. Kat sikolyára még a halottak is feléledtek volna, de helyettük egy magas, vörös hajú férfi érkezett rohanva. Először Natalie-hoz futott, majd konstatálta, hogy a nő, bár nem halt meg, de elveszítette az eszméletét, tehát pillanatnyilag nem veszélyes, a barátjához sietett. Matt sem volt magánál. Tom, amennyire lehetett, megvizsgálta, közben a mobilját Kat-nek adva kérte a nőt, hogy hívja a 911-et. Amíg Kat telefonált, Tom az ingéből nyomókötést készített. Matt halántékát érte a lövedék, erősen vérzett, de felületi sérülésnek látszott. A Tom által megadott koordinátáknak köszönhetően a mentők néhány percen belül megérkeztek, és megkezdték a sérültek ellátását. Néhány perccel a mentők után érkezett a helyszínre Lauder kapitány is az embereivel.
- Ezt nem ússza meg, O’Brian, és ez a másik őrült sem – mondta, miközben megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy Matt életben van. A főrendőr a figyelmét a reszkető Kat-re fordította, majd miután a mentőorvos megnyugtatóan úgy nyilatkozott, hogy a nőnek semmi baja, jelezte, hogy magával vinné a kapitányságra.
- Szó sem lehet róla, kapitány – mondta Kat határozottan. – Ugye nem gondolja komolyan, hogy magával megyek tanúvallomást tenni akkor, amikor Matt-et kórházba szállítják? Elkísérem Matt-et a kórházba, és ha akarja, ott beszélhetünk – indult a mentőautó felé, amelybe már betették a hadnagyot. Lauder kapitány nem vitatkozott, és miután meggyőződött arról, hogy Natalie-t is elhelyezték egy másik mentőben, beült az autójába, és a mentők után ő is a kórház felé indult.
- Mindig utáltam a kórházakat – rázkódott össze Kat. Egy nővér érkezett, aki felajánlott neki egy kórtermet, ahol lepihenhet, de Kat mindenképpen Matt mellett akart maradni. A férfi sérüléseit ellátták – hihetetlen szerencséje volt, a golyó csak súrolta a fejét -, karjába infúzió csöpögött.
- Kérem, Kathryn, ennek most semmi értelme, a hadnagy valószínűleg még órákig nem ébred fel. Mit szólna, ha addig elvinném Matt lakására, ott lezuhanyozhat és átöltözhet, és talán kellemesebb körülmények között beszélgethetünk arról, mi történt magával, amíg fogságban volt. - Kathryn hálásan beleegyezett Lauder kapitány által javasoltakba, és egy fél óra múlva már a zuhany alatt állt. Leírhatatlan örömet okozott a meleg víz, a sampon, a megtisztulás lehetősége, de a szíve tele volt aggodalommal, és ahogyan a fürdőszobában körülnézett, megrohanták az emlékek – a férfival közös emlékei. Kicsordulni készülő könnyeit visszafojtotta, és Lauder kapitányhoz már egy határozott, összeszedett nő tért vissza.
- Hogy tudnak az embernek a legegyszerűbb dolgok is hiányozni, ha nem juthat hozzájuk – kortyolt bele élvezettel a frissen főtt kávéba. – Még most sem hiszem el, hogy vége, hogy örökre vége – sóhajtott.
- Reméljük – bólintott Lauder kapitány -, bár van egy rossz hírem: Daniel Smith megszökött. Még nem tudjuk, hogyan, és azt sem, hogy hová, de mostantól kezdve a fél világ összes nyomozati szerve őt keresi majd, bízvást remélhetem, hogy előbb vagy utóbb előkerül. Mindenesetre mostanában nem lesz abban a helyzetben, hogy bérgyilkosokat bérelhessen fel.
- Miért olyan biztos ebben, kapitány úr?
- A Kajmán-szigeteken lévő bankszámlához továbbra sem férhet hozzá, és zároltuk minden vagyonát. Most pedig, kérem, mesélje el, mi történt magával az elmúlt napokban!
Kat belekezdett, utólag is borzongva az átéltektől. Éppen a történet végére ért, amikor Lauder kapitány mobilja megszólalt: a kórházból hívták a kollégái azzal a hírrel, hogy Matt végre magához tért. Kat-et hat lóval sem lehetett volna visszatartani attól, hogy a kórházba rohanjon.
- Minden jó, ha a vége jó – mosolygott bágyadtan a nőre Matt -, és valami azt súgja, hogy nekünk mostantól minden nagyon jó lesz!
-  A próféta szóljon belőled – mosolygott Kat is, és érezte, ahogyan elszáll belőle az utóbbi hetek feszültsége. Amennyire lehetett, a keskeny kórházi ágyon közel férkőzött a férfihez, és fejét a vállára hajtva a boldog jövő ígéretét suttogta a férfi fülébe.


EPILÓGUS

Acapulco, Mexico, kilenc hónappal később

- Ez gyönyörű – kiáltotta örömében Kat, amikor a Villa Vera Hotel Spa and Racquet Clubban elfoglalták a lakosztályukat. A nő azonnal a teraszra sietett, és csodálattal nézte az Acapulco-öböl lenyűgöző panorámáját. Matt a felesége mellé lépett, átölelte, és kezét az asszony domborodó hasára tette. – Ezt én is meg tudnám szokni – fordította maga felé a nőt, és hosszú csókban forrtak össze. Az elmúlt hónapok nem voltak eseménytelenek. Matt komolyan gondolkodott azon, hogy kilép a rendőrség kötelékéből, de Kat meggyőzte őt arról, hogy akármilyen veszélyes is a munkája, a férfit az teszi boldoggá, hiszen nem csak munka, de hivatás is számára a bűnüldözés, így aztán elfogadta a felkínált előléptetést. Kat-et szintén előléptették cégtárssá, a Harty, Boone & Smith ügyvédi iroda néhány hónapja már a Harty, Boone & Taylor-Johnson nevet viselte. Igen, Taylor-Johnson, mert hat hónappal ezelőtt Kathryn Taylor és Matt Johnson összeházasodtak, és a fiatalasszony négy hónapja már a gyermeküket is a szíve alatt hordta. Az esküvő rendkívül megható esemény volt, minden barátjuk, családtagjaik, és a New York-i központi rendőrkapitányság szinte összes munkatársa tanúja volt annak, ahogyan örök hűséget fogadtak egymásnak. A nászútra csak most jutott ideje a meglehetősen elfoglalt fiatal párnak, így kerültek Acapulco-ba.
- Észrevetted, milyen meglepetten bámult a portás, amikor bejelentkeztünk a nászutas lakosztályba? – vigyorgott Matt, továbbra is felesége hasát simogatva.
– Nyilván csak a jó neveltetése tartotta vissza attól, hogy megjegyezze: a nászúttal talán kissé elkéstünk – nevetett Kathryn is. Ahogyan a teraszon a szálloda által biztosított welcome drinket – gyümölcskoktélokat – itták, azon gondolkodott, hogy mekkorát fordulhat a világ az emberrel egyik pillanatról a másikra. Alig egy év telt el Ronnie halála óta – akire egyébként azóta is sokszor és fájdalommal gondolt -, és Kat számára az azóta eltelt idő eseményei valószerűtlennek tűntek. Elveszítette a legjobb barátját, elrabolták és többször megpróbálták megölni, számára szinte felfoghatatlan emberi gonoszsággal találkozott, de megkapta a sorstól a legnagyobb boldogságot is, amit csak ember kaphat: megtalálta a szerelmet és a társát is az életben. Igaz a mondás: ha az élet az egyik kezével elvesz valamit, a másikkal ad is valamit ahelyett, amit elvett, és őket bőségesen kárpótolta a sors mindazért, amit elszenvedtek.

Néhány órával később, néhány utcával arrébb:
- Végre, hogy megérkezett – nyitott ajtót a jóképű, szőke férfi, és elismeréssel mérte végig a belibegő nőt.
- Szeretem, ha az ügyfél türelmetlen – búgta a nő, és végigsimított hosszú, szőke haján. Szeme zölden, játékosan villant, és a férfinak lélegzetelállító látványban volt része, ahogyan a nő kibújt a ruhájából. Elképesztő teste volt, amelyet a vérvörös csipke és selyem fehérnemű még inkább kiemelt.
- Ne olyan hevesen, szépfiú – tért ki az ölelésre nyitott karok közül a nő, és körbesétált a villa nappalijában. – Egy koktélt szívesen meginnék – mondta, és csábítóan előredőlt, hogy a férfi közelebb kerülhessen a melleihez.
- Persze, mit iszol? – tért vissza a férfi a társalgási tónushoz.
- Gint tonikkal és citrommal, köszönöm – sétált tovább a nő, kibámulva az ablakokon. A férfi csak nehezen tudott az italokra figyelni, miközben a nő magas sarkú cipőjében és abban a vadítóan szexis fehérneműben körbesétált a szobában.
- Finom – kortyolt bele a nő a koktélba. – Most talán térjünk rá az üzletre.
- Hogyne – mondta a férfi, és egy fiókból elővett egy köteg bankjegyet. – Tessék – nyújtotta a nő felé, aki számolatlanul egy kis táskába gyűrte a pénzt.
- És akkor most rátérhetünk arra is, amiért idehívtalak – rántotta magához a férfi a nőt, izgatottan simítva végig a testén, keze a puha, hűvös, illatos húst markolta, a melltartóból kiszabaduló, ruganyos melleket simogatta, majd letérdelt a nő elé, hogy eltávolítsa azt a háromszög alakú, vörös csipkedarabot, amely a nő testét még takarta. Kéjesen hörgött, és nem tudta mire vélni, amikor egy jól irányzott rúgásnak köszönhetően elterült a padlón. Megpróbált felülni, de nyomban meggondolta magát, amikor meglátta a nő kezében a kis kaliberű pisztolyt, mely játékszernek tűnt ugyan, de ebből a távolságból ugyanolyan halálos fegyver, mint nagyobb kaliberű társai.
- Tényleg azt hitted, hogy eltűnhetsz, és otthagyhatsz, hogy egy börtönben rohadjak meg? – kérdezte a nő, és közben lehúzta fejéről a szőke parókát.
- Natalie! – suttogta döbbenten a férfi, ahogyan meglátta a nő lángvörös haját.
- Igen, Natalie, okos fiú vagy, Daniel – csúfolódott a nő, de kezében meg sem rezdült a pisztoly. – Az a Natalie, aki – ha rajtad múlt volna – a mai napig börtönben sínylődhetne, és csak azért nem ítéltek volna halálra, mert New York államban 2007 óta már nincs halálbüntetés.
- De … hogy kerülsz ide?
- Nem az a kérdés, hogy ide hogy kerülök, hanem hogy miért nem vagyok börtönben. Azért, mert megszöktem a kórházból, ahová az után kerültem, hogy az a tetű zsaru vállon lőtt – mondta a nő -, de erről te már nem tudhatsz, mert még idejében elhúztad a csíkot.
- Mit tehettem volna – nyöszörgött a férfi.
- Mit tehettél volna? Megvárhattál volna, magaddal hozhattál volna, mellém állhattál volna – lépett egyre közelebb Danielhez Natalie -, sok mindent tehettél volna, de nem, te a saját bőrödet mentetted. Miután felgyógyultam, hosszú hónapokon keresztül kerestelek, és lám, hatékonyabb vagyok, mint az FBI és az Interpol együtt, hiszen én megtaláltalak.
- Most már itt vagy – próbálkozott a férfi. – Felejtsük el a múltat. Elég pénzt sikerült eltűntetnem a hatóságok elől ahhoz, hogy királynőként élhess mellettem!
- Ez valami vicc? – kérdezte vicsorogva Natalie. – Ejnye, Daniel, hová lett a méltóságod? És talán engem sem kellene ennyire hülyének nézned! Nem azért kerestelek meg, hogy felajánld nekem annak a lehetőségét, hogy újra átverhess! Eszemben sincs újra megbízni benned! Azért jöttem, hogy bosszút álljak, és hogy eltüntessek egy tanút, mert nem hagyok hátra kiegyenlítetlen számlát, és nem hagyok hátra tanúkat sem. Bye bye, Daniel – mosolygott Natalie, és meghúzta a ravaszt.

Öt nappal később:
- Kérsz egy pohár narancslevet, drágám? – kérdezte Matt, és Kathrynre mosolyogva maga elé húzta a The New York Times legfrissebb számát. – Elképesztő, hogy a Timest Acapulcóban is megkaphatod a reggeli kávéd mellé! – nyitotta ki a lapot, majd lefagyott a mosoly az arcáról, mert a bűnügyi rovatban az első cikk ez volt:
„Öt nappal ezelőtt Acapulcóban holtan találták Daniel Smith-t, aki a körözési listák előkelő helyén szerepelt. A férfi hamis személyazonossággal tartózkodott a mexikói Acapulcóban, ezért a gyilkosság felfedezése után néhány napot igénybe vett az azonosítása. A férfit egy bérelt villában találták meg, egyetlen fejlövés végzett az áldozattal…” 

Acapulco-öböl, Mexico

2010. június 26., szombat

BŰNÖS, VAGY ÁLDOZAT? - 16.

Daniel Smithnek nehéz napja volt. Amikor reggel 8 órakor megérkezett a Corona Tőzsdeügynökségbe, már kész volt a terve az egymillió dollár megszerzésére. Magára zárta az iroda ajtaját, és meghagyta, hogy akármi történik is, nem zavarhatja senki. Létrehozott egy elkülönített számlát, majd egy számítógépes algoritmussal – ugyanazzal, melyet még Tania McLeod hozott létre – fiktív részvényvásárlás ürügyén pénzt emelt le az ügyfelek számlájáról. Eltartott egy darabig, mert egy-egy ügyfél számlájáról egyszerre csak annyi pénzt emelhetett le, amennyi még nem tűnt fel az ügynökség informatikai rendszerét ellenőrző programnak. Ebben a programban volt ugyanis egy riasztórendszer, mely jelzett, ha egy ügyfél számlájáról az ügyfél által megadott limitnél nagyobb összeget emelnének le a brókerek. A Tania által írt program erre is odafigyelt, és az ügyfeleket úgy válogatta ki, hogy ezt a limitet nem lépte túl. Délután két órára a Daniel által elkülönített számlán volt az egymillió dollár. Néhány újabb kattintás a számítógépen, és a pénz már el is tűnt a számláról, hogy kis idővel később megjelenjen az Anastasia Ridley nevén lévő bankszámlán. Daniel elégedetten dőlt hátra, és arra gondolt, hogy a többi már a Rókán múlik. Nem tudta ugyan, hogy mit tervez a Róka, de nem is érdekelte: neki csak az volt a fontos, hogy eltűnjön az egyetlen tanú, aki veszélyes lehet rá nézve. 10 millió dollár várta Danielt, és egy mesebeli élet ígérete, amelyet megoszthat Natalie-val. Persze 10 millió dollár nem elég ahhoz a fényűző élethez, amelyet Daniel a továbbiakban élni szándékozott, de kezdő tőkének megfelel, és ha valaki, akkor Daniel tudta, hogyan kell pénzt csinálni. – Először is új személyazonosságra lesz szükségem – gondolta -, azután kiválasztom, hol akarok élni. Bárhová mehetek, enyém az egész világ – vigyorgott magában. – Kezdetnek lehetne mondjuk Európa, ott néhány évre el lehet tűnni szem elől. Ha pénzed van, mindened van – érezte, ahogy az utóbbi hetek feszültsége enyhülni kezdett az idegeiben. Úgy tervezte, hogy hazafelé menet megáll az egyik elegáns delikáteszben, és vesz néhány üveg első osztályú pezsgőt, legyen mivel ünnepelni, ha megjön a jó hír Kathryn Taylor haláláról.

Miután Natalie ellátta Kathrynt mindazzal, amire szerinte annak szüksége volt, újra kocsiba ült, és húszpercnyi autózás után betért egy internetkávézóba. Fekete parókájában, vastag, fekete keretes szemüvegében és alakját elfedő, szürke zsákruhájában senkinek nem tűnt fel, olyan láthatatlan volt, mintha nem is létezett volna. Behívott egy weboldalt, bepötyögött néhány számot. Másodpercek kérdése volt csupán, hogy hozzáférjen ahhoz a bankszámlához, amelyiknek a számát eljuttatta Daniel Smithnek. Pontosan 16 óra volt. Az egyenleget látva elégedetten elmosolyodott, és minden oka megvolt erre: pontosan egymillió dollárral lett gazdagabb. – Ideje, hogy megdolgozzam ezért a pénzért – gondolta, és újra autóba ült. Volt egy kis, de csak egészen kicsi lelkiismeret furdalása, amelyet hideg profizmussal nyomott el magában. Levette a parókát és a szemüveget. – Ez üzlet, csak munka, semmi más – gondolta, és kedvenc masszázsszalonja felé indult. Bevett szokása volt, hogy akció előtt megmasszíroztatta magát. Nem mindig volt erre lehetősége, de most úgy tervezte a napját, hogy erre is jusson ideje. Alig negyedóra múlva lehunyt szemmel élvezte a masszőr szakértő mozdulatait, az illóolajok illatát, a megnyugtató, halk zenét. Egy félóra luxus, amikor nem gondolt senkire és semmire.

17 óra 50 perc. Matt aznap már legalább ezredszerre nézett az órájára. Érezte, hogy a szíve kissé gyorsabban ver. Miközben behajtott a Metropolitan Museum of Art parkolójába, azon gondolkodott, nem volt-e mégis rossz döntés, hogy egyedül nézzen szembe a Rókával. -  Alea iacta est (a kocka el van vetve) – gondolta, és leparkolt saját autójával. Kiszállt, hogy megkeresse a fekete Fordot. Nem volt nehéz megtalálnia, a kocsi a múzeum bejáratánál parkolt, ahogyan az e-mailben írták. Matt beült a kocsiba és felvette az ülésre készített mobiltelefont. Nagy levegőt vett, mielőtt megnyomta az 1-es gyorshívó gombot.
- Látom, követi az utasításaimat – hallotta Matt a már ismerős női hangot a telefonban. – A kesztyűtartóban talál egy GPS-t, abba beprogramoztam az úti célt. Kövesse a GPS utasításait, ne térjen el a megadott útiránytól és ne próbáljon meg kapcsolatba lépni senkivel! – a vonal megszakadt. Matt megkereste és bekapcsolta a GPS-t, majd kihajtott a parkolóból.

A fekete Fordtól néhány méternyire egy sötétzöld Corvette-ben Tom O’Brian figyelte Matt-et. Egész nap bujkált Lauder kapitány elől. Senki sem tudta, hol van Matt, és mindenki Tomtól akarta megtudni. Dél körül megunta a faggatózást és hazament. Otthon még órákig gondolkodott azon, mit tegyen, elmondja-e Lauder kapitánynak, mire készül Matt. Végül nem tette, bízott a barátja ösztöneiben, és maga is úgy vélte, hogy Kat számára a biztos halált jelentené, ha Matt-et követve feltűnne a rohamosztag. De abban egészen biztos volt, hogy nem hagyja a barátját egyedül. – A csekély esély is több mint a semmi – mondta Matt az éjjel. – A kis segítség is több mint a semmi – fordította ezt le magának Tom, amikor eldöntötte, hogy Matt után megy. Évek óta jó barátok voltak, Matt egyszer megmentette Tom életét – egy akcióban Tomra lőttek, Matt a saját testével védte a golyóktól, miközben a földre lökte -, és Tom azóta várta a lehetőséget, hogy viszonozhassa ezt Matt-nek, mindazonáltal jobban örült volna, ha ez a lehetőség nem ilyen körülmények között adódik. Látta, hogy Matt telefonál, majd kihajtott a parkolóból. Tom sem tétovázott, barátja után hajtott.

2010. június 19., szombat

BŰNÖS, VAGY ÁLDOZAT? - 15.

- A francba, hát ilyen nincs! – állt fel Johnson hadnagy az íróasztala mögül, és elindult a kapitányság néptelen folyosóján, hogy egy újabb bögre kávénak nevezett, sárszerű, ihatatlan löttyöt töltsön magának az étkezőben. Éjjel két óra volt, és a férfit lüktető fejfájás gyötörte. Az elmúlt órákat a számítógép előtt töltötte, és megpróbált minél több információt találni az adatbázisokban Rókáról, a bérgyilkosról. Amit talált, nem volt sok, de ez egyáltalán nem nyugtatta meg. Néhány, egy korábbi drogügylettel kapcsolatban elkapott, pitiáner bűnözőtől származó információmorzsával kellett beérnie csupán. The Fox – a Róka – mintha nem is élőlény lett volna. Sokan hallottak már róla, de még senki sem látta, hírneve miatt mégis sokan rettegtek attól, hogy egyszer valaki a Rókát küldi utánuk, mert akinek az elpusztítására a Rókát bérelték fel, biztosan tudhatta, hogy nem ússza meg. Matt is megkereste néhány informátorát, és annyit még sikerült kiderítenie, hogy a Róka egy nőn keresztül tartja a kapcsolatot a megbízóival. Egy fiatal és szép, vörös hajú nőről van szó, és – micsoda véletlen – Kat-et is egy fiatal, szép és vörös hajú nővel látták utoljára. Ezen az összefüggésen gondolkodott éppen, amikor a számítógépből származó halk szignál jelezte, hogy új e-mailje érkezett.
Johnson hadnagy, úgy értesültem, hogy a New York-i Rendőrség elveszített valakit, akit maga személy szerint is nagyon hiányol. Ha meg akarja találni és még életben akarja látni Kathryn Taylort, jöjjön 18 órára a Metropolitan Museum of Art parkolójába, és keressen egy fekete Ford Focust, közvetlenül a parkoló bejáratánál. Üljön be a kocsiba, és az ülésen lévő mobiltelefonon nyomja meg az 1-es gyorstárcsázó gombot, így további utasításokat kap majd. Ugye, mondanom sem kell, hogy egyedül jöjjön! Ha csak egyetlenegy zsaru is feltűnik a környéken, maga darabokban fogja visszakapni a nőt!
Matt reflexszerűen a telefonért nyúlt és tárcsázott.
- Akárki is vagy, nagyon remélem, hogy alapos indokkal ébresztettél fel – fogadta a hívást egy igencsak morcos férfihang.
- Most kaptam e-mailt a Rókától – vágott egyből a közepébe Matt. – Próbáld meg lenyomozni, ha kiderül, hogy honnét küldte, leszűkíthetjük a kört, ahol keressük. Maximum két órád van erre.
- Küldd át az e-mailt azonnal – mondta Tom O”Brian, akinek egy pillanat alatt kitisztult a tudata, és agya teljes éberséggel már a lehetséges megoldást kereste. – Matt, én megteszek mindent, de egy e-mailt bárhonnét el lehet küldeni, és informatikusnak sem kell ahhoz lenni, hogy úgy küldj el egy e-mailt, hogy az bejárja az egész világot, mielőtt eljut a címzetthez. Ha ez a Róka nem teljesen hülye az informatikához, tucatnyi szerveren át küldte az üzenetet, és nagyon csekély az esélye annak, hogy megtalálom a kiindulópontot.
- A csekély esély is több mint a semmi – nyomta le a küldés-gombot Matt. – Tegyél meg mindent, amit tudsz, az nekem elég lesz – bontotta a vonalat. Matt elgondolkodott azon, felhívja-e Lauder kapitányt is, majd elvetette ezt az ötletet. Arra gondolt, hogy a kapitány biztosan nem engedné, hogy egyedül menjen találkára a bérgyilkossal, márpedig Matt-nek esze ágában nem volt kockáztatni Kat életét azzal, hogy nem engedelmeskedik az elrablójának, ezért inkább hazaindult. Abban nem hitt ugyan, hogy aludni is tudna, bármilyen fáradt volt is, de otthon összehasonlíthatatlanul jobb volt a kávé, és kényelmesebbek voltak a körülmények ahhoz a gondos tervezéshez, amelyet ez az akció megkövetel.
Alighogy a kávé első cseppjei a kiöntőbe folytak, csengettek Matt ajtaján. Az érkező Tom O’Brian volt, aki hálásan fogadta az aromás kávét, miközben laptopjával az ölében elhelyezkedett a nappali kanapéján.
- Sajnos nincsenek jó híreim – kezdte. – A Róka, akárki legyen is, nem ostoba, és ért annyit az informatikához, hogy legalább húsz szerveren keresztül küldte el neked azt az e-mailt, így az lenyomozhatatlan. Ez a szál tehát biztosan nem vezet sehová.
- Sejtettem – szólt Matt -, de muszáj volt megpróbálni ezt is.
- Mik a terveid? Lauder kapitány elrendelte már a kommandósok akcióba állítását?
- Lauder kapitány nem rendelt el semmit, és nem is fog, ugyanis nem tud erről az egészről, és ez így is marad!
- Mindig makacs és önfejű voltál, barátom – csóválta a fejét Tom -, de ezt most nem csinálhatod egyedül. Túlságosan veszélyes.
- Az lenne túlságosan veszélyes, ha nem egyedül mennék. Amint azt az előbb te is megállapítottad, a Róka nem ostoba, és nyilván azonnal kiszúrná, ha nem engedelmeskednék a diktátumnak. Azt üzente, hogy megöli Kat-et, ha rajtam kívül bárkit is meglát, és semmi kétségem afelől, hogy meg is tenné.
- Nézzünk szembe a tényekkel: Kat élete így sincs biztonságban, ha egyedül mész, sokkal valószínűbb, hogy mind a ketten meghaltok.
- Jó érzés, hogy ennyire bízol bennem – nézett a barátjára Matt. – Nem áll szándékomban megöletni magam, sem kockáztatni Kat életét.
- Azt elhiszem. Van terved?
- Még nincs, és mivel a Róka nagyon körültekintően járt el, valószínűleg kénytelen leszek improvizálni. Te vagy az egyetlen, aki tud az e-mailről, és kérlek, értsd meg, éppen azzal sodornál bajba, ha továbbadnád az információt, ezért nem szólhatsz senkinek!
- Oké, sok szerencsét! – mondta Tom, és az ajtó felé indult. Pontosan tudta, hogy felesleges lenne Matt-el vitatkoznia, de egyáltalán nem állt szándékában hagyni, hogy a barátja egyedül rohanjon a vesztébe. Matt-el ellentétben neki volt terve, vagy legalábbis elképzelése arról, hol lesz és mit tesz ma 18 órakor. Rengeteg bizonytalansági tényező van, sőt, tulajdonképpen csak az volt, de ismerte Matt-et, a képességeit és az elszántságát, és ha valakiről el tudta képzelni, hogy ezt a helyzetet meg tudja oldani, az a barátja, Matt volt, de senkinek sem árt egy kis segítség, a megfelelő helyen és időben – gondolta Tom, és elhajtott.

Nem Matt Johnson hadnagy volt az egyetlen, aki virrasztott ezen az éjszakán. Egy másik férfi is álmatlanul járkált fel-alá lakása nappalijában. Arca megviselt volt, szemei alá árkokat vésett a kialvatlanság és a nyugtalanság. Nagyot kortyolt a whiskyből, amikor a telefonja SMS fogadását jelezte. Anastasia Ridley, Bank of Manhattan, 11520588-55248621-00004587, egymillió dollár, délután 4 óráig – ennyi volt az üzenet. Daniel felhördült, és agyában villámsebesen jártak a gondolatok. – Egymillió dollárt lehetetlen elutalni ma délután 4 óráig – gondolta, és újabb pohár whiskyt töltött. Nem volt ugyan szegény, de vagyonának túlnyomó része értékpapírokban állt, amelyeket nem lehetett egyik pillanatról a másikra felszabadítani, a Kajmán-szigeteken lévő bankszámlához pedig nem férhetett hozzá. Lázasan gondolkodott, majd megkönnyebbülten dőlt hátra, amikor úgy érezte, rájött a megoldásra. – A Corona Tőzsdeügynökségnek vannak olyan számlái az ügyfelek pénzével, amelyeket nem zárolhatott a rendőrség, hiszen akkor az ügynökség nem folytathatta volna a tevékenységét. Ezekről a számlákról simán össze tud szedni egymillió dollárt – a gondolat egészen felvidította. A fürdőszobába indult, hogy ha már aludni nem tud, legalább lezuhanyozik, és felfrissül. A hálószoba előtt elhaladtában az ágyára pillantott, és eszébe jutott, milyen forró pillanatokat élt át azzal a vörös démonnal. Ágyéka megsajdult a vágytól. Sok nővel volt már dolga életében, de egyetlen olyannal sem, mint Natalie, vágyát pedig csak fokozta a nő titokzatossága. – Ha vége lesz ennek az egésznek, komoly ajánlatot teszek Natalie-nak. Ebben a nőben minden megvan, amit egy férfi csak kívánhat, gyönyörű, okos, veszélyesen izgalmas, és 10 millió dollárral a zsebemben bármit megadhatok neki, amit csak kíván – gondolta, és elvigyorodott. Már nem voltak kétségei, nem volt nyugtalan, agyában egy csodálatos jövő álomképei peregtek, legyőzhetetlennek érezte magát, és ez az érzés igazán kedvére való volt.

A vasajtó megnyikordult. Kathryn kinyitotta a szemét, és az ajtón belépő nőre fókuszált.
- Jó reggelt! – mosolygott a nő Kat-re, majd odalépett hozzá, és szabaddá tette a lábait. Kat-nek minden mozdulat fájdalmat okozott, hátrakötött kézzel próbálta ülő helyzetbe manőverezni magát.
- Gondoltam, ideje meglátogatnod a fürdőszobát – segítette talpra Kat-et a nő.
- Valamivel egyszerűbb lenne, ha a kezemet is eloldozná – mondta Kat, mire a nő hangosan felnevetett.
- Igazad van, és meg is teszem, de előre figyelmeztetlek, hogy ne próbálkozz szökéssel, mert abban a pillanatban keresztüllőlek – varázsolt elő Natalie egy pisztolyt a kabátzsebéből. Kat próbált talpon maradni, de ez egyáltalán nem volt könnyű, annyira elgémberedtek az izmai. Nagy nehezen, szökdécselve, elrablójára támaszkodva kívül került a vasajtón. Egy folyosóra jutottak, ahonnét egy másik ajtón egy üres lakásba. Leírhatatlan kosz és elhanyagoltság látszott mindenfelé. Kat-nek nem volt nehéz kitalálnia, hogy egy régóta használaton kívül lévő, talán lebontásra ítélt házban vannak. Ez a körülmény elkeserítette, hiszen nem számíthatott arra, hogy ha valamivel zajt kelt, azt bárki is meghallaná. A fürdőszoba, amibe a nő bevezette, viszonylag tiszta volt, már a körülményekhez képest persze, látszott rajta, hogy valaki úgy-ahogy, de kitakarította. Ablaktalan, szűk helyiség, egy WC-vel, mosdóval és egy rozoga zuhanytálcával. Natalie odakészített Kat-nek szappant, fogkefét és kéztörlőt is. Kat megtisztálkodott, amennyire a körülmények engedték. Szívesen lezuhanyozott volna, de látta, hogy erre a luxusra most nincs lehetősége. Néhány percet töltött mindössze a helyiségben, amikor az ajtó kivágódott, és a nő újra megkötözte a kezeit, szerencsére most nem a háta mögött. Miközben a nő visszavezette a vasajtó mögé, Kat vadul kereste a menekülés útját, de Natalie végig az oldalához szorította a pisztolyt, úgyhogy szökési kísérlet szóba sem jöhetett. Elkeseredetten ült vissza az ágyra, amikor az ajtó újra kinyílt, és Natalie jött vissza, egy tálcán kávét, vizet és kenyeret hozott, mindent műanyag pohárban és tányérban persze, nehogy fegyverként használhasson bármit is. Szó nélkül letette Kat mellé a tálcát, majd kiment, a vasajtó nagy dörrenéssel csapódott be mögötte. Kat megitta a vizet és belekortyolt a kávéba, de az szinte ihatatlannak bizonyult. Mégis megitta, mert a koffein kissé felélénkítette, némi erőt adott, és kitisztult a feje a kávétól. A menekülési esélyeket latolgatta, de rá kellett jönnie, hogy ha kívülről nem érkezik segítség, akkor nem menekülhet. Arra gondolt, mit csinálhat most Matt, milyen kétségbeesett lehet a férfi. Mosolyt csalt az arcára, amikor felidézett egyet-kettőt szép pillanataik közül, és elkeserítette a gondolat, hogy talán soha többet nem látja Matt-et. Eszébe jutott a családja, a barátai, a karrierje, az élete, mindaz, amit eddig megkapott az élettől, és az is, amiben már nem lehet részese, ha nem menekülhet Natalie-tól. Végiggondolta az utóbbi hetek zűrzavarát, és elborzadt attól, hogyan változott meg az élete, hogyan lett sikeres, elismert, kiegyensúlyozott emberből űzött vad és egy valódi rémálom főszereplője. Fogalma sem volt, mennyi idő telhetett el így. – Az egyetlen jó ebben az egész rettenetben az, hogy megismertem Matt-et – gondolta -, és tudom, hogy vele megtaláltam a szerelmet is. Vele sikerülhetett volna, vele boldog lehettem volna! – éppen idáig jutott a gondolataiban, amikor a vasajtó újra kinyílt. Megfeszültek az izmai, ugrásra készen állt, de újra a fegyver csövével találta szemben magát.
- Ebédet hoztam – mondta az ajtón belépve Natalie -, nem akarom, hogy éhezz. Nem mintha nem lenne teljesen mindegy – vigyorodott el, és ettől egyébként szép arca egészen eltorzult. – Ma este elbúcsúzunk egymástól – mondta, és egy tálcát tett az ágyra -, de előtte még van egy kis dolgod. Elcseveghetsz a hadnagyoddal – vett elő egy mobiltelefont a zsebéből. – Ne próbálkozz semmivel – figyelmeztette -, bár úgysem tudnál semmit mondani, ami veszélyes lenne – adta Kat kezébe a telefont. A hívás kicsöngött.
- Johnson – hallotta meg Kat a férfi fegyelmezett, de feszült hangját.
- Kat vagyok – szólalt meg, és hallotta, hogy remeg a hangja.
- Kat! – kiáltott fel a férfi. – Hol vagy? Jól vagy, nem esett bajod? Nem bántottak?
- Jól vagyok, de nem tudom, hol…
- És ez így is marad – kapta ki Kat kezéből a telefont a nő. – Hallotta a kis barátnőjét, hadnagy – búgott a hangja -, tehát tudja, hogy életben van. Ha azt akarja, hogy ez így is maradjon, kövesse a Róka utasításait, és eszébe ne jusson meggondolatlanul viselkedni! – bontotta a vonalat. Csúfondárosan Kat-ra nézett, majd újra becsapódott a vasajtó, és Kat egyedül maradt a gondolataival.

2010. május 24., hétfő

BŰNÖS, VAGY ÁLDOZAT? - 14.

- Ms. Taylor, félbe kell szakítanom a munkáját néhány percre – lépett be Matt az irodába.
- Valami baj van? – kérdezte Kat, és intett Ninának, aki kisietett a helyiségből.
- Kat, az imént beszéltem Lauder kapitánnyal, és berendelt a kapitányságra. Természetesen küldenek helyettem valakit, aki vigyázz rád addig, amíg vissza nem jövök. Felmerült néhány újabb fejlemény. Lehallgatták Daniel Smith telefonját, és az imént újabb megbízást adott valakinek a meggyilkolásodra, és mellesleg az enyémre is. Bemérték a hívás helyét, most azonnal oda kell mennem, bár nem fűzök sok reményt ahhoz, hogy bármit is találnánk. Maradj az irodában addig, amíg megérkezik a váltótársam, aki biztonságos helyre visz téged. Amint lehet, kapcsolatba lépek veled.
- Nem lehetne Smith-t most azonnal őrizetbe venni?
- Nem lenne jó ötlet, a megbízást kiadta, valószínű, hogy a felbérelt gyilkos akkor is megpróbálná elvégezni a feladatát, ha a megbízóját letartóztatják, ráadásul nincs közvetlen bizonyítékunk Smith ellen, és ügyvédként egy pillanat alatt kimosná magát a vádak alól. Nem, a közvetett bizonyítékaink alapján egyetlen bíró sem engedélyezné az őrizetbe vételt. Arról nem is beszélve, hogy jelenleg Smith az egyetlen kapocs a bérgyilkoshoz. Figyeltetjük, lehallgatjuk, de ennél többet még nem tehetünk. Kat, most mennem kell, de bízz bennünk, vigyázunk rád! – nézte Matt Kat-et, és nagyon-nagyon sajnálta, hogy nem ölelheti át, és nem csókolhatja meg, de az irodában nem lett volna bölcs dolog felfedni a kapcsolatukat.
Kat megpróbált a munkájára figyelni, de ez nem nagyon ment neki. Matt távozása után alig több mint egy órával egy karcsú, vörös hajú nő kopogtatott az iroda ajtaján.
- Jó napot, Ms. Taylor, Arnold hadnagy vagyok. Magáért jöttem, hogy biztonságos helyre vigyem. Kérem, jöjjön velem!
- Jó napot, hadnagy – nyújtott kezet Kat a nőnek. – Összeszedek néhány papírt, és máris mehetünk!
Egymás mellett léptek ki az épület alatti parkolóban a liftből. A hadnagy Kat-et egy jelzés nélküli fekete Fordhoz vezette, beszálltak és elindultak. Az autóban menet közben a rendőrségi csatornát hallgatták. Kat gondolataiba merülve bámult ki az autó ablakán, amikor a következőket hallotta a rádióból:
- Figyelem minden egységnek, ismétlem, minden egységnek! A 8th Avenue 5224-ben, az irodaház parkolójában eszméletlenül találták Thomas Owens hadnagyot. A hadnagyot súlyos fejsérüléssel szállították kórházba, nincs kihallgatható állapotban. Owens hadnagy feladata lett volna, hogy az irodaházból egy védőőrizet alatt álló személyt elszállítson. A neve Kathryn Taylor, személyleírása: 167 cm magas, kb. 55 kg, vállig érő barna haj, barna szem, filigrán alkat. Ms. Taylor a Harty, Boone & Smith Ügyvédi Irodából egy magas, vékony, hosszú, vörös hajú nővel távozott, a parkolóból egy fekete Fordban hajtottak el, de az autó a rendszámát sajnos nem ismerjük. A rendőrkapitány Manhattan köré szoros őrizetet rendelt el, mostantól kezdve minden fekete Fordot meg kell állítani és át kell vizsgálni!
- 875-ös vettem! … - 921-es vettem! … - 556-os vettem! – hallatszott a rendőrségi csatornán, majd a nő kikapcsolta a rádiót.
Kat nem akart hinni a fülének! Reflexszerű mozdulattal nyúlt az autó kilincse után, amikor egy pisztollyal nézett szembe.
- Én a helyedben nem nagyon ugrálnék! – mondta a nő, és a pisztoly meg sem rezdült a kezében.
- Kicsoda maga és mit akar tőlem? – kérdezte Kat, és elvette a kezét a kilincsről.
- Ejnye, én ennél okosabbnak gondoltalak! Hát nem nyilvánvaló? – nevetett fel a nő, és Kat meglepődött azon, milyen kellemes hangja van, aztán azon is, hogyan jut eszébe egyáltalán ilyesmin gondolkodni. Stresszreakció – gondolta.
- Maga a bérgyilkos – suttogta.
- Ugye, hogy nem is vagy olyan hülye! – nevetett a nő újra, miközben egy elhagyatottnak látszó parkolóházba kanyarodott. – Persze, ha az lennél, az az idióta Cohen is végzett volna veled!
Kat csendben ült, de agyában száguldoztak a gondolatok. A menekülés lehetőségét kereste, de belátta, hogy semmit sem tehet addig, amíg a pisztoly csöve rászegeződik. Egy pillanat múlva a nőnek mind a két kezére szüksége volt, hogy leparkoljon, Kat ezt az alkalmat ragadta meg arra, hogy a már csak lassan mozgó autó ajtaját kinyitva a betonra vetődjön. Bár megütötte magát, villámgyorsan talpra ugrott, és rohant, fedezéket keresve, amikor a vállába hasító fájdalom lelassította. Odakapta a kezét, és meleg folyadékot érzett az ujjain – a vérét.
- Én a helyedben nem próbálkoznék tovább a szökéssel – hallotta a nő hangját -, különben a következő golyó nem a válladat súrolja majd!
Kat belátta, hogy most semmit sem tehet, megállt, de mielőtt megfordulhatott volna, óriási ütést érzett a tarkóján, és elsötétült előtte a világ.

Matt majd megőrült az aggodalomtól, amikor megtudta, hogy a Kat védelmére kirendelt rendőrt megtámadták, és Kat eltűnt az irodaházból. Lauder kapitány irodájában járt fel-alá.
- Hadnagy, ha így folytatja, lyukat váj a szőnyegembe, de ezzel nem segít senkin – mondta megnyugtatónak szánt hangon a rendőrkapitány. Matt ránézett a főnökére, de nem hagyta abba a járkálást.
- Vaknak és hülyének kellene lennem, ha nem venném észre, hogy a maga aggodalma mögött jóval több van, mint a munkáját végző rendőré – folytatta a főrendőr. - Jól sejtem, hogy személyessé vált a kapcsolata az ügyvédnővel? Nem, ne is válaszoljon – emelte fel a kezét a kapitány -, azonnal le kellene vennem erről az ügyről, ha a tudomásomra jutna ez az információ, márpedig ezt nem engedhetjük meg magunknak, mert ha valaki képes lehet a nőt megtalálni, az maga. Nehezíti ugyan a dolgot, hogy magára is vérdíjat tűztek ki, de én nem olyannak ismerem magát, hadnagy, akit ez a tény megriasztana.
- Köszönöm, uram – nézett hálásan Johnson hadnagy a főnökére.
- Ne köszönje, mert ha ennek az ügynek vége lesz, még lehetnek következményei annak, hogy nem tartotta be a szabályokat.
- Uram, ha ennek az ügynek vége lesz, és Kathryn biztonságban kerül ki belőle, egyáltalán nem érdekelnek majd a következmények.
- Gondoltam – válaszolt Lauder kapitány, és csak nehezen tudott elfojtani egy mosolyt. – De most foglalkozzunk a tényekkel. Mi az, amit tudunk?
- Daniel Smith egy mobilszámot hívott fel, amit bemértünk, és egy elhagyott brooklyni házba jutottunk el, ami körülbelül 20 percnyi autóútra van az ügyvédi irodától. A házban megtaláltuk a mobiltelefont, és egy kártyát is, a Róka felirattal. A Rókáról tudjuk, hogy sokkal veszélyesebb, mint Eddie Cohen volt, de ezen kívül nem tudunk róla semmit, az égvilágon semmit. Ugyanúgy nem tudunk semmit arról a nőről sem, aki Kat-et az irodából elvitte, bár a személyleírása megvan, Nina Richards-al, Kat asszisztensével a rendőrségi rajzoló most próbál fantomképet készíteni. Owens hadnagy eszméletlen, tőle tehát biztosan nem kapunk információkat a támadójáról. A helyszínelők ujjlenyomatokat, DNS-mintát kerestek, de nem találtak semmit, egyetlen hajszálat, vagy töredékes ujjnyomot sem. Röviden összefoglalva: nincs a kezünkben az égvilágon semmi, de semmi, amin elindulhatnánk!
- Azért a helyzet nem ennyire reménytelen – szólt közbe a főrendőr. – Tudjuk, hogy Smith magát is meg akarja öletni, és elképzelhető, hogy Kat-el akarják csapdába csalni. Ha pedig ez így van, akkor Kat-et még nem ölték meg, egyelőre legalábbis biztonságban van.
- És az Úristen irgalmazzon annak, aki bántani próbálja! – nézett Matt a főnökére olyan elszántsággal, amely nem hagyott kétséget a felől, hogy bárkivel, gondolkodás és lelkiismeret furdalás nélkül képes lenne végezni.

Kat nehezen tért magához. Lüktető fejfájás gyötörte, amikor kinyitotta a szemét, és a válla is fájt. Óvatosan megmozdította a fejét, körülnézett, de sokat nem látott, mert sötét volt. Érzékelte, hogy egy ágyon fekszik, csupasz matracon, a kezeit és a lábait összekötözték és az ágyrácshoz kötötték. Amikor megmozdult, megnyikordult alatta az ágy. Próbálta a sötéthez szoktatni a szemét, és így néhány körvonalat már látott. Látta, hogy egy kis szobában van, az ágy, amin fekszik, vasból készült, néhány lépésnyire ajtó, szintén vasból. A feje felett ablak, bedeszkázva, a deszkák között beszűrődött némi fény, de csak nagyon kevés, Kat ebből arra következtetett, hogy éjszaka van, és egy utcai lámpa fényét láthatja. A szobában az ágyon kívül egyáltalán nem volt semmi. Néhány perce nézelődött csupán, amikor a vasajtó kitárult, és elrablója a szobába lépett.
- Felébredtél, Csipkerózsika? – mondta a nő csúfondáros mosollyal az arcán. – Nézd el nekem, kérlek, a spártai körülményeket, de gondolom, nem lepett meg, hogy nem egy luxusszállodában tértél magadhoz!
- Kaphatnék egy kis vizet, kérem? – kérdezte Kat, és hallotta, hogy remeg a hangja.
- Miért is ne? – lépett közelebb a nő, és eloldozta az ágykerethez kötözött kezeket és lábakat. Kat egy pillanatra fontolóra vette, hogy megtámadja a nőt, de amint megpróbált felülni, heves fájdalom hasított a fejébe, és visszahullott az ágyra. – Alighanem agyrázkódás – gondolta.
- Milyen érzékeny kis virágszál vagy te! – gúnyolódott tovább a nő, de segített Kat-nek felülni, és megtámasztani a hátát, majd egy bögrét tartott a szájához. Kat mohón ivott. A nő két tablettát tartott a kezében, Kat felé nyújtotta, aki megrázta a fejét.
- Megértem, hogy nem bízol bennem, de ezek csak fájdalomcsillapítók, nem akarom, hogy fölöslegesen szenvedj – bíztatta elrablója Kat-et, aki elvette a tablettákat. Miután a nő megitatta Kat-et, egy mozdulattal hasra lökte az ágyon, és a kezeit a háta mögött kötötte össze, de az ágyrácshoz már nem kötözte ki, majd távozott. Kat-nek túlságosan fájt a feje ahhoz, hogy gondolkodni tudjon, így inkább pihenni próbált, és erőt gyűjteni egy lehetséges összecsapáshoz és a meneküléshez.
A vörös hajú nő közben kocsiba ült, és egy félórányi autózás után megállt egy benzinkútnál, ahol vásárolt egy mobiltelefont, majd hívást kezdeményezett.
- Igen? – hallotta meg a férfi hangját.
- Hello Daniel – búgta a nő a telefonba. – Nyilván értesültél már a fejleményekről, remélem, elégedett vagy az eddig történtekkel.
- Igen is, meg nem is. Addig oké, hogy a nő eltűnt, de hová lett? Biztosan nem fog beszélni? És mi lesz a zsaruval?
- Feleslegesen aggódsz, darling – mosolygott Natalie. – Viszont most te következel: hamarosan eljuttatok hozzád egy bankszámlaszámot. Arra a számlaszámra kell átutalnod a nőért járó vérdíj felét. A pénz másik fele akkor lesz esedékes, ha a nő és a zsaru is halott lesz. És nem ajánlom, hogy megpróbáld átverni a Rókát!
- Ki az a Róka?
- Róka az, aki nyugodt és boldog emberré tesz téged, de csak akkor, ha nem próbálod meg átverni! Ha megtennéd, kínok kínja között érne a halál! – bontotta a vonalat Natalie, majd a mobiltelefont egy kukába dobta, beült az autóba és a házhoz hajtott. Magában mosolyogva arra gondolt, hogy ez lesz az utolsó, igazán nagy dobása. Tetszett neki ez a Daniel, túl azon, hogy milyen jó volt vele a szex, a gátlástalansága, és az is, hogy láthatóan nem riadt vissza semmitől. Nos, nem gyilkos alkat, hófehér kezeit eddig még megvédte attól, hogy közvetlenül vér tapadjon hozzá, de hát nem lehet tökéletes, és egy családban elég egy gyilkos is. - Különben is – gondolta Natalie – a férfi pénzével nekem sem lesz szükségem többet arra, hogy pénzért öljek. – Benézett abba a szobába, amelyikben Kat-et tartotta fogva, és miután látta, hogy áldozata mélyen alszik, maga is nyugovóra tért.

2010. május 23., vasárnap

BŰNÖS, VAGY ÁLDOZAT? -13.

Daniel kávé illatára ébredt, és heves, lüktető fejfájásra. Kinyitotta a szemét, de be is csukta rögtön, mert a napfény éles tűszúrásokkal hasogatta a retináját.
- Ébresztő, szépfiú! – hallott egy női hangot, és érezte, hogy lerántják róla a takarót. – Vége a lustálkodásnak, beszélnünk kell! – A férfi óvatosan felemelte a fejét, és újra kinyitotta a szemét, fókuszálni próbált, majd megpillantott egy gyönyörű nőt. Hirtelen bevillant minden, összeállt a kép, ki az a nő, és mi történt az éjjel.
- Legalább a kávét megkaphatom előbb? – kérdezte, majd felült az ágyon, belekortyolt a kávéba, és lenyelte az aszpirint, amit a nő nyújtott felé egy pohár vízzel együtt. - Köszönöm – mondta hálásan.
- Nem tesz semmit – mosolygott rá a nő. – Nem ártana, ha lezuhanyoznál, ugyanis valóban beszélnünk kell, és ahhoz tiszta fejre van szükséged.
- Szóval mégis prosti vagy, Natalie – állapította meg némileg szomorúan Daniel. – Mindegy, bármennyit is kérsz, nekem megérte.
- Hagyd már abba ezt a baromságot! – csattant fel a nő, és cigarettára gyújtott. – Nem vagyok prosti, és nem a tarifámról akarok beszélni veled.
- Hát akkor miről? – csodálkozott a férfi.
- Először zuhanyozz le, utána mindent megtudsz – tuszkolta Natalie a férfit a fürdőszoba felé.
Húsz perccel később a konyhában látta újra Daniel a nőt, amint a kávéját kortyolgatta. A zuhany tényleg segített, a fejfájása is enyhült, és nem győzött csodálkozni azon, hogy milyen gyönyörű a nő, egyáltalán nem látszott rajta, hogy nem alvással töltötte az éjszakát.
- Szóval – kérdezte Daniel -, mi az a fontos megbeszélnivaló?
- Úgy értesültem, hogy van egy kis problémád – fújta ki a füstöt Natalie -, és elképzelhető, hogy én segíthetek rajtad.
- Mégis miről beszélsz? – vigyorgott csúfondárosan a férfi, de a vigyor gyorsan lehervadt az arcáról.
- Kathryn Taylorról beszélek, és arról, hogy Eddie Cohennek nem sikerült megölnie, Cohen viszont meghalt, megölte az a zsaru, aki a nőre vigyáz.
Daniel úgy érezte magát, mintha nyakon öntötték volna egy vödör vízzel, erre a hírre egyáltalán nem számított, és pláne nem számított arra, hogy mindezt egy vadidegen nőtől tudja meg, ilyen körülmények között.
- Oké, ki vagy te, és mit akarsz tőlem!
- Okos fiú – dicsérte a férfit csúfondáros mosollyal Natalie -, értékelem, hogy nem nézel hülyének, és nem próbálsz meg tagadni és hazudozni. Amint már mondtam, én vagyok a megoldás a problémádra.
- Amennyiben?
- Amennyiben összeköttetéssel rendelkezem a legjobb bérgyilkoshoz, az egyetlenhez, aki képes arra, hogy végezzen a nővel akkor is, ha az szoros rendőri őrizet alatt áll. Nem olcsó, az igaz, de kétmillió dollárért vállalja, hogy eltűnteti az élők sorából az ügyvédnőt, és ezzel a rendőrség koronatanúját is.
- Te viccelsz! – vigyorgott Daniel.
- Egyáltalán nem viccelek – emelkedett fel egy gazella kecsességével a székről Natalie. – Ha átgondoltad az ajánlatomat, ezen a számom elérsz – nyújtott egy kis kártyát a férfi felé, és a kijárat felé indult.
- Mondd, Natalie – indult a nő után Daniel -, ami az éjjel történt, az mi volt?
- Mi lett volna – fordult vissza Natalie, és ragyogó mosolyt küldött a férfi felé -, eszméletlenül jó szex, és semmi más.

Ugyanezen a reggelen a város egy másik negyedében Kathryn is ébredezett meglepően nyugodt és pihentető álmából.
- Jó reggelt, drágám! – nyújtott át egy csésze kávét Matt Kat-nek, aki azon gondolkodott, hogy ezt biztosan meg tudná szokni, egy kedves, sármos férfit, aki az ágyba hozza a kávét reggelenként. – Nem gondoltad meg magad?
- Nem – kortyolt Kat a kávéba -, és ideje lenne készülődni is – pillantott az órára. – Nem félek, mert tudom, hogy ott leszel mellettem!
- Bár én lennék ennyire biztos abban, hogy nem eshet bántódásod – ölelte át Matt, és arra gondolt, hogy Daniel Smith lebuktatása talán nem éri meg a kockázatot, de Kat már döntött, és neki mindent meg kell tennie azért, hogy megvédje őt, bármi történik is.
- Kat! Istenem! Annyira örülök, hogy újra itt vagy! Már nagyon aggódtunk érted! – ölelte át Kat-et Nina, az asszisztense. – Az utóbbi napokban semmi sem volt ugyanolyan, mint amikor itt vagy! Hallottunk a gyilkossági kísérletről is, és nem tudtuk, mi történt veled, hiába telefonáltam a rendőrségre, senki nem mondott semmit!
- Nina, én is örülök, hogy látlak! – mondta mosolyogva Kat, és közben megpróbált eljutni az irodájába. – Ő itt Matt Johnsnon hadnagy – mutatta be Matt-et Ninának -, és az a feladata, hogy vigyázzon rám.
- Ó – mérte végig a férfit Nina -, ezt én is el tudnám viselni – mosolygott barátságosan a férfira.
- Hadnagy úr, kérem, foglaljon helyet – intett az irodájában a kanapé felé Kat, majd helyet foglalt az íróasztala mögött. – Attól tartok, nem lesz túl szórakoztató a maga számára az irodámban tölteni a napot.
- Ne aggódjék miattam, Ms. Taylor – felelte udvariasan a férfi -, és kérem, ne zavartassa magát, dolgozzon nyugodtan, majd elfoglalom magam én is.
Kat-nek voltak ugyan kétségei, hogyan lesz majd képes a munkájára koncentrálni úgy, hogy Matt az irodájában ül, de a kétségeit hamar eloszlatta Nina, amikor kezeiben egy valóságos dossziéhegyet egyensúlyozva lépett be a helyiségbe.
- Kat, a Teveral-fúzióval kapcsolatos papírok megérkeztek a bíróságról, néhány hiánypótlás esedékes, ezek a legfontosabbak. Számtalan üzeneted is van, rengeteg visszahívást kell elintéznünk – mondta Nina, és sarkon fordult, hogy az éltető kávét is behozza. Néhány percen belül megérkezett a kávé, és Nina figyelmességét bizonyítandó jó néhány napilap is, Matt-nek, aki hálásan fogadta a törődésnek ezt a jelét. Egy darabig Kat-et figyelte, ahogy telefonokat intéz és elmerül a papírrengetegben, majd figyelmét az újságokra fordította. Kat úgy érezte, hogy csak úgy röpült az idő, amikor dél körül Daniel Smith lépett az irodájába.
- Hello Kathryn – mosolygott a férfi a nőre. Kat-nek végigfutott a hideg a hátán, amikor felnézett, és Daniel jéghideg pillantásával találkozott a tekintete.
- Mr. Smith – mormolta.
- Örülök, hogy látom – lépett beljebb az irodába a férfi, majd megtorpant, amikor észrevette Matt-et.
- Matt Johnson hadnagy – mutatta be Matt-et Kathryn.
- Üdvözlöm – nyújtott kezet Daniel a hadnagynak, de a másik férfi nem viszonozta a gesztust. – Mi dolga van a rendőrségnek az irodánkban?
- Tudja azt nagyon jól, Mr. Smith – mondta nyugodtan Matt. – Ettől a naptól kezdve egyetlen nyugodt pillanata sem lesz, rettegni fog attól, hogy mikor csapok le magára. Előbb vagy utóbb elkapom, és akkor soha többet nem árthat már senkinek. A világ végére is elmenekülhet, bárhol megtalálom!
- Ugyan mi okom lenne a menekülésre – fölényeskedett Daniel. – Nem követtem el semmit, és a kijelentéseit zaklatásnak, sőt, fenyegetésnek veszem, és ha ez megismétlődik, feljelentem, beperelem, és akkor a karrierjének vége, még posztos rendőrként sem fogják alkalmazni!
- Csak figyeljen! – fordult el Matt Danieltől, aki határozott léptekkel elhagyta az irodát.
- Minden rendben? – lépett Kat-hez a hadnagy. A nő minden porcikájában remegett, arcára leplezetlenül kiült a gyűlölet. – Persze – intett, de egyáltalán nem volt rendben. Tudta, hogy nehéz lesz, de el sem tudta képzelni, mennyire szörnyű belenézni annak az embernek a szemeibe, akiről tudta, hogy két ember halála szárad a lelkén, és aki őt is meg akarta öletni. Szeméből kicsordult egy könnycsepp, de erőt vett magán, és figyelmét újra az aktákra fordította. Matt megnyugodva vette tudomásul, hogy Kat nem borult ki nagyon, de egyre inkább úgy gondolta, hogy nem jó ötlet Kat-nek dolgozni járni, ezért kilépett az irodából, keresett magának egy csendes zugot, és felhívta Lauder kapitányt.
Ezekben a pillanatokban Daniel is a telefonért nyúlt, gyorsan beütötte a kis, fehér kártyán található számot. A hívás kicsöngött, felvették, de nem szóltak bele.
- Daniel Smith vagyok. Natalie?
- Igen? – válaszolt a nő.
- Érdekel az ajánlat, az árat is elfogadom. Nem érdekel, ki és hogyan csinálja, de legyen meg végre. És adok még egymillió dollárt, ha a zsaru is meghal.
- Rendben. Ha mondandóm lesz, majd hívlak – bontotta a vonalat Natalie. Danielben fortyogott a düh. Zavarta, hogy semmit nem tud a bérgyilkosról, sem a módszeréről, sem a terveiről, de belátta, hogy nincs más választása, meg kell bíznia Natalie-ban. Zavarba ejtőnek érezte azt is, hogy amikor a nőre gondolt, heves vágy fogta el. – Talán össze lehet kötni a kellemest a hasznossal – gondolta, és azon kapta magát, hogy bármilyen szorult is a helyzete, mégis vigyorog.

2010. május 8., szombat

BŰNÖS, VAGY ÁLDOZAT? - 12.

Daniel Smith egy, a Corona Tőzsdeügynökséghez közeli bárba ment, hogy enyhítsen egy kicsit az egész napos feszültségén.
– Vodkát, tisztán! – szólt a csaposnak és egy húzásra eltüntette az italt, majd a következőért intett. Pokoli napja volt, és csak arra vágyott, hogy egy kicsit elfelejtkezhessen mindenről. 10 millió kövér dollár lebegett a lelki szemei előtt, de fogalma sem volt arról, hogyan juthatna hozzá. Tudta, hogy most nem tűnhet el, addig semmi esetre sem, amíg el nem tüntet minden rá utaló nyomot. Nem tudta, mi legyen a következő lépés, de azt igen, hogy információhoz kell jutnia, minél előbb. – Tételezzük fel, hogy az a ribanc még él – gondolta -, ebben az esetben nyilván rejtegetik és őrzik valahol. Nem lesz könnyű megtalálni! És azután? Képes lennék ugyan puszta kézzel elpusztítani, de hogyan tehetném meg, amikor engem figyelnek, őt meg őrzik? – ilyen gondolatok jártak Daniel fejében, amikor megszólalt mellette egy szexis, búgó női hang:
- Olyan szomorú egyedül inni! Csatlakozhatok?
A férfi megfordult, és egy némiképp goromba mondat készült elhagyni a száját, amikor meglátta, ki szólt hozzá, és meggondolta magát.
- Miért ne? – mérte végig az előtte álló nőt, aki legalább olyan szexis volt, mint amilyen a hangja. Hosszú, vörös haj, acélkék szemek, piros, fűzőszerű felsőből kibuggyanni készülő mellek, fekete miniszoknyába bújtatott, hosszú, karcsú lábak tűsarkú, piros cipőben.
- Mit innál? – kérdezte Daniel, miközben intett a csaposnak.
- A vodka nekem is jó lesz, jéggel – búgta a nő, miközben felkapaszkodott a bárszékre.
- Prosti vagy? – vágott egyből a közepébe a férfi. A nő meglepettnek tűnt, majd elmosolyodott.
- Most valószínűleg meg kellene sértődnöm, de én inkább értékelem az őszinteséged – mondta. – Nem vagyok prosti. Miért gondolod, hogy egy magadfajta jóképű pasi csak egy prosti érdeklődését keltheti fel?
- Oké, ha nem vagy prosti, akkor mi vagy?
- Nővér vagyok egy magánklinikán.
- Irigylem a betegeket azon a klinikán – nevetett fel Daniel -, de gondolom, ez nem a munkaruhád – vette szemügyre újra, aprólékosan a nő minden porcikáját a férfi.
- Nem, ma szabadnapos vagyok – mosolygott újra a nő, és a kezét nyújtotta.
- Natalie Arnold!
- Daniel Smith – fogta meg a férfi a kinyújtott, kezet, és elnézést kért azért, mert kissé megfelejtkezett a jó modorról.
- Semmi baj – nevetett fel a nő, és kissé közelebb hajolt Danielhez, pont annyira, hogy a férfi érezhesse parfümjének keleties, fűszeres illatát, és még tökéletesebb betekintést kaphasson a dekoltázsába. Közben megérkezett a következő kör vodka is, amit a férfi úgy hajtott fel, mintha vizet inna, Natalie viszont csak apró kortyokat ivott. A bárban közben egyre hangosabb lett a zene, így közelebb kellett húzódniuk egymáshoz, ha hallani akarták a másikat. Natalie egy szál vékony, hosszú cigarettát varázsolt elő táskájából, és szájához emelve várta, hogy Daniel tüzet adjon. A csapos egy doboz gyufát csúsztatott át a pulton. Daniel nem dohányzott, és általában nem is tetszettek neki azok a nők, akik cigarettáztak, de a négy vodka ködén keresztül nézve azt is elbűvölőnek találta, ahogyan a nő vékony, kecses kezében a cigarettát tartotta.
- Folytathatnánk ezt a beszélgetést máshol is – fújta ki a füstöt a nő, és olyan csábítóan nézett a férfira, hogy annak nem is volt más választása, mint feltenni a kérdést:
- Nálad, vagy nálam?
- Nálad! – kígyózott le a székről Natalie, és kart karba öltve sétáltak ki a bár elé, ahonnét egy taxival Daniel 5th Avenue-n lévő apartmanjába vitették magukat. A taxiban összebújtak, a liftben már csókolóztak, a bejárati ajtó előtt hosszú perceket töltöttek el azzal, hogy a nő megpróbálta megtalálni Daniel kulcsát annak nadrágzsebében. Mire túljutottak az ajtó problematikáján, már nem volt kétséges, hogy vad szeretkezésbe torkollik az este. A hálószobáig elszórt ruhadarabok jelezték a pár türelmetlenségét. Daniel minden frusztrációjával együtt kiéhezett ragadozóként vetette rá magát a nőre, Natalie pedig kifejezetten élvezte a férfi hevességét. Danielt többnyire vonzónak találták a nők, és ahogyan az öltöny lekerült róla, kiderült, hogy ádámkosztümben sincs semmi szégyenkeznivalója. Testét gondosan karban tartotta, feszesen domborodó izmokat találtak Natalie kutató kezei, a nő pedig minden férfi álmát testesítette meg, teste törékenynek látszott, de erős volt, szexuális fantáziája pedig kimeríthetetlen. Az aktus után Daniel a négy vodkának, valamint a rendkívül kielégítő szexnek köszönhetően mély álomba zuhant, Natalie pedig nekilátott, hogy felfedezze, milyen titkokat rejthet Daniel otthona.

- Lauder kapitány hívott – tért vissza Matt a fürdőszobába, hogy befejezze a törölközést. – Elmondtam neki, hogy vissza akarsz térni az irodába, és el akarod játszani a csalétek szerepét. Ezt egyrészt ugyanolyan veszélyesnek tartja, mint én, másrészt viszont neki is az a véleménye, hogy sohasem tudjuk elkapni Smith-t, ha nem ugratjuk ki a nyulat a bokorból. Azt tudjuk, hogy jelenleg téged tart a legnagyobb ellenségének, tehát feltételezhető, hogy újra az életedre törne, ha tudná, hol vagy. Ez kockázatos, de ha megtesszük a megfelelő óvintézkedéseket, meg tudunk védeni téged.
- Én vállalom a kockázatot – indult kifelé Kat hófehér fürdőköpenybe burkolózva. – Már mondtam, hogy nem tudnám elviselni, ha ez a patkány megúszná a legjobb barátom meggyilkoltatását, és azt, hogy az életemre tört. Most nem lesz olyan könnyű dolga, ha újra megpróbálja, mert már felkészülhetünk erre.
- Ez igaz – töltött közben fehérbort két pohárba Matt -, de egyáltalán nem tudhatjuk biztosan, honnan fenyeget majd veszély. Te képesnek tartod Smith-t arra, hogy saját maga próbáljon megölni?
- Én már semmiben nem vagyok biztos. Néhány nappal ezelőtt elképzelhetetlennek tartottam volna az ügyvédi irodánk legfiatalabb cégtársáról, hogy bármi becstelenséget kövessen el, és mára kiderült, hogy nem csak sikkasztott, de embert öletni is képes volt a pénzért. Látod, hiába dolgozol együtt valakivel éveken át, jó esély van arra, hogy egyáltalán nem ismered mégsem. De hogy a kérdésedre válaszoljak: igen, képesnek tartom Daniel Smith-et arra, hogy öljön.
- Persze azt sem felejthetjük ki a számításokból, hogy nem Cohen volt az egyetlen bérgyilkos a világon, sőt, bérgyilkost találni csak pénz és elszántság kérdése, pénze pedig van, ezt már tudjuk, és az elszántságához sem férhet semmi kétség – kortyolt bele a borba a férfi, és a kanapén magához húzta Kat-et. Kat hálásan simult a férfihoz, és be kellett látnia, hogy a bátorsága korántsem olyan acélos, mint amilyennek szeretné. Az élet nagyon drága kincs, és bízott ugyan Matt-ben, de nem igaz, hogy nem félt, különösen most, amikor úgy érezte, hogy csodálatos ajándékot kapott az élettől a férfi személyében. Kat életében a munka volt az első, a második és a harmadik is, a munkáján kívül a családjának és a barátainak maradt hely az életében. Volt ugyan néhány próbálkozása a férfiak terén, de valami mindig történt, amikor a dolgok igazán komolyra fordultak volna. Most sem tudhatta persze, hogy a veszély és a kényszerű összezártság elmúltával is van-e jövője a kapcsolatuknak, de a szíve mélyén valami azt súgta, hogy ez a férfi más, mint bárki, akivel eddig találkozott, és hogy Matt határozottan megéri a kockázatot. A Kat-et ölelő, töprengő férfinek fogalma sem lehetett arról, hogy milyen gondolatok cikáznak a nő agyában, de a rezgéseik találkozhattak, mert hasonló gondolatok foglalkoztatták őt is.
- Van egy görög taverna kétsaroknyira a háztól – fordult végül Kat felé -, elmehetnénk oda vacsorázni, nem hiszem, hogy különösebben kockázatos lenne.
- Remek – mosolygott Kat a férfira -, de talán nem ártana előbb felöltözni.
Mivel egy tavernáról, nem egy luxusétteremről volt szó, maradtak a farmer-póló kombinációnál. A bejáratnál Matt intett a szolgálatban lévő kollégának, és emlékeztette magát arra, hogy szegény civil ruhás, 12 órán át az autóban rostokoló rendőr biztosan örülne némi harapnivalónak, és talán egy kávénak is.
- Csakhogy újra látlak, fiam – ölelte terebélyes kebleihez egy matróna Matt-et, ahogy beléptek az ajtón. – Ki ez a kislány melletted? – fordult az asszonyság érdeklődve Kat felé.
 - Riona mama, Kathryn Taylor – mutatta be a nőket egymásnak fülig érő vigyorral Matt. – Kat, egész New York-ban nincs még egy olyan hely, ahol ilyen finom, autentikus görög ételeket lehet enni, mint Riona mamánál.
- Az már egyszer biztos! – fogadta örömmel a dicséretet az asszony, és egy félreeső asztalhoz kísérte a párt. Aperitifnek Ouzot kaptak, és az elmaradhatatlan friss kenyér és olíva olaj is megérkezett az asztalra. Riona mama gyertyát gyújtott, majd magára hagyta őket, de csak néhány pillanatra, mert azután az asztalt válogatott finomságokkal pakolta tele: horiatekivel – görög salátával -, tzatzikivel, musakával – rakott padlizsánnal -, dolmadesszel – töltött szőlőlevéllel -, és mézborral. Csendben falatoztak, és egymást nézték a gyertyafényben.
- Kat, ha ennek az egésznek vége lesz – szólalt meg Matt -, szívesen elutaznék veled valahová, mondjuk Görögországba, vagy ahová csak szeretnél. Bőven lesz mit kipihennünk!
- Az fantasztikus lenne! – örült Kat az ajánlatnak, és a férfi optimizmusának, hogy épp bőrrel megússzák mindazt, ami még előttük áll. – Csak már ott tartanánk! – sóhajtott nagyot.
- Fogunk! – nyúlt Kat kezéért a férfi, és úgy nézett a nőre, ahogyan még soha senki. Abban a pillantásban minden benne volt, amihez nem kellettek szavak: csodálat, elismerés, vágy. A vacsorától és a mézbortól kellemesen elálmosodtak, de Matt nem felejtett el vacsorát csomagoltatni a ház előtt őrködő kollégának, aki igencsak hálás volt a figyelmességért. Gyors zuhanyozás után nem volt kérdés, hogy Kat már nem a vendégszobában alszik: egymást átölelve merültek álomba Matt hálószobájában.

2010. május 6., csütörtök

BŰNÖS, VAGY ÁLDOZAT? - 11.

- Sajnálom, hogy nem tudtad kipihenni magad – mondta Matt, miközben egy újabb csésze kávét tett Kat elé.
- Sajnálja? – kérdezte Kat, és nagyon igyekezett, hogy még véletlenül se nézzen a férfira.
- Kat, nem gondolod komolyan, hogy azok után, ami közöttünk történt, magázódni fogunk! – mondta Matt, és közben egyáltalán nem értette, mi baja lehet a nőnek.
- Ami közöttünk történt … nos, attól tartok, az tévedés volt, s mint ilyen, egyszeri és megismételhetetlen – vette elő Kat azt a hangját, amit leginkább üzleti tárgyalásokon, vagy tárgyalóteremben használt, és amelyik hallatán egyszer egy kollégája Jéghercegnőnek nevezte el.
- Hogy mi? … Tévedés? – Matt kezdte elveszíteni legendás hidegvérét.
- Igen, tévedés – bólintott Kat. – Sokkoltak az események, rémálmom volt, és egy gyenge pillanatomban elveszítettem az önuralmamat, de ismétlem, ez soha többé nem fordulhat elő.
- Nem? – kérdezte Matt éles hangon, amellyel az üveget is el lehetett volna vágni, és két lépéssel Kat mellé lépett. – Annyira biztos ebben, ügyvédnő? – kérdezte, majd a székből felhúzva magához szorította a nőt és megcsókolta. Kat próbált ellenállni, igazán próbált, de valahogy nem nagyon sikerült. A szíve olyan hevesen dobogott, mintha ki akart volna ugrani a helyéről, fülében vadul dobolt a vér, nyakán lüktetett egy ér, és olyan erővel fogta el a vágy a férfi iránt, hogy a lábai teljesen elgyengültek. Matt hevesen, birtoklóan csókolta, majd finomabbra váltott, ahogyan érezte, hogy csökken Kat ellenállása. Ajkával cirógatta az ajkát, érezte a kávé ízét Kat szájában, és közben a kezei megállás nélkül simogatták a nő testét. A férfi tudta, hogy itt és most, ebben a pillanatban megkaphatná a nőt, és akarta, úristen, mennyire akarta őt! Éppen átcikázott az agyán a gondolat, hogy legalább a nappaliban a kanapéig jussanak el, amikor megszólalt a csengő. Egy pillanatig mind a ketten próbáltak úgy tenni, mintha nem hallották volna, majd lassan elhúzódtak egymástól. Kat arca lázban égett, és nem csak a vágytól. Matt csúfondárosan vigyorogva engedte el, és miközben az ajtóhoz indult, még hátraszólt: - Azt hiszem, a kettőnk dolgát illetően ideje felülvizsgálni az álláspontodat!
- Hogy vagy, Tom, örülök, hogy látlak! – vezetett be a nappaliba Matt egy férfit.
- Kösz, jól vagyok, és nem unatkozom mostanában sem – veregette hátba Matt-et a vendég, és zakóját a kanapéra tette, a notebookját pedig az asztalra. – Ahogy elnézem, a munka kellemesebb része már megint neked jutott – lépett közelebb Kat-hez a férfi, és elismerően nézett végig rajta. – Üdvözlöm, Tom O’Brian vagyok, Matt kollégája.
- Jó napot, Kathryn Taylor – nyújtott kezelt Kat.
- Tudom – mosolygott a férfi, és Kat-nek meg kellett állapítania, hogy Tom O’Brian szürkészöld szemével, szőkésbarna hajával, kisportolt alakjával nagyon vonzó, és egyáltalán nem látszott rajta, hogy rendőr, bár ugyanez Matt-ről is elmondható.
- Tom az Informatikai Osztályt vezeti nálunk – mutatta be a férfit Matt -, és egy zseni, mert amit ő tud, azt nem tudja senki más. Nincs az a kódolt rendszer, amit ne tudna feltörni, és most nagy szükségünk van erre, mert a Kajmán-szigeteki bank, ahol az offshore cég bankszámlája van, egyáltalán nem volt együttműködő. Mire a bürokratikus utat bejárva rákényszerítenénk a bankot az adatszolgáltatásra, rengeteg időt veszítenénk, márpedig most időből van a legkevesebb.
- Értem – ült le Kat a két férfi mellé.
- Matt barátom erősen túloz – szerénykedett Tom -, de tény, hogy nem is jöttem üres kézzel. Sikerült betörni a bank informatikai rendszerébe, és most gazdagabbak vagyunk néhány fontos információval. Megtaláltam az OTISCH cég bankszámlájának adatait. Az elmúlt két évben erre a bankszámlára 10 millió dollárt utaltak át. A számla feletti rendelkezési jog Tania McLeod-é és Daniel Smith-é volt, azzal a megkötéssel, hogy bármelyikük halála esetén a másikra száll a számla feletti rendelkezés joga, tehát jelenleg Daniel Smith rendelkezik a bankszámla, és az azon elhelyezett pénz felett.
- Két éve? – kérdezett vissza Kat. Mélyen megrendítette, hogy Ront már legalább két éve átverte a felesége. Visszagondolt arra, hogy barátja milyen rendíthetetlenül szerette azt a nőt, milyen boldog volt, amikor feleségül vette, és mennyi hittel dolgozott azon, hogy megteremtse Taniának azokat a luxuskörülményeket, amelyek szerinte megillették. Milyen büszke volt Ron a feleségére, arra, hogy nem csak gyönyörű, de nagyon okos is, és tökéletes partnernek tartotta az élet minden területén. Sokszor emlegette, hogy Taniával mindent megkapott az élettől, amit valaha is remélt, és annyira várta, hogy közös gyermekük is szülessen, mert azzal lett volna igazán teljes az élete. Szegény Ron – gondolta, és bár igyekezett uralkodni magán, szemeit elfutották a könnyek.
- Kat-et érzékenyen érinti ez a téma – magyarázta Tomnak Matt -, mivel Ronald McLeod a legjobb barátja volt.
- Értem … ezt nem tudtam – nézett együttérzéssel a nőre Tom, de közben nem tudta nem észrevenni, hogy Johnson hadnagy tegezi az ügyvédnőt, és mintha abban a pillantásban is jóval több lett volna az együttérzésnél.
- Lauder kapitány kérte, hogy gondolkodj el azon, hogyan tovább – mondta O’Brian a hadnagynak -, bár az elsődleges feladatod az, hogy az ügyvédnő biztonságáról gondoskodj. Sajnos a megszerzett banki információk sem elegendőek ahhoz, hogy letartóztassuk, és eljárás alá vonjuk Daniel Smith-t, és a kétrendbeli gyilkosságra és gyilkossági kísérletre való felbujtást sem tudjuk bizonyítani. Attól tartok, most mennem kell – nézett a csipogójára Tom.
- Nekem van ötletem arra, hogyan tovább – mondta Kat az ajtótól visszatérő Matt-nek. – Daniel Smith túlságosan okos ahhoz, hogy hibázzon, kivéve akkor, ha sarokba szorítjuk. Vissza kell mennem az irodába dolgozni, fenyegetettséget jelentve Smith-nek, így nyilván újra megpróbál majd megölni, vagy megöletni, és akkor elkaphatjuk.
- Neked teljesen elment az eszed? Vagy annyira megtetszett a halál közeli élmény, hogy mielőbb szeretnéd újra átélni?
- Egyáltalán nem ment el az eszem, és ha elkezdesz logikusan gondolkodni, te is rájössz, hogy ez az egyetlen megoldás!
- Én mindig logikusan gondolkodom – jelentette ki ellentmondást nem tűrően Matt -, és a logika most azt diktálja, hogy nem kerülhetsz Daniel Smith szeme elé!
- Már pedig én nem vagyok hajlandó itt üldögélni, és hagyni, hogy az a szemét gyilkos eltűnjön, és abból a 10 millió dollárból valahol a világ másik felén békésen éldegéljen még száz évig! – jött indulatba Kat, és ahogy volt, farmerben, pólóban és mezítláb az ajtó felé indult, de nem számolt a hadnagy kitűnő reflexeivel. Matt még csak meg sem erőltette magát, ahogy a nő után vetődött. Kat csak azt vette észre, hogy két acélos kar fonódik köré, és egy kőkemény mellkashoz préselődik. – Ne …. – nyílt szóra a szája, de az ellenkezését a férfi heves csókkal fojtotta el, mozdulni sem tudott, és néhány pillanat múlva már nem is akart. Ott folytatták, ahol Tom érkezése előtt abbahagyták, a vágy felszikrázott, sőt, inkább fellángolt közöttük. Kat pólója a földre repült, Matt pólója mellé. Követhetetlenül gyors kezek kapcsolták ki a melltartóját és farmernadrágjának gombját, és szinte észrevétlenül vetkőztették meztelenre. Aztán már csak azt vette észre, hogy a férfi felemeli, és a vendégszobába indul vele, mert az volt a legközelebb. A csókolózást egy pillanatra sem hagyták abba, az oxigénhiány már katasztrófával fenyegetett. Matt annyi időre engedte csak el Kat-et, amíg megszabadult a farmertől és a bokszeralsótól, majd ráborult a nőre, és tovább csókolta, egyre lejjebb haladva a testén. Előbb a nyakán, azután a mellein, a hasán, a combjain, majd a combjai között gyúltak tüzek a férfi csókjai nyomán. Matt felemelte Kat mindkét kezét a feje fölé, így az ívben megfeszült női test teljesen kitárulkozott. Kat szinte eszét vesztette a gyönyörtől, amit a férfi érintése, csókjai okoztak, és amikor már remegett és szinte sírt a vágytól, a férfi beléhatolt. Az egyesülés pillanata maga volt a mámor, egy villanásnyi időre mintha a szívük is megszűnt volna dobogni, majd a férfi lassan megmozdult, és testük a legősibb ritmusra járt, együtt emelkedett és süllyedt. A csúcspontra is együtt értek el, a robbanás egyszerre rázta meg mindkettőjüket. Megsemmisítő erejű pillanat volt.
- Ennyit az egyszeri és megismételhetetlen alkalomról – emelte fel a fejét és nézett Kat szemébe Matt kaján vigyorral az arcán, amikor már meg tudott szólalni. Kat nem tudta eldönteni, nevessen, vagy sírjon-e, végül a nevetés mellett döntött, és hangos kacagásban törtek ki mind a ketten. Kat úgy érezte, mintha az elmúlt hetek feszültségét egyszerre csak elfújták volna, és végre képes volt élvezni ezt a pillanatot, a hozzá simuló férfitestet, a kielégülés örömét, a komódon lévő virágcsokor illatát, a fehér függöny játékát az ablak előtt, amit megtáncoltatott a nyári szellő.
- Nagyon szívesen veszekszem veled bármikor, ha utána ilyen édes lesz a kibékülés – vigyorgott még mindig Matt. Kat válaszul megpróbált belecsípni a fenekébe, ám a feszes domborulatokról szinte lepattantak az ujjai. Éppen azon törte a fejét, hogyan vághatna vissza, amikor Matt felkelt az ágyról, a legcsekélyebb erőfeszítés nélkül felemelte őt és a fürdőszobába vitte. A zuhany alatt újabb remek lehetőség nyílt arra, hogy további felfedezéseket tegyenek egymás testével kapcsolatban, és már éppen belelendültek volna egy újabb szeretkezésbe, amikor Matt meghallotta, hogy szól a telefonja. Sajnálkozva húzódott el a Kat-től, és remek hátsóját egy törölköző alá rejtve, vizet csöpögtetve magáról a nappaliba indult.

2010. május 4., kedd

BŰNÖS, VAGY ÁLDOZAT? - 10.

A pisztolyát a repülőrajt ellenére sem felejtette el magához venni, így a hadnagy lőállásban törte rá az ajtót a nőre. Megnyugodva konstatálta, hogy a szobában senki sincs Kathrynen kívül, aki az ágy közepén ült, könnyek csorogtak az arcán, és láthatóan nem volt magánál. Matt a pisztolyt az éjjeli szekrényre téve lassan leült az ágy szélére.
- Kathryn … hello, Kathryn – próbált meg kommunikálni a nővel, aki nem volt tudatában annak, hogy már nincs egyedül. Matt lassan, óvatosan átölelte a nőt, és megnyugtató szavakat suttogva a fülébe a hátát simogatta. Kathryn hirtelen megrázkódott, felemelte a fejét, és megpróbálta összerakni a képet arról, hol van, kivel van, és mi történhetett.
- Csak egy rossz álom volt, Kat! – suttogta a férfi, és vonakodva engedte el a nőt az öleléséből. – Nem csoda, hogy zaklatott, azok után, amin az utóbbi napokban keresztülment!
- Hm … - talált rá nehezen a hangjára Kat –, köszönöm, hogy így vigyáz rám! – suttogta, és láthatóan nem volt tudatában annak, hogy hálóingjének vékony vállpántja lecsúszott, feltárva domborulatait. Matt igyekezett nem túlságosan feltűnően bámulni Kat melleit. Kat mindezt nem vette észre, annyira lenyűgözte az, amit látott: a kisportolt férfitest, melyet csak egy bokszeralsó takart, a férfi meleg barna szemeit, melyek a hosszú szempillák alól leplezetlenül bámulták. A csend már-már kényelmetlenül hosszúra nyúlt, amikor a két kéz találkozott a takarón. Felszikrázott a vágy, és a simogatást, az ölelést olyan természetesnek érezték mindketten! Matt végigsimított Kat vállán, lesimogatva róla a hálóing pántjait, feltárva a nő pompás kebleit. Kat torkát halk nyögés hagyta el, az ő keze is megmozdult, és élvezettel simított végig az acélos izmokon. Észrevétlenül kerültek egyre közelebb egymáshoz, annyira, hogy kettejük között egy papírlap sem fért volna el. Matt bokszeralsója és Kat fekete csipke bugyija is az ágy mellé repült. Úgy csókolták egymást, mintha az éltető oxigénhez csak egymáson keresztül juthattak volna. Kat úgy érezte, hogy a férfinek száz keze van, érintése nyomán lángra gyúlt a teste. Matt-ben egyetlen rövid pillanatra felrémlett, hogy amit csinálnak, az talán nem helyes, de nem volt olyan égi vagy földi hatalom, amelyik megállíthatta volna. A csókra csók, az érintésre érintés volt a válasz, mindketten tévedhetetlenül tudták, hol és hogyan érintsék, csókolják meg a másikat úgy, hogy az a legnagyobb gyönyört okozza, és amikor ez már nem volt, nem lehetett elég, Matt a nő combjai közé ereszkedett. Az egyesülés pillanata robbanásszerű gyönyört hozott mindkettőjüknek, a vágy akkora volt, hogy a kielégülést nem lehetett késleltetni. Kat szemhéja mögött színes karikák ugráltak, úgy érezte, nem kap levegőt, Matt meg volt győződve arról, hogy ha semmi másért, de ezért a pillanatért biztosan érdemes volt élnie!
Nehezen tértek magukhoz, de akkor sem kellettek szavak, már lassabban, szelídebben szerették egymást, és ettől az örömük nem lett kevesebb. A két test úgy illett egymáshoz, mintha direkt erre teremtődtek volna, a női test lágy hajlatai tökéletesen passzoltak az izmos férfitesthez. Hajnali négy órára járt már az idő, amikor egymás karjában, egymás ölelésében aludtak el anélkül, hogy egyetlen szót váltottak volna.

Daniel Smith számára nagyon rosszul indult ez a nap. Amikor reggel 8-kor, kirendelt ügygondnokként megérkezett a Corona Tőzsdeügynökséghez, még úgy látszott, hogy egy tevékeny, de rendkívül kellemes és sikeres napnak néz elébe. Éppen az első kortyokat nyelte le kávéjából, amikor beállítottak a Pénzügyi és Számviteli Felügyelet emberei néhány rendőrrel együtt, és közölték, hogy az Ügynökségnél mindenre kiterjedő vizsgálatot végeznek, amelyben számítanak Daniel Smith együttműködésére. A férfi agya sebesen járt, miközben a PSZF által kirendelt vizsgálóbizottság vezetőjével beszélgetett. Ígéretet tett arra, hogy mindenben a vizsgálatot végzők segítségére lesz, és közben azzal nyugtatta magát, hogy Taniával olyan ügyesen eltüntettek maguk után minden nyomot, hogy a vizsgálatot végzőknek esélyük sem lesz bármilyen bizonyítékot találni ellenük. A következő csalódás akkor érte, amikor megszólalt a telefonja. Kathryn Taylor asszisztense, Nina hívta őt, azért, hogy egyeztessenek egy olyan ügyben, amelyben nemrég együtt dolgozott az ügyvédnővel. Sajnálatos és érthetetlen módon Kat asszisztense nem azért telefonált, hogy főnöknője tragikus halálhíréről beszámoljon. Daniel azzal próbálta nyugtatni magát, hogy a gyilkosság után Cohen valószínűleg eltűntette a holttestet, és Nina azért nem tud Kat haláláról, mert a nő tetemét még nem találták meg. Furcsállotta viszont, hogy Cohen még nem jelentkezett, és ez a tény némi aggodalomra adott okot. Smith egyre jobban megrémült attól, hogy valami hiba csúszott a számításába – konkrétan: az a balfék Cohen megint elszúrta -, és Kathryn még mindig él, és ha él, terhelő vallomást tehet rá nézve. Külön is aggasztotta, hogy még mindig nem tudta, mit dugdosott Kat előle abban a bizonyos sárga borítékban. Abból, ahogyan a nő ránézett, miközben feltűnés nélkül igyekezett eltűntetni a papírokat, világosan látszott, hogy minimum gyanakszik rá, de inkább pontosan tudja, hogy mi köze volt Ron és Tania halálához. És persze az sem lehet véletlen, hogy a Corona Tőzsdeügynökséget PSZF-szakértők és rendőrök szállták meg, bár a vizsgálatot vezető szakértő és a rendőrtiszt is egybehangzóan állították, hogy a gyilkosságok miatt szükséges a cég átvilágítása, Daniel egyre jobban rettegett attól, hogy lelepleződött. Így hát, miközben megpróbált arra koncentrálni, hogy az Őt folyamatosan faggató könyvvizsgálóknak válaszoljon, megállás nélkül azon kattogott az agya, hol lehet Cohen, mi van Kat-el, és honnan szerezhetne információt arról, mi történt. Tehetetlen volt, márpedig semmit sem utált annyira, mint éppen ezt. Nem mozdulhatott el az Ügynökségről, folyamatosan kérdezték – zaklatták – a vizsgálatot végzők, pedig Ő egyetlen telefonhívásra várt, csak az érdekelte, csak Kat halálhíre jelentett volna számára megnyugvást.

A reggeli nap sugarai simogatták Kat hátát, amikor felébredt. Eltartott néhány pillanatig, amíg tisztázta magában, hol van, és mi történt az éjjel. A reggeli világossággal a kétségek is megérkeztek, így egy meglehetős zavarban lévő nő indult a konyha felé.
- Jó reggelt! – köszönt derűsen Matt, és tette az éltető kávét a nő elé.
- Mmmm … reggelt! – mormogta Kat, és nem értette, hogyan lehet ilyen friss és kipihent a férfi.
- Látom, a reggel nem a kedvenc napszakod! – mosolygott Matt, akin a zavar legcsekélyebb jelét sem lehetett felfedezni. – Készítek reggelit is, ha megmondod, mit ennél szívesen!
Kat – maga sem értette, hogy miért, de – legszívesebben leharapta volna a férfi fejét. Nem elég, hogy irtózatosan zavarban van, hiszen saját magával sem sikerült tisztáznia, hogyan végződhetett a tegnap esti vacsora azzal a …. nos, tulajdonképpen elképesztően jó szexszel, ráadásul reggelenként valóban nincs csúcsformában, sőt, amíg a második csésze kávéját meg nem itta, jobb, ha mindenki messziről elkerüli, de itt a férfi, frissen, fitten, illatosan, a zavar legcsekélyebb jele nélkül, ráadásul az a farmer halásznadrág is olyan izgatóan feszül a fenekén, hogy … de hát mi ütött belém? – kérdezte magától Kat, és szeretett volna láthatatlanná válni.
- Ham and eggs jó lesz, vagy inkább müzlit ennél? – kérdezte vigyorogva Matt, aki tökéletesen érzékelte Kat zavarát, bár nem értette, hiszen ami az éjjel közöttük történt, az fantasztikus volt, és annyira természetesnek tűnt, Kat-nek sem voltak kétségei az éjjel, akkor most vajon miért vannak? Matt-nek az is eszébe jutott, aki igazán sokat kockáztat az intim viszonnyal, az éppenséggel ő, hiszen a szabályzat szerint ez szigorúan tilos volt, akár a karrierjének is vége lehet, ha kiderül, de úgy érezte, ezért a nőért a karrierjét is érdemes kockáztatnia.
- Nem … nem vagyok éhes, köszönöm – dünnyögte Kat, és a kávéscsészével a kezében a szobájába menekült. Matt elképedve nézett utána, és úgy döntött, mégis elkészíti azt a hamm and eggs-et.
Miután lezuhanyozott és felöltözött, Kat magabiztossága – vagy legalább egy része – is visszatért. A konyhából áradó illatoknak mégsem tudott ellenállni, így követte a férfit a balkonra, a napernyő alá. A hamm and eggs kiváló volt, és Kat kezdte azt hinni, hogy ez a férfi kivétel nélkül mindent jól csinál. Matt nem zavarta, csak élvezetttel nézte Kat-et reggelizés közben, de tudta, hogy muszáj beszélniük a jelenről, és talán a jövőről is.