MOTTÓ:

"OLVASSA, AMIT ÍRTAM, AZ OLVASÁS ÖRÖMÉÉRT! BÁRMI EGYEBET TALÁL BENNE,
ARRÓL ÁRULKODIK, AMIT MAGÁVAL HOZOTT AZ OLVASÁSHOZ."
(ERNEST HEMINGWAY, IRODALMI NOBEL-DÍJAS AMERIKAI ÍRÓ)

"VONZ AZ ÍRÁS, A REJTÉLYESSÉGE, AZ, AHOGY A SZAVAK EGY OLDALON ÖSSZEKAPCSOLÓDNAK, HOGY KÉPET ALKOSSANAK, KIFEJEZZÉK A LÉNYEGET, VAGY CSAK OTT LEGYENEK ÉS MUZSIKÁLJANAK."
(NORA ROBERTS AMERIKAI ÍRÓNŐ)

2010. június 27., vasárnap

MENEKÜLÉS AZ ÉJSZAKÁBAN - NOVELLA

Valószínűleg - sőt, remélem is - meglepetést okozok az alábbi novellával. Tudom, a krimi folytatását várjátok, és ígérem, meg is érkezik a folytatás - bár bizonyosan nem ma -, de tegnap megszületett ez a novella, és szeretettel osztom meg Veletek. - A véleményeteket szintén örömmel és köszönettel fogadom:-DDD

* * * * * 


Menekülés az éjszakában

Állok az ablaknál és nézem, hogyan tépi, cibálja a fákat a viharos őszi szél. Sötét van, de nem gyújtok villanyt, hiszen Ő alszik. Hallgatom a szuszogását, és nem értem, miért nem vagyok boldog. Hiába a finom vacsora, az elegáns szálloda kényelme, a délutáni shoppingolás, az andalgás az óváros kanyargós, szűk kis utcáin és a szeretkezés meghittsége, ez ma nem elég, ez már nem elég nekem. Valami mást akarok, olyat, amiről tudom, hogy nem kaphatom meg. Fázósan húzom össze magamon a köntösömet, és egy öt évvel ezelőtti, nyári napra gondolok…
            22 éves voltam, amikor megismertem Őt. Egy utazási iroda pultja mögött rakosgattam a prospektusokat, amikor megláttam. Magas volt, elegáns és vonzó, első pillanatra levett a lábamról. Hevesen dobogó szívvel kérdeztem Tőle, miben segíthetek, és már láttam lelki szemeim előtt, ahogyan együtt repülőre szállunk, és elutazunk messze, nagyon messze, az álmok földjére, de a lelkesedésemet gyorsan lehűtötte a következő mondat: - Családi nyaralást keresek, kisasszony, olyat, ami néhány órányi repülőúttal elérhető. Spanyolországra gondoltam… - és az álmok földjéről visszatértem a valóságba. Természetesen megtaláltam a Neki megfelelő utazást, és közben megtudtam, hogy üzletember, egy tőzsdeügynökséget vezet, továbbá házas és két gyermek édesapja. Milyen kár, gondoltam, miközben figyeltem, acélszürke öltönyében hogyan sétál ki az irodából. Tulajdonképpen el is felejtettem volna az egészet, ha néhány hét múlva nem sétál be újra az irodába - és az életembe. Megvárta, amíg végzek egy másik ügyféllel, majd az asztalomhoz lépett, és átnyújtott egy szál virágot. Megszólalni sem tudtam a meglepetéstől, hát még akkor, amikor elmondta, hogy újra utazna, de ezúttal velem. Akármilyen szépen nézett is rám tengerzöld szemeivel, határozottan elmondtam neki a véleményemet azokról a férfiakról, akik úgy gondolják, néhány kedves szóval bárkit megkaphatnak, és elküldtem a … szóval oda. Elment, de másnap visszajött, és kérve kérte, hogy legalább egy kávét igyak meg Vele valahol, adjak neki egy fél órát, és elmagyarázza, miért is tett nekem ilyen ajánlatot. Természetesen hallani sem akartam erről, de Ő olyan vonzó volt, a charme-jának nem lehetett ellenállni, én pedig nagyon kíváncsi voltam Rá és a mondanivalójára, úgyhogy mégis elfogadtam a meghívását, gondolva, hogy abból még baj nem lehet, ha megiszunk együtt egy csésze kávét. Azt mondta, az iroda előtt vár, ha végeztem. Így is történt, egy főváros környéki kisváros főterén ültünk le kávézni. Éjfél is elmúlt már, mikor hazavitt, és a ház előtt az autóban jó néhány csók is elcsattant. Vonakodva szálltam ki a kocsiból, tudtam, akkor és ott bármit kérhetett volna, én megteszem. Elvarázsolt, elcsábított, és azon kaptam magam, hogy egy csodás görög szigeten pakolom ki a bikinimet. Istenem, az elveim! Elvei mindenkinek vannak. Nekem is voltak, természetesen. Alapelvemként tartottam számon, hogy nős emberrel nem kezdek. Az alapelveim közül mára az első és legfontosabb: soha nem mondd, hogy soha. Nekem nem volt elég, hogy 13 évvel idősebb nálam, nem volt elég, hogy házas, nem volt elég, hogy gyerekei vannak, semmi nem volt elég ahhoz, hogy ellen tudjak állni a kísértésnek. Elmondta, hogy a feleségével szülői nyomásra házasodtak össze, hogy a gyerekeit imádja, de a feleségével már szinte látni sem bírják egymást, csak a gyerekek tartják össze a kapcsolatukat, és hogy már régen elvált volna, de a gyerekek még kicsik, attól fél, hogy a felesége tönkreteszi a kapcsolatát a gyerekeivel … és én szépen el is hittem mindent. Azóta évek teltek el. Bujkálással, magányos hétvégékkel, lopott órákkal, hétköznap megtartott ünnepnapokkal és szomorú, magányos ünnepekkel … öt hosszú év telt el így. Hittem, mert hinni akartam, hogy elválik, hogy velem kezd új életet, hogy csak türelmesnek kell lennem, és mindent megkaphatok, csak várnom kell.
            Voltak persze gyönyörű pillanatok is a hosszú évek alatt, hazudnék, ha letagadnám azt a sok szépet és jót, ami történt velem. Felnőttem, már másképp látom a világot, sokat kaptam, de sokat is adtam. Törődést, szeretetet, szerelmet is talán, és a szégyent is, hogy bujkálnom kell, hogy csak az országhatáron kívül lehetek igazán szabadon együtt a szerelmemmel. Az állandó lelkiismeret furdalást, hogy mégsem jó ez így, a kétségeket, amelyeket nem értett meg. Ha Vele voltam, az mámorító volt, de nélküle kínszenvedés volt minden perc. Mostanában különös dolgokat veszek észre magamon: könnyek gyűlnek a szemembe, ha szerelmes párokat látok kézen fogva sétálni, összeszorítja a szívemet a kín, ha kisbabát látok. Gyereket akarok, a biológiai órám fülsiketítően ketyeg, és úgy érzem, ez a büntetésem azért, mert valaki másnak a férjét szeretem. Már nem nyugtatnak meg a szép szavak, már nem hiszek az ígéreteknek.
            Állok az ablaknál, és törölgetem a könnyeimet. Halkan, inkább csak magamban sírok, nehogy felébredjen, hiszen tudom, igazából nem értené, miért könnyezem. Sokáig tartott, amíg rájöttem: soha nem válik el, soha nem kezd velem új életet, mindig lesz kifogás, mindig lesz magyarázat, hiszen számára a világ legkényelmesebb állapota az, amitől én annyira szenvedek. Megkap benne mindent, nem kell kompromisszumot kötnie. Úgy érzem magam, mint a fák a viharban, lelkemben úgy kavarognak az érzések, agyamban a gondolatok, ahogyan a fákról lehullott leveleket kergeti a szél. A fürdőszobába sétálok, megmosom az arcomat, és már tudom, hogy mit kell tennem. Csendben felöltözöm, magamhoz veszem a kézitáskám, egy papírra egyetlen szót írok: Vége. A recepciós taxit hív, a pályaudvarra tartok, mert tudom, hogy először a repülőtéren keresne. Az első vonatra felszállok, szerencsém van, a csatlakozással eljutok egy másik repülőtérre, onnan hazarepülhetek. Az ablakon kifelé bámulva a felkelő nap sugarait nézem, és ahogyan utat törnek a felhők között, az én szívemben is úgy ébred fel a remény.  

2010. június 26., szombat

BŰNÖS, VAGY ÁLDOZAT? - 16.

Daniel Smithnek nehéz napja volt. Amikor reggel 8 órakor megérkezett a Corona Tőzsdeügynökségbe, már kész volt a terve az egymillió dollár megszerzésére. Magára zárta az iroda ajtaját, és meghagyta, hogy akármi történik is, nem zavarhatja senki. Létrehozott egy elkülönített számlát, majd egy számítógépes algoritmussal – ugyanazzal, melyet még Tania McLeod hozott létre – fiktív részvényvásárlás ürügyén pénzt emelt le az ügyfelek számlájáról. Eltartott egy darabig, mert egy-egy ügyfél számlájáról egyszerre csak annyi pénzt emelhetett le, amennyi még nem tűnt fel az ügynökség informatikai rendszerét ellenőrző programnak. Ebben a programban volt ugyanis egy riasztórendszer, mely jelzett, ha egy ügyfél számlájáról az ügyfél által megadott limitnél nagyobb összeget emelnének le a brókerek. A Tania által írt program erre is odafigyelt, és az ügyfeleket úgy válogatta ki, hogy ezt a limitet nem lépte túl. Délután két órára a Daniel által elkülönített számlán volt az egymillió dollár. Néhány újabb kattintás a számítógépen, és a pénz már el is tűnt a számláról, hogy kis idővel később megjelenjen az Anastasia Ridley nevén lévő bankszámlán. Daniel elégedetten dőlt hátra, és arra gondolt, hogy a többi már a Rókán múlik. Nem tudta ugyan, hogy mit tervez a Róka, de nem is érdekelte: neki csak az volt a fontos, hogy eltűnjön az egyetlen tanú, aki veszélyes lehet rá nézve. 10 millió dollár várta Danielt, és egy mesebeli élet ígérete, amelyet megoszthat Natalie-val. Persze 10 millió dollár nem elég ahhoz a fényűző élethez, amelyet Daniel a továbbiakban élni szándékozott, de kezdő tőkének megfelel, és ha valaki, akkor Daniel tudta, hogyan kell pénzt csinálni. – Először is új személyazonosságra lesz szükségem – gondolta -, azután kiválasztom, hol akarok élni. Bárhová mehetek, enyém az egész világ – vigyorgott magában. – Kezdetnek lehetne mondjuk Európa, ott néhány évre el lehet tűnni szem elől. Ha pénzed van, mindened van – érezte, ahogy az utóbbi hetek feszültsége enyhülni kezdett az idegeiben. Úgy tervezte, hogy hazafelé menet megáll az egyik elegáns delikáteszben, és vesz néhány üveg első osztályú pezsgőt, legyen mivel ünnepelni, ha megjön a jó hír Kathryn Taylor haláláról.

Miután Natalie ellátta Kathrynt mindazzal, amire szerinte annak szüksége volt, újra kocsiba ült, és húszpercnyi autózás után betért egy internetkávézóba. Fekete parókájában, vastag, fekete keretes szemüvegében és alakját elfedő, szürke zsákruhájában senkinek nem tűnt fel, olyan láthatatlan volt, mintha nem is létezett volna. Behívott egy weboldalt, bepötyögött néhány számot. Másodpercek kérdése volt csupán, hogy hozzáférjen ahhoz a bankszámlához, amelyiknek a számát eljuttatta Daniel Smithnek. Pontosan 16 óra volt. Az egyenleget látva elégedetten elmosolyodott, és minden oka megvolt erre: pontosan egymillió dollárral lett gazdagabb. – Ideje, hogy megdolgozzam ezért a pénzért – gondolta, és újra autóba ült. Volt egy kis, de csak egészen kicsi lelkiismeret furdalása, amelyet hideg profizmussal nyomott el magában. Levette a parókát és a szemüveget. – Ez üzlet, csak munka, semmi más – gondolta, és kedvenc masszázsszalonja felé indult. Bevett szokása volt, hogy akció előtt megmasszíroztatta magát. Nem mindig volt erre lehetősége, de most úgy tervezte a napját, hogy erre is jusson ideje. Alig negyedóra múlva lehunyt szemmel élvezte a masszőr szakértő mozdulatait, az illóolajok illatát, a megnyugtató, halk zenét. Egy félóra luxus, amikor nem gondolt senkire és semmire.

17 óra 50 perc. Matt aznap már legalább ezredszerre nézett az órájára. Érezte, hogy a szíve kissé gyorsabban ver. Miközben behajtott a Metropolitan Museum of Art parkolójába, azon gondolkodott, nem volt-e mégis rossz döntés, hogy egyedül nézzen szembe a Rókával. -  Alea iacta est (a kocka el van vetve) – gondolta, és leparkolt saját autójával. Kiszállt, hogy megkeresse a fekete Fordot. Nem volt nehéz megtalálnia, a kocsi a múzeum bejáratánál parkolt, ahogyan az e-mailben írták. Matt beült a kocsiba és felvette az ülésre készített mobiltelefont. Nagy levegőt vett, mielőtt megnyomta az 1-es gyorshívó gombot.
- Látom, követi az utasításaimat – hallotta Matt a már ismerős női hangot a telefonban. – A kesztyűtartóban talál egy GPS-t, abba beprogramoztam az úti célt. Kövesse a GPS utasításait, ne térjen el a megadott útiránytól és ne próbáljon meg kapcsolatba lépni senkivel! – a vonal megszakadt. Matt megkereste és bekapcsolta a GPS-t, majd kihajtott a parkolóból.

A fekete Fordtól néhány méternyire egy sötétzöld Corvette-ben Tom O’Brian figyelte Matt-et. Egész nap bujkált Lauder kapitány elől. Senki sem tudta, hol van Matt, és mindenki Tomtól akarta megtudni. Dél körül megunta a faggatózást és hazament. Otthon még órákig gondolkodott azon, mit tegyen, elmondja-e Lauder kapitánynak, mire készül Matt. Végül nem tette, bízott a barátja ösztöneiben, és maga is úgy vélte, hogy Kat számára a biztos halált jelentené, ha Matt-et követve feltűnne a rohamosztag. De abban egészen biztos volt, hogy nem hagyja a barátját egyedül. – A csekély esély is több mint a semmi – mondta Matt az éjjel. – A kis segítség is több mint a semmi – fordította ezt le magának Tom, amikor eldöntötte, hogy Matt után megy. Évek óta jó barátok voltak, Matt egyszer megmentette Tom életét – egy akcióban Tomra lőttek, Matt a saját testével védte a golyóktól, miközben a földre lökte -, és Tom azóta várta a lehetőséget, hogy viszonozhassa ezt Matt-nek, mindazonáltal jobban örült volna, ha ez a lehetőség nem ilyen körülmények között adódik. Látta, hogy Matt telefonál, majd kihajtott a parkolóból. Tom sem tétovázott, barátja után hajtott.

2010. június 19., szombat

BŰNÖS, VAGY ÁLDOZAT? - 15.

- A francba, hát ilyen nincs! – állt fel Johnson hadnagy az íróasztala mögül, és elindult a kapitányság néptelen folyosóján, hogy egy újabb bögre kávénak nevezett, sárszerű, ihatatlan löttyöt töltsön magának az étkezőben. Éjjel két óra volt, és a férfit lüktető fejfájás gyötörte. Az elmúlt órákat a számítógép előtt töltötte, és megpróbált minél több információt találni az adatbázisokban Rókáról, a bérgyilkosról. Amit talált, nem volt sok, de ez egyáltalán nem nyugtatta meg. Néhány, egy korábbi drogügylettel kapcsolatban elkapott, pitiáner bűnözőtől származó információmorzsával kellett beérnie csupán. The Fox – a Róka – mintha nem is élőlény lett volna. Sokan hallottak már róla, de még senki sem látta, hírneve miatt mégis sokan rettegtek attól, hogy egyszer valaki a Rókát küldi utánuk, mert akinek az elpusztítására a Rókát bérelték fel, biztosan tudhatta, hogy nem ússza meg. Matt is megkereste néhány informátorát, és annyit még sikerült kiderítenie, hogy a Róka egy nőn keresztül tartja a kapcsolatot a megbízóival. Egy fiatal és szép, vörös hajú nőről van szó, és – micsoda véletlen – Kat-et is egy fiatal, szép és vörös hajú nővel látták utoljára. Ezen az összefüggésen gondolkodott éppen, amikor a számítógépből származó halk szignál jelezte, hogy új e-mailje érkezett.
Johnson hadnagy, úgy értesültem, hogy a New York-i Rendőrség elveszített valakit, akit maga személy szerint is nagyon hiányol. Ha meg akarja találni és még életben akarja látni Kathryn Taylort, jöjjön 18 órára a Metropolitan Museum of Art parkolójába, és keressen egy fekete Ford Focust, közvetlenül a parkoló bejáratánál. Üljön be a kocsiba, és az ülésen lévő mobiltelefonon nyomja meg az 1-es gyorstárcsázó gombot, így további utasításokat kap majd. Ugye, mondanom sem kell, hogy egyedül jöjjön! Ha csak egyetlenegy zsaru is feltűnik a környéken, maga darabokban fogja visszakapni a nőt!
Matt reflexszerűen a telefonért nyúlt és tárcsázott.
- Akárki is vagy, nagyon remélem, hogy alapos indokkal ébresztettél fel – fogadta a hívást egy igencsak morcos férfihang.
- Most kaptam e-mailt a Rókától – vágott egyből a közepébe Matt. – Próbáld meg lenyomozni, ha kiderül, hogy honnét küldte, leszűkíthetjük a kört, ahol keressük. Maximum két órád van erre.
- Küldd át az e-mailt azonnal – mondta Tom O”Brian, akinek egy pillanat alatt kitisztult a tudata, és agya teljes éberséggel már a lehetséges megoldást kereste. – Matt, én megteszek mindent, de egy e-mailt bárhonnét el lehet küldeni, és informatikusnak sem kell ahhoz lenni, hogy úgy küldj el egy e-mailt, hogy az bejárja az egész világot, mielőtt eljut a címzetthez. Ha ez a Róka nem teljesen hülye az informatikához, tucatnyi szerveren át küldte az üzenetet, és nagyon csekély az esélye annak, hogy megtalálom a kiindulópontot.
- A csekély esély is több mint a semmi – nyomta le a küldés-gombot Matt. – Tegyél meg mindent, amit tudsz, az nekem elég lesz – bontotta a vonalat. Matt elgondolkodott azon, felhívja-e Lauder kapitányt is, majd elvetette ezt az ötletet. Arra gondolt, hogy a kapitány biztosan nem engedné, hogy egyedül menjen találkára a bérgyilkossal, márpedig Matt-nek esze ágában nem volt kockáztatni Kat életét azzal, hogy nem engedelmeskedik az elrablójának, ezért inkább hazaindult. Abban nem hitt ugyan, hogy aludni is tudna, bármilyen fáradt volt is, de otthon összehasonlíthatatlanul jobb volt a kávé, és kényelmesebbek voltak a körülmények ahhoz a gondos tervezéshez, amelyet ez az akció megkövetel.
Alighogy a kávé első cseppjei a kiöntőbe folytak, csengettek Matt ajtaján. Az érkező Tom O’Brian volt, aki hálásan fogadta az aromás kávét, miközben laptopjával az ölében elhelyezkedett a nappali kanapéján.
- Sajnos nincsenek jó híreim – kezdte. – A Róka, akárki legyen is, nem ostoba, és ért annyit az informatikához, hogy legalább húsz szerveren keresztül küldte el neked azt az e-mailt, így az lenyomozhatatlan. Ez a szál tehát biztosan nem vezet sehová.
- Sejtettem – szólt Matt -, de muszáj volt megpróbálni ezt is.
- Mik a terveid? Lauder kapitány elrendelte már a kommandósok akcióba állítását?
- Lauder kapitány nem rendelt el semmit, és nem is fog, ugyanis nem tud erről az egészről, és ez így is marad!
- Mindig makacs és önfejű voltál, barátom – csóválta a fejét Tom -, de ezt most nem csinálhatod egyedül. Túlságosan veszélyes.
- Az lenne túlságosan veszélyes, ha nem egyedül mennék. Amint azt az előbb te is megállapítottad, a Róka nem ostoba, és nyilván azonnal kiszúrná, ha nem engedelmeskednék a diktátumnak. Azt üzente, hogy megöli Kat-et, ha rajtam kívül bárkit is meglát, és semmi kétségem afelől, hogy meg is tenné.
- Nézzünk szembe a tényekkel: Kat élete így sincs biztonságban, ha egyedül mész, sokkal valószínűbb, hogy mind a ketten meghaltok.
- Jó érzés, hogy ennyire bízol bennem – nézett a barátjára Matt. – Nem áll szándékomban megöletni magam, sem kockáztatni Kat életét.
- Azt elhiszem. Van terved?
- Még nincs, és mivel a Róka nagyon körültekintően járt el, valószínűleg kénytelen leszek improvizálni. Te vagy az egyetlen, aki tud az e-mailről, és kérlek, értsd meg, éppen azzal sodornál bajba, ha továbbadnád az információt, ezért nem szólhatsz senkinek!
- Oké, sok szerencsét! – mondta Tom, és az ajtó felé indult. Pontosan tudta, hogy felesleges lenne Matt-el vitatkoznia, de egyáltalán nem állt szándékában hagyni, hogy a barátja egyedül rohanjon a vesztébe. Matt-el ellentétben neki volt terve, vagy legalábbis elképzelése arról, hol lesz és mit tesz ma 18 órakor. Rengeteg bizonytalansági tényező van, sőt, tulajdonképpen csak az volt, de ismerte Matt-et, a képességeit és az elszántságát, és ha valakiről el tudta képzelni, hogy ezt a helyzetet meg tudja oldani, az a barátja, Matt volt, de senkinek sem árt egy kis segítség, a megfelelő helyen és időben – gondolta Tom, és elhajtott.

Nem Matt Johnson hadnagy volt az egyetlen, aki virrasztott ezen az éjszakán. Egy másik férfi is álmatlanul járkált fel-alá lakása nappalijában. Arca megviselt volt, szemei alá árkokat vésett a kialvatlanság és a nyugtalanság. Nagyot kortyolt a whiskyből, amikor a telefonja SMS fogadását jelezte. Anastasia Ridley, Bank of Manhattan, 11520588-55248621-00004587, egymillió dollár, délután 4 óráig – ennyi volt az üzenet. Daniel felhördült, és agyában villámsebesen jártak a gondolatok. – Egymillió dollárt lehetetlen elutalni ma délután 4 óráig – gondolta, és újabb pohár whiskyt töltött. Nem volt ugyan szegény, de vagyonának túlnyomó része értékpapírokban állt, amelyeket nem lehetett egyik pillanatról a másikra felszabadítani, a Kajmán-szigeteken lévő bankszámlához pedig nem férhetett hozzá. Lázasan gondolkodott, majd megkönnyebbülten dőlt hátra, amikor úgy érezte, rájött a megoldásra. – A Corona Tőzsdeügynökségnek vannak olyan számlái az ügyfelek pénzével, amelyeket nem zárolhatott a rendőrség, hiszen akkor az ügynökség nem folytathatta volna a tevékenységét. Ezekről a számlákról simán össze tud szedni egymillió dollárt – a gondolat egészen felvidította. A fürdőszobába indult, hogy ha már aludni nem tud, legalább lezuhanyozik, és felfrissül. A hálószoba előtt elhaladtában az ágyára pillantott, és eszébe jutott, milyen forró pillanatokat élt át azzal a vörös démonnal. Ágyéka megsajdult a vágytól. Sok nővel volt már dolga életében, de egyetlen olyannal sem, mint Natalie, vágyát pedig csak fokozta a nő titokzatossága. – Ha vége lesz ennek az egésznek, komoly ajánlatot teszek Natalie-nak. Ebben a nőben minden megvan, amit egy férfi csak kívánhat, gyönyörű, okos, veszélyesen izgalmas, és 10 millió dollárral a zsebemben bármit megadhatok neki, amit csak kíván – gondolta, és elvigyorodott. Már nem voltak kétségei, nem volt nyugtalan, agyában egy csodálatos jövő álomképei peregtek, legyőzhetetlennek érezte magát, és ez az érzés igazán kedvére való volt.

A vasajtó megnyikordult. Kathryn kinyitotta a szemét, és az ajtón belépő nőre fókuszált.
- Jó reggelt! – mosolygott a nő Kat-re, majd odalépett hozzá, és szabaddá tette a lábait. Kat-nek minden mozdulat fájdalmat okozott, hátrakötött kézzel próbálta ülő helyzetbe manőverezni magát.
- Gondoltam, ideje meglátogatnod a fürdőszobát – segítette talpra Kat-et a nő.
- Valamivel egyszerűbb lenne, ha a kezemet is eloldozná – mondta Kat, mire a nő hangosan felnevetett.
- Igazad van, és meg is teszem, de előre figyelmeztetlek, hogy ne próbálkozz szökéssel, mert abban a pillanatban keresztüllőlek – varázsolt elő Natalie egy pisztolyt a kabátzsebéből. Kat próbált talpon maradni, de ez egyáltalán nem volt könnyű, annyira elgémberedtek az izmai. Nagy nehezen, szökdécselve, elrablójára támaszkodva kívül került a vasajtón. Egy folyosóra jutottak, ahonnét egy másik ajtón egy üres lakásba. Leírhatatlan kosz és elhanyagoltság látszott mindenfelé. Kat-nek nem volt nehéz kitalálnia, hogy egy régóta használaton kívül lévő, talán lebontásra ítélt házban vannak. Ez a körülmény elkeserítette, hiszen nem számíthatott arra, hogy ha valamivel zajt kelt, azt bárki is meghallaná. A fürdőszoba, amibe a nő bevezette, viszonylag tiszta volt, már a körülményekhez képest persze, látszott rajta, hogy valaki úgy-ahogy, de kitakarította. Ablaktalan, szűk helyiség, egy WC-vel, mosdóval és egy rozoga zuhanytálcával. Natalie odakészített Kat-nek szappant, fogkefét és kéztörlőt is. Kat megtisztálkodott, amennyire a körülmények engedték. Szívesen lezuhanyozott volna, de látta, hogy erre a luxusra most nincs lehetősége. Néhány percet töltött mindössze a helyiségben, amikor az ajtó kivágódott, és a nő újra megkötözte a kezeit, szerencsére most nem a háta mögött. Miközben a nő visszavezette a vasajtó mögé, Kat vadul kereste a menekülés útját, de Natalie végig az oldalához szorította a pisztolyt, úgyhogy szökési kísérlet szóba sem jöhetett. Elkeseredetten ült vissza az ágyra, amikor az ajtó újra kinyílt, és Natalie jött vissza, egy tálcán kávét, vizet és kenyeret hozott, mindent műanyag pohárban és tányérban persze, nehogy fegyverként használhasson bármit is. Szó nélkül letette Kat mellé a tálcát, majd kiment, a vasajtó nagy dörrenéssel csapódott be mögötte. Kat megitta a vizet és belekortyolt a kávéba, de az szinte ihatatlannak bizonyult. Mégis megitta, mert a koffein kissé felélénkítette, némi erőt adott, és kitisztult a feje a kávétól. A menekülési esélyeket latolgatta, de rá kellett jönnie, hogy ha kívülről nem érkezik segítség, akkor nem menekülhet. Arra gondolt, mit csinálhat most Matt, milyen kétségbeesett lehet a férfi. Mosolyt csalt az arcára, amikor felidézett egyet-kettőt szép pillanataik közül, és elkeserítette a gondolat, hogy talán soha többet nem látja Matt-et. Eszébe jutott a családja, a barátai, a karrierje, az élete, mindaz, amit eddig megkapott az élettől, és az is, amiben már nem lehet részese, ha nem menekülhet Natalie-tól. Végiggondolta az utóbbi hetek zűrzavarát, és elborzadt attól, hogyan változott meg az élete, hogyan lett sikeres, elismert, kiegyensúlyozott emberből űzött vad és egy valódi rémálom főszereplője. Fogalma sem volt, mennyi idő telhetett el így. – Az egyetlen jó ebben az egész rettenetben az, hogy megismertem Matt-et – gondolta -, és tudom, hogy vele megtaláltam a szerelmet is. Vele sikerülhetett volna, vele boldog lehettem volna! – éppen idáig jutott a gondolataiban, amikor a vasajtó újra kinyílt. Megfeszültek az izmai, ugrásra készen állt, de újra a fegyver csövével találta szemben magát.
- Ebédet hoztam – mondta az ajtón belépve Natalie -, nem akarom, hogy éhezz. Nem mintha nem lenne teljesen mindegy – vigyorodott el, és ettől egyébként szép arca egészen eltorzult. – Ma este elbúcsúzunk egymástól – mondta, és egy tálcát tett az ágyra -, de előtte még van egy kis dolgod. Elcseveghetsz a hadnagyoddal – vett elő egy mobiltelefont a zsebéből. – Ne próbálkozz semmivel – figyelmeztette -, bár úgysem tudnál semmit mondani, ami veszélyes lenne – adta Kat kezébe a telefont. A hívás kicsöngött.
- Johnson – hallotta meg Kat a férfi fegyelmezett, de feszült hangját.
- Kat vagyok – szólalt meg, és hallotta, hogy remeg a hangja.
- Kat! – kiáltott fel a férfi. – Hol vagy? Jól vagy, nem esett bajod? Nem bántottak?
- Jól vagyok, de nem tudom, hol…
- És ez így is marad – kapta ki Kat kezéből a telefont a nő. – Hallotta a kis barátnőjét, hadnagy – búgott a hangja -, tehát tudja, hogy életben van. Ha azt akarja, hogy ez így is maradjon, kövesse a Róka utasításait, és eszébe ne jusson meggondolatlanul viselkedni! – bontotta a vonalat. Csúfondárosan Kat-ra nézett, majd újra becsapódott a vasajtó, és Kat egyedül maradt a gondolataival.

2010. június 16., szerda

Útmutató egy bűbájos történethez...

Kedves Olvasóim!


Tudom, hogy ezen a helyen most a Bűnös, vagy áldozat? folytatását várjátok, olvasnátok, és ígérem, június 19-én, szombaton felteszem a folytatást, de most a figyelmetekbe szeretnék ajánlani egy olyan írót, akinek a története sok örömet okozott számomra, nagy élvezettel olvasom minden sorát, és szeretnék neki egy kicsit segíteni abban, hogy mások is felfedezzék maguknak.


Ha szeretitek a Bűbájos boszorkákat - bevallom, nekem az egyik kedvenc sorozatom volt, és most is örömmel nézem az ismétléseket -, akkor látogassatok el A.J. Cryson blogjára, ahol egy igazán élvezetes, olvasmányos, fordulatos, remekül megírt, egyszóval bűbájos történetet találtok!


http://bubajosujelet.blogspot.com/


Remélem, hogy A.J.-nek napról napra több olvasója lesz, és persze azt is remélem, hogy ez a remekül megírt történet sokaknak okoz majd kellemes perceket!


Szivélyes üdvözlettel:
Katarina