BŰNÖS, VAGY ÁLDOZAT?

- A francba, ilyen nincs! – motyogta kábultan Kat, miközben résnyire nyitott szemével az órát kereste. Bár alig néhány órával ezelőtt feküdt le, úgy látszik, van, aki ezt nem tudja, vagy akit egyáltalán nem érdekel, mert amellett, hogy valaki megszakítás nélkül nyomta a csengőt, ezzel egy időben a mobilja is szakadatlanul csengett valahol. Zúgó fejjel kászálódott ki az ágyból. Mivel fogalma sem volt arról, hogy pontosan merre is lehet a telefonja, úgy döntött, az ajtócsengő problémáját oldja meg előbb.
- Jó reggelt, Ms. Taylor – szólt az ajtóban álló magas, mogorvának tűnő férfi, majd egy rendőrigazolványra felettébb hasonlító valamit mutatott fel az ajtóba kapaszkodó nőnek. – Matt Johnson hadnagy vagyok a New York-i rendőrségtől. Beszélnem kell Önnel!
- Mmm … reggelt! – motyogta Kat. – Mondja, hadnagy úr, nem várhatna ez a beszélgetés még néhány órát? Amint látja, éppen az ágyból ugrasztott ki. Hacsak nem vagyok gyanúsítottja egy bűnténynek, talán megejthetnénk ezt a beszélgetést ma délután az irodájában is.
- Ms. Taylor, attól tartok, ez nem várhat. Mindkettőnknek kényelmesebb lenne, ha nem a bejárati ajtajában állva mondanám el, miért kerestem fel.
- Tessék – húzódott félre Kat kelletlenül az ajtóból, majd a konyha felé indult. – Kávét? – kérdezte, mérsékelt lelkesedéssel.
- Az jól esne, köszönöm – követte Kat-et a hadnagy is a konyhába.
- Rendben, hadnagy úr – kortyolt bele a nő élvezettel az illatos kávéba -, hallgatom!
- Ms. Taylor, mikor látta utoljára Ronald McLeod-ot!
- Ront? Pontosan két héttel ezelőtt. Az elmúlt két hetet Provence-ban töltöttem, és Ron vitt ki a repülőtérre. Csak nem történt vele valami? – kérdezte riadtan Kat.
- Mr. McLeod meghalt, egészen pontosan fogalmazva meggyilkolták – jelentette ki tárgyilagosan Johnson hadnagy, majd pompás reflexszel ugrott oda Kat-hez, aki a hír hallatán megtántorodott, és elejtette a kávéscsészét. - Talán jobb lenne, ha leülne – mondta, és a legközelebbi székhez vezette a nőt.
Kat úgy érezte, mintha a világ felrobbant volna körülötte, és a robbanás örvénye őt is magába szippantotta. A másodperc tört része alatt agya teljesen kiürült, és akkor sem tudott volna megszólalni, ha az élete múlt volna rajta. Üres tekintettel bámult Johnson hadnagyra, ám valójában nem látta a férfit. Remegni kezdett, majd a remegés egyre erősebb lett, és félő volt, hogy Kat egyszerűen leesik a székről. A hadnagy látta, hogy a nő sokkot kapott. Felemelte Kat-et, a nappaliban lévő szófára fektette, majd azonnal hívta a mentőket. A mentők néhány perc múlva meg is érkeztek, és Kat-et a közeli St. Mary Kórházba szállították, ahová Johnson a saját kocsijával követte a mentőt…