KELLEMES HÚSVÉTOT!

Kellemes húsvétot,

szép ünnepet kívánok,

szeretettel:

Katarina

Csak egy kép - 3.

Mottó:

 "Veszélyes hely ez a világ, és sokkal nehezebb megmaradni benne, ha egyedül vagyunk!"

A szeretet nem ilyen!

Mostanában egyre többet nyelem a könnyeimet. Úgy érzem, semmi sem olyan, semmi sem úgy sikerül, ahogyan kellene. Nézem a penge vékony szájat, a dühtől ívben megfeszült hátat – és nem értem. Nem értem, miért nem elég jó az, amit adni tudok! Törődöm veled, de neked ez nem kell. Segítenék, de nem engeded. Nem beszélsz velem, nem válaszolsz nekem! Valahányszor elfog a szomorúság, arra gondolok, hogy biztosan az én hibám, mert soha, semmit nem csinálok jól. De azután arra is gondolok, hogy ez nem igaz, és még ha igaz is lenne, el kellene tudni fogadnunk egymást olyannak, amilyenek vagyunk, vagy legalábbis meg kellene próbálnunk. Nem lehet mindenkit megváltoztatni, és nem is biztos, hogy meg kell változtatnunk valakit ahhoz, hogy szeretni tudjuk. A szeretet elfogadó. Megértem a gondjaidat, megértem, hogy feszült vagy és ideges, csak az nem értem, miért nem leszek soha elég jó – neked!

Csak egy kép - 2.

        

    Egy pár fehér balettcipő

Ült az üres terem közepén, szemben a tükörrel, és egy régi, fekete-fehér fényképet tartott a kezében. Érezte, ahogy egy könnycsepp legördült az arcán, és a szinte elviselhetetlen fájdalmat is érezte – azt a fájdalmat, ami az utolsó napon járta át. Az utolsó napon, amikor a karrierje véget ért, és ez a fájdalom közel negyven év múltán is ugyanolyan élesen hasított a szívébe.

Nem volt nála szebb, kecsesebb balerina az egész világon, mintha súlya sem lenne, úgy szállt a színpadon. Hófehér hattyú, vagy éppen fekete, mindegy volt, az ártatlanság hószínű fátylába éppolyan könnyen burkolózott, mint a romlottság éjsötét köpenyébe. Csajkovszkij mintha neki írta volna A hattyúk tavát. Persze, ez a szerep csak egy volt a sok közül, mégis a legemlékezetesebb, hiszen minden balerina álma Odette és Odilia küzdelmének bemutatása. A Rómeó és Júlia édes, naiv Júlia szerepét is közel érezte magához, és arra is emlékezett, picit csalódott volt, amikor néhány évvel később már a Dajka szerepét táncolta. A fénykép megremegett a kezében, a karcsú lábak és a tökéletes spicc látványa a múlandóságra emlékeztette, arra, hogy bizony, semmi sem tart örökké, és a régi idők dicsősége nem tart ki az ember egész életében. Soha nem felejthette el, mi mindent tett meg a balettért. Alig négy éves lányka volt még csak, amikor először húzott a lábára balettcipőt. Már négy évesen is pontosan tudta, hogy a sorsa megpecsételődött: minden napját annak rendeli majd alá, hogy egy napon ott állhasson a rivaldafényben, és felzúgjon a taps, amikor a nevét örökre beírja a balett történelmébe. Megkapta, mindent megkapott, amire vágyott, de a hosszú évek alatt kíméletlenül kizsigerelt teste egy napon fellázadt, nem bírta tovább. A térd- és bokaszalag-szakadásból felépült ugyan, de már soha többé nem tündökölhetett régi fényében. Hosszú évek áldozatáért néhány röpke év sikere vajon kárpótolhat-e? Igen – gondolta, - ez nem kérdés! Ha nem lett volna több, csak az az egyetlen előadás, ahol a fehér hattyú fényes győzelmet aratott a fekete hattyú felett, és őt a színpadon a balett királynőjévé koronázták, akkor is megért volna ennyit, sőt, sokkal többet is! Csak a csend, azóta, csak az ne lenne már! A taps már régen elült, agyonhajszolt ízületei reggelenként is csak ropogva, fájdalmasan engedelmeskednek az agyából érkező parancsszónak, és már régen nem emlegetik őt úgy, mint a legszebb, legkecsesebb balerinát!

Az ajtó kinyílt, csivitelő gyermeksereg áradt be rajta. Ő kihúzta magát, ujjával elmorzsolt egy könnycseppet, majd felállt, megfordult, és olyan sugárzó mosollyal nézett a gyerekekre, hogy senki sem láthatta rajta a szívét marcangoló fájdalmat. – Álljatok a korláthoz, lányok! – szólalt meg, és a lejátszó felé indult. Édes-bús dallam hangjai töltötték be a termet, és az előbb még csacsogó-csipogó lánykák fegyelmezett rendben, áhítattal az arcukon sorakoztak fel a korlát mellett. Arcukon feszült koncentráció látszott, ahogyan pas de chat pas fouettét, pas de anges pas de chassét követett, tanárnőjük szíve is megtelt melegséggel, hiszen minden tanítványában a jövő balerina-sztárját látta, és tudta, hogy amíg taníthat, az ő dicsősége sem múlik el, mert tehetsége tovább él minden apró táncosában!