Kat-et némiképp megrázta azon felismerés, hogy mennyire nem szívesen húzódott távolabb Johnson hadnagytól. Amíg a hadnagy Lauder kapitányt és a helyszínelőket hívta, Kat felment a hálószobájába, és néhány holmit egy kisebb bőröndbe dobált. Megremegett, amikor a fürdőszoba felé indult. Megpróbálta az agyát átprogramozni, és csak a feladatra koncentrálni. Ez a képessége sokszor nagyon jó szolgálatot tett már az életben. Rendes körülmények között egyáltalán nem volt hisztériára hajlamos, de az utóbbi néhány nap eseményei egyáltalán nem nevezhetőek hétköznapinak, és bárki idegrendszerét megviselték volna. A helyszínelők közben megérkezhettek, hiszen párbeszéd hangját hallotta a nappaliból, majd Matt jelent meg az ajtóban.
- Mehetünk? – kérdezte, és hangjában, szemében annyi együttérzés volt, hogy ez könnyeket csalt Kat szemébe.
- Indulhatunk – igyekezett leplezni hangja remegését. Még azzal sem akarta húzni az időt, hogy kosztümjét és azt a bizonyos életmentő tűsarkú cipőt valami kényelmesebbre cserélje, minél előbb kint akart lenni a házból. Az autóból visszanézett a házára, és arra gondolt, hogy vajon lesz-e még valaha a háza ugyanaz a békés menedék, mint a mai nap eseményei előtt volt. Nagyon szerette a házát. Nem volt nagy, a nappalival egybeépített konyhán kívül mindössze egy vendég-fürdőszoba volt a földszintjén, az emeleten a hálószobája, a fürdőszobája, egy vendégszoba és egy pici, de nagyon kényelmes dolgozószoba. Barátságos, meleg színek, egyszerű, kényelmes bútorok jellemezték, otthonos elegancia a Kat-ra jellemző bájjal, a falakon képek, emlékei az utazásairól, a családjáról, a barátairól.
Matt nem szólt Kat-hez, minközben az otthona felé autóztak, látta, hogy a nő elmerült a gondolataiban. A hadnagyot egészen más dolgok foglalkoztatták: a bérgyilkos halott ugyan, de a megbízója nagyon is él, és semmi sem tartja vissza attól, hogy újra megpróbálja megöletni az ügyvédnőt. Daniel Smith – emlékezett vissza az eddigi egyetlen alkalomra, amikor szót váltott a férfival – egy arrogáns bunkó, és eléggé gátlástalannak látszott ahhoz, hogy valóban ő állhasson a gyilkosságok mögött. Mindez persze csak feltevés, nincsenek bizonyítékok, ha lennének, Smith már régen egy cellában várná, hogy az igazságszolgáltatás teljes szigorával lesújtson rá. A legfontosabb tehát az, hogy bizonyítékokat szerezzenek Daniel Smith ellen, persze csak az után, hogy gondoskodik Kat biztonságáról. Az ügyvédnő segítsége még jól jöhet, hiszen ismeri Smith-et, ismerte Ron és Tania McLeod-ot, a Corona Tőzsdeügynökségről is lehetnek fontos információi, amellett a nő okos és intuitív, csak arra van szükség, hogy biztonságban legyen, és Matt a szokásosnál is erősebb késztetést érzett arra, hogy bármi áron, mindenáron megvédje Kat-et.
Megérkeztek. A tömbház, amelyikben Matt lakott, modern volt, egyetlen bejárattal, ami komoly segítséget jelentett abban, hogy a házat őrizni lehessen. A bejárat előtt már ott állt egy civil rendőrautó, Matt intett a kollégáknak, miközben kiemelte Kat bőröndjét a csomagtartóból.
- Tudom, kávé! – indult Matt a konyhába, miután hellyel kínálta Kat-et a nappaliban. Kat elmosolyodott, miközben a férfi nappaliját szemlélte. Minimál stílus, kevés bútor, még kevesebb személyes tárgy, de makulátlan tisztaság. A tévé, a hifi, a számítógép persze high-tech. Az egész falat beborító könyvespolcok azonban érdekesek lehetnek – gondolta Kat, és odasétált, hogy megnézze a könyveket. – Érdekes, hogy a hadnagynak milyen szerteágazó ízlése van – nézelődött. A polcokon a szépirodalom és a ponyva ugyanúgy képviseltette magát, mint a művészeti albumok, az építészeti szakkönyvek és a lexikonok. Kat-nek imponált ez a rengeteg könyv, amelyeken látszott, hogy rendszeresen forgatják is azokat, nem szobadíszként vannak jelen. Éppen egy Monet-albumba lapozott bele – nagyon szerette a francia impresszionistákat -, amikor a férfi belépett egy tálcával a kezében.
- Remélem, sikerül eltalálnom az ízlését – mosolygott a hadnagy. – Azt már láttam, hogy a kávé fontos része az életének.
- Ha átlagban napi 16 órát dolgozik az ember, kell valami, ami mozgásban tartja, és a kávé legalább nem illegális – bólintott Kat, miközben a kanapéhoz sétált, leült és belekortyolt az illatos nedűbe. A kávé nagyon finom volt. A férfi néhány csepp amaretto likőrt is tett az italba a tejszín mellé, pontosan úgy, ahogyan Kat szerette, persze csak akkor, amikor nem dolgozott. Munka közben sajnos a Cafe Amaretto is tiltólistás volt, a többi kávékoktéllal együtt.
- Gondolom, szívesen lezuhanyozna és átöltözne valami kényelmesebb ruhába – szólalt meg Matt. – Megmutatom a vendégszobát!
A vendégszoba kellemes meglepetést okozott Kat-nek, mert nem a nappaliban látott minimál stílust képviselte. Nem mintha azzal bármi probléma lenne, de Kat örült a virágmintás ágytakarónak és a párnáknak az ágyon, a buján virágzó azáleának a komódon, az óriási tükörnek a ruhásszekrényen, és a vendégszobából nyíló fürdőszoba meleg színeinek. A lakrész egyértelműen női kéz nyomát viselte magán.
- Az édesanyám rendezte be ezt a szobát, és ő döntött a fürdőszobáról is – válaszolt a férfi a ki nem mondott kérdésre. Kat-et – maga sem tudta, miért – halvány örömmel töltötte el, hogy nem a férfi felesége, menyasszonya, vagy akárcsak barátnője volt a lakberendező.
- Érezze magát otton, most magára hagyom, majd beszélgetünk, ha átöltözött, addig utánanézek a vacsorának – csukta be maga mögött Matt az ajtót, Kat pedig a neszeszerével a fürdőszobába vonult.
- … természetesen megmondom neki, uram, de nem hinném, hogy örülni fog! – hallotta meg Kat a férfi hangját, ahogy a nappali felé tartott.
- Minek nem fogok örülni? – kérdezte, amikor odaért, mert feltételezte, hogy róla volt szó, és látta, hogy a férfi közben befejezte a telefonálást. Matt ránézett, de válaszolni nem tudott, mert egyszerűen elbűvölte az, amit látott. Kat egy macska puhaságával és kecsességével lépdelt felé, majd ugyanezzel a könnyedséggel foglalt helyet a pamlagon. Haja még nedves volt a zuhanyozástól, a testhezálló, sötétzöld szabadidőruha pedig többet mutatott meg a testéből, mint amennyit eltakart, pedig a felsőrész V-kivágása igazán illedelmes volt, a nadrág pedig a bokájáig ért, de mintha ráolvadt volna a testére. Az illata pedig, ... az illata mámorító volt, nem parfüm, csak a tusfürdő érződött rajta. Könnyed virágillat, csak egy leheletnyi, de ahhoz éppen elég, hogy a férfi érzékeit elbódítsa. Kat könnyedén elmosolyodott, és újra feltette a kérdést:
- Szóval, minek nem fogok örülni?
- Hm … Lauder kapitány azt akarja, hogy itt maradjon, velem, egyfajta házi őrizetben, amíg az ügyet fel nem göngyölítik – mondta Matt, és neki is feltűnt, hogy milyen furcsán cseng a hangja.
- Ezt már a kapitányságon is elmondta, de nekem dolgoznom kell, én nem szállhatok ki csak úgy az életemből! – csattant fel Kat. – Arról nem is beszélve, hogy én ismerem Daniel Smith-t, közel férkőzhetek hozzá, fontos információkat szerezhetek, kis szerencsével akár bizonyítékokhoz is hozzájuthatok.
- Ms. Taylor, ez életveszélyes – mutatott rá a tényekre Johnson hadnagy.
- Tudom, de nem gubbaszthatok magánál, nem retteghetek, és nem menekülhetek örökké! Vissza akarom kapni az életemet, a munkámat, és ha tehetek bármit azért, hogy ennek a rémálomnak minél előbb vége legyen, akkor sem maga, sem más nem fog tudni visszatartani!
- Látja, ezt el is hiszem magának – mosolyodott el a férfi. – Most azonban nem kell eldöntenünk semmit, sőt, kifejezetten jót tenne, ha ma este megpróbálnánk egy kicsit megfelejtkezni a történtekről. Szereti az olasz konyhát? – állt fel Matt a kanapéról, és indult a konyha felé. – Egyszerű carbonara spagettire gondoltam, friss salátával. Van kedve segíteni?
- Nagyon szeretem az olasz konyhát, köszönöm, a carbonara salátával tökéletes lesz – indult Kat a férfi után, némiképp meglepve, hiszen arra nem számított, hogy a kemény zsaru egyszer csak főzőcskézni kezd, de egyáltalán nem volt ellenére ez a dolog. Néhány perc múlva a sercegő füstölt sonka csodálatos illatát is érezte, és azon kapta magát, hogy megkordult a gyomra, pedig rövid idővel ezelőtt ételre még gondolni sem tudott. Felaprította a salátának való zöldségeket, elkészítette a dresszinget, és fél órán belül a férfi lakásához tartozó kis balkonon ültek a vacsorájuk mellett. Az étel finom volt, csakúgy, mint az illatos, könnyű rosé, amit Matt a csillogó üvegpoharakba töltött. Ültek a balzsamos, kora nyári estén, és mindkettejük meglepetésére meghitten beszélgettek. Matt megtudta Kat-ről, hogy nagyon szereti a szüleit és a testvérét, és nagyon sajnálja, hogy gyermekorvos öccsével együtt csak ritkán tudnak időt szakítani családi együttlétekre. Kat is gazdagabb lett néhány családi információval a férfiről, kiderült, hogy édesapja még gyermekkorában meghalt – rendőr volt, egy rajtaütésen megölték -, de édesanyjával a mai napig szeretetteljes kapcsolatot ápol, testvére nincs, van viszont rengeteg unokatestvére, akikkel minden sátoros ünnepen összegyűlnek, és hatalmasakat buliznak, tehát a férfi számára is nagyon fontosak a családi kötelékek. Csaknem éjfélre járt már, amikor Matt észrevette, hogy Kat diszkréten ásított.
- Hosszú volt ez a nap, pihennünk kellene. Elkísérem a szobájába – nyújtotta a kezét Kat felé a férfi. Csendben elsétáltak Kat szobájáig.
- Köszönöm a vacsorát, és azt is, hogy elterelte a figyelmemet erről a szörnyűségről. Jó éjt! – mosolygott a férfira Kat, de már leplezni sem tudta, mennyire fáradt. Becsukta maga mögött az ajtót, és ahhoz is alig volt ereje, hogy a hálóingébe bújjon. Becsúszott a takaró alá, és már aludt is. Matt-nek egy kicsivel több idő kellett az elalváshoz. Elbűvölte őt a nő, nem tagadhatta, hogy teljesen a hatása alá került. Gyönyörű, okos és érzékeny – állapította meg magában -, ez veszélyes kombináció. Egy biztos: nem lesz unalmas a kényszerű összezártság – volt az utolsó gondolata, mielőtt álomba zuhant. Általában igen éberen aludt, így amikor meghallotta Kat sikolyát, azonnal felébredt, repülőrajtot vett az ágyáról, és néhány másodperc múlva már ott állt a lány ágya mellett...
