Mindig nagyon szerettem a képeket. Nem feltétlenül képzőművészeti alkotásokra gondolok, gyakorlatilag bármilyen képre. Egy kép többet mond ezer szónál – tartja a régi mondás, és milyen igaz! Valóban többet mond ezer szónál, és mindenkinek másmilyen szavakat mond! Ahányan csak vagyunk, mindenkinek más és más jut eszébe ugyanarról a képről. Némelyik kép hidegen hagy, más elgondolkodtat, és van, amelyik megihlet és írásra késztet. Új sorozatot indítanék a Cafe Katarinán, Csak egy kép – címmel, ide azokat az írásokat szánom, amelyek egy-egy kép láttán jutnak eszembe. Ki tudja, talán másoknak is lesz kedve csatlakozni…
Íme, az alábbi néhány sorhoz ihletet adó kép:
Rózsák Cornwallban
A turistacsoporttól kissé leszakadva a bájos, ódon hangulatú utcáról jobbra fordult, és elindult, hegynek felfelé. Jó húszpercnyi gyaloglás után egy roskatag kőfalhoz érkezett, melyet szinte teljesen eltakart a borostyán. A fal mellett sétálva talált egy rést, éppen akkorát, hogy kényelmesen átfért rajta. Mikor beljebb lépett, akkor látta, hogy egy kertbe ért, legalábbis kert lehetett valamikor, csodás kilátással az óceánra. Kissé megszédült, a falnak támaszkodott, és ekkor mintha megmozdult volna a föld a lába alatt. Vakító fényt látott, be kellett csuknia a szemét.
Néhány pillanat telt el csupán, s amikor újra kinyitotta a szemét, a kopár kert helyett csodás virágözönt látott maga körül, rózsák ezrei nyíltak és ontották varázslatos illatukat. Vízcsobogást hallott, s amikor balra nézett, egy vízesést látott a rózsakert közepén. Megmozdult, ruhája furcsán megzizzent. Végignézett magán, és nem akart hinni a szemének: a zöld és az arany színeiben játszó, hosszú ruhát viselt, nyakán súlyos aranylánc függött, haját aranyszálakból szőtt háló borította. Egy pillanatig még bizonytalan volt, de ezt az érzést egyre erősödő bizonyosság váltotta fel, már tudta, hogy ki ő, és miért áll a rózsakertben, szemét a hullámzó víztömegre szegezve. Lady Brianna, aki a férje, Cornwall ura, Robert Mortain gróf hazatértét várta, egyre csak várta, több mint egy éve már. Friss házasok voltak, amikor a grófot háborúba szólította a kötelesség és hadura, I. (Hódító) Vilmos, Anglia királya, a gróf féltestvére. Az angolok, már megint, az ősi ellenség, akik nem nyugodtak bele a hastingsi vereségbe, és újra meg újra hadba indultak a normann király ellen. 1068-at írtak, és Lady Briannát nem érdekelte a politika, nem érdekelte semmi más, csak az, hogy újra láthassa a férjét, a kedvesét, az egyetlen férfit, aki a szívét és a testét valaha is megérinthette. Már hónapok óta nem kapott hírt Robertről. Nem tudta, nem tudhatta, él-e, hal-e, de a reményt nem adhatta fel, nem, azt soha! Lassan elfordította a tekintetét a parttól, és a vízesés csobogó hangjával kísérve a vár felé indult. Útközben meg-megállt, lehajolt egy-egy virághoz, beszívva bódító illatát, gyönyörködve a színek és a formák játékában. Ahogy elhagyta a kertet, arra gondolt, hogy holnap is lesz nap, és talán a holnap lesz az a nap, amelyik hazahozza végre a férjét, ide, ahová tartozik!
A kép hirtelen elhomályosodott, majd teljesen eltűnt. Charlotte Congrand-t, a párizsi Lafayette Áruház parfüm osztályának huszonöt éves eladónőjét alig tartották meg reszkető lábai. Lassan leült a fal mellé a földre, és az arcán földöntúli mosoly áradt szét. Mindig is vágyott ide, Cornwallba, de sohasem tudta, hogy miért. Most végre megkapta a választ erre a kérdésre, és a válasz döbbenetesebb és csodálatosabb volt annál, mint amit remélhetett. Néhány percig még üldögélt a fal tövében, majd lassan felállt, és kisétált a kertből, hogy megkeresse a turistacsoportot, amellyel St. Ives-ba jött, és közben tudta, hogy az élete már soha többé nem lesz olyan, mint eddig volt!
(Barbara Erskine nyomán)
* * *
És a valóság kedvéért mutatok két képet a mai Cornwallról , St. Ives-ról is:
