BŰNÖS, VAGY ÁLDOZAT? - 5.

Tania McLeod alig ért ki a kapitányság épületéből, amikor megcsörrent a mobiltelefonja.
- Hello édes, hogy ment? – kérdezte egy bársonyos férfihang.
- Azt hiszen, jól! – mondta bizonytalanul Tania.
- Csak azt hiszed?
- Ez a zsaru egyáltalán nem hülye – csattant fel a nő -, így nem lehetek biztos abban, hogy elhitte, amit mondtam, sőt, Kathrynról talán én sem hinném el. Az a nő úgy él, mint egy apáca! Csak a munka és a munka, erkölcsös és megközelíthetetlen.
- Akkor majd meglátjuk, hogyan tovább, mit lép a zsaru, és majd ahhoz alkalmazkodunk! – szólt a férfi és bontotta a vonalat. Taniát megmagyarázhatatlan, rossz érzés töltötte el. – Félek, Istenem, rettegek – gondolta, és villámcsapásként hasított belé a felismerés, hogy ez már régen nem játék, már nem ő irányít, és nem is rajta múlik, mi történhet még!

- Kathryn, de jó, hogy visszajöttél! – ölelte át főnökét és egyben barátnőjét Nina, Kat asszisztense. – Mindannyiunkat megrendített, ami Ronnal történt, együtt érzünk veled!
- Köszönöm – mondta hálásan Kat, és tudta, hogy ez így is van. Ront jól ismerték az ügyvédi irodában, a két cégnek üzleti kapcsolata is volt egymással – bár nem Kat révén, ő nem tartotta jó ötletnek, hogy barátságukat az üzlettel keverjék, így az egyik cégtárs látta el a Corona Tőzsdeügynökség jogi képviseletét. A Corona Tőzsdeügynökség megbízása szépen jövedelmezett, ezért a cégtársak hálásak lehettek – és voltak is – Kat-nek. Ron számára először csalódás volt, hogy Kat semmilyen formában nem akart együtt dolgozni vele, de később megértette, hogy Kat ezzel a barátságukat akarta védeni. Mivel Daniel Smith – a legfiatalabb cégtárs a Harty, Boone & Smith-nél kiváló ügyvéd volt, Ron nem érezte veszteségnek, hogy nem Kat dolgozik a cégével.
- Lássuk, miről maradtam le az elmúlt hetekben – kérdezte Kat, és hálásan fogadta a kávét. Kat az erős kávét szerette, és Nina pontosan ilyenre is főzte. Sok viccelődés tárgya volt az irodában, hogy Kat ereiben tiszta koffein kering, többen ennek tulajdonították legendás munkabírását. Igaz, a 18 órás munkanapokat nem is bírta volna ki a koffeinlöketek nélkül.
- A folyó ügyekről a beszámolót az asztalodra tettem, és próbáltam neked a legalább a mai napot viszonylag üresen tartani, hogy akklimatizálódhass. A „nagyok” – utalt Nina a cégvezetőkre – egy órakor várnak az ebédlőben. Ezért egy kicsit irigyellek – viccelődött az lány -, Jean-Pierre biztosan remekművet alkot ma is! – Jean-Pierre azon luxus egyike volt, amelyet a cég megengedett magának: francia szakács, aki csak a Harty, Boone & Smith cégvezetőit és üzletfeleit, kivételes esetben a kollégákat kápráztatta el gasztronómiai alkotásaival. Egy ilyen ebédre, vagy vacsorára nagy megtiszteltetés volt meghívást kapni, Kat azonban ennek most egyáltalán nem örült. Nem mintha bármi gondja lett volna a cégvezetőkkel, a kapcsolatuk kölcsönös tiszteleten és megbecsülésen alapult, de szeretett volna inkább a munkájába temetkezni, így próbálva legalább néhány órára elfelejtkezni Ron haláláról.
- A posta szintén az asztalodon vár, átválogattam, amit lehetett, megválaszoltam. A legsürgősebb a Teveral Holding fúziója a Global Investment-el, Mr. Teveral holnap reggel 9 órakor vár az irodájában – folytatta Nina. Kat elmosolyodott, és tudta, hogy hihetetlen szerencséje van Ninával, mert okos, talpraesett, ügyes asszisztense rengeteg terhet levett a válláról.
- Rendben, köszönöm – mosolygott az asszisztensére, majd egy kis tasakot vett elő a háta mögül. – Gondoltam, ennek örülni fogsz! – nyújtotta át Ninának, aki örömteli sikkantást hallatott, amikor egy tavaszi virágoskert színeiben pompázó selyemkendőt húzott elő a tasakból.
- Kat, ez gyönyörű!
- Örülök, hogy tetszik! Amikor Párizsban megláttam ezt a kendőt, azonnal te jutottál az eszembe, mert pont olyan derűs és színes egyéniség vagy, mint amilyen ez a darab.
Nina örömmel kötötte a nyakába a kendőt, mely nagyon jól állt barna hajához és szeméhez, Kat pedig a kávésbögrével a kezében elfoglalta a helyét az íróasztala mögött. A postát nézte át, és megállapította, hogy Nina – szokás szerint – kiváló munkát végzett. A levelek fontossági sorrendben sorakoztak, a beszámoló pedig lényegre törő és pontos volt. Kat figyelmét egy nagy, sárga boríték keltette fel, amelyet Nina nem bontott fel, mert a címzésben a „saját kezű felbontásra” utalás szerepelt. A feladó neve és címe ismeretlen volt – John Ulrich, és egy postafiók. Kat már nyúlt a levélbontó késért, amikor megszólalt a telefon. A vonalban Mr. Teveral volt, Kat egyik legfontosabb ügyfele, aki – úgy látszik – mégsem tudott másnap reggelig várni a konzultációval. Ettől a hívástól kezdve Kat-nek egy perc szabadideje nem maradt, amikor Nina szólt, hogy indulnia kell a cégvezetőkkel közös ebédre, meglepődve kapta fel a fejét, hogy már ennyi az idő.
- Kat, örülök, hogy visszatért hozzánk – nyújtotta a kezét barátságosan Mr. Harty, a legidősebb cégtárs, és az asztalhoz kísérte Kat-et. Alighogy leültek, már asztalra is került az előétel. – Engedje meg, hogy kifejezzük részvétünket Mr. McLeod halála miatt – folytatta Mr. Harty. – Átérezzük személyes veszteségét, Kat, és ha úgy gondolja, hogy kivenne még néhány napot, majd átütemezzük úgy a teendőit, hogy ezt megtehesse.
- Ez nagyon kedves Öntől, Samuel – mondta Kat -, de erre nincs semmi szükség, arról nem is beszélve, hogy a munkaterápia kifejezetten jót tesz.
- Ezt örömmel hallom – szólt közbe Daniel Smith –, ebben az esetben, kérem, beszéljük meg a Teveral-Global fúzióval kapcsolatos stratégiát!
Kat örült, hogy a beszélgetés a munkára terelődött. Az ebéd végeztével visszament az irodájába, és legközelebb akkor eszmélt fel, amikor este 8 órakor Nina elköszönt és hazament. Fáradtan indult hazafelé Kat is, de ennek örült, mert azt remélte, hogy a fizikai és mentális fáradtság hozzásegíti az éjszakai alváshoz, és az éjszakája nem csak forgolódással telik.

Vakon tapogatózott a villanykapcsoló után. Hajnali 4 óra volt. Egy pillanatig nem értette, miért ébredt fel. – Azt hittem, csak álmodom – gondolta, miközben mérgesen az ajtó felé botorkált.
- Mondja, hadnagy, ha maga nem tud aludni, mindig az én ajtóm előtt köt ki? És ezúttal nem várhatott volna még 2-3 órát, mielőtt felébreszt? – szólt dühösen, mikor meglátta az ajtó előtt Johnson hadnagyot
- Ez nem vicces, Ms. Taylor – mondta Matt, és Kat-et félretolva az ajtóból becsörtetett a házba. – Tania McLeod-ot két órával ezelőtt holtan találták egy motel parkolójában, és nem, nem kapott infarktust, vagy ilyesmit. Megfojtották.
Kat automatikusan a konyha felé indult, és nekilátott a kávéfőzésnek.
- És gondolom maga most azért jött ide, hogy megkérdezze tőlem: hol voltam két órával ezelőtt!
- Pontosan– mondta Matt.
- Két órával ezelőtt az ágyamban voltam és aludtam, és ez addig a pillanatig így volt, amíg maga fel nem ébresztett. És nincs rá tanúm, egyedül voltam, akkor is, most is – tett Matt elé egy bögre kávét, majd egy mozdulattal fel is törölte annak nagy részét az asztalról, ahová a kelleténél kissé erőteljesebb mozdulat következtében kiloccsant.
- Ez bizony baj – mondta Matt -, ugyanis Tania McLeod tegnap az irodámban járt, és elmondta, hogy szerinte maga régóta a férje szeretője volt, és hogy a kapcsolat maguk között meglehetősen ellenségesnek mondható.
- Akkor Tania hazudott – nézett Kat nyugodtan Matt szemébe. – Nos, nem mindenben persze, csak abban, hogy Ron szeretője voltam. Arról kétségkívül igazat mondott, hogy utáltuk egymást.
- Miért?
- Hogy Taniának mi oka volt az utálatra, azt nem tudom. Amióta csak megismerte őt Ron, mindig a törtető cafkát láttam abban a nőben, egy rideg, arrogáns, önző ribancot.
- Azért ez egy kissé erős megfogalmazás – mondta Matt, bár közben arra gondolt, hogy a saját véleménye nem is áll olyan távol Kat-étől.
- Ó, egyáltalán nem! Ha ismerte volna, alighanem maga is így gondolná! Behálózta Ront – őszintén szólva, nem tudom, hogyan és mivel -, beépült a cégébe és félig-meddig át is vette ott az irányítást. Ron imádta Taniát, sohasem csalta volna meg senkivel, velem meg végképp nem, és ebben én sem lettem volna partner. Tania az orránál – vagy minél – fogva vezette Ront. Ha valaha volt közöttünk feszültség Ronnal, az mindig a felesége miatt volt. Ron nagyon a szívére vette, hogy ki nem állhattuk egymást azzal a nővel, de egy idő után tudomásul vette, hogy ez nem változik meg, és nem erőltette tovább a „barátkozást”.
- Ügyvédnő, ha maga ennyire utálta Taniát, miért ne lenne kézenfekvő, hogy köze van a meggyilkolásához is? Azt el tudom hinni magának, hogy Ron McLeod-ot sohasem bántotta volna, de Tania McLeod-ot megölhette maga is!
Kat egy pillanatig meg sem tudott szólalni, azután azt mondta.
- Hadnagy úr, ha lenne bármilyen bizonyítéka arra, amit mond, már bilincsbe verve ülnék a kapitányságon. Nem vagyok köteles eltűrni, hogy gyilkossággal vádoljon, és ha nem vádol meg, vagy tartóztat le, akkor azonnal tűnjön el a házamból!
- Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy maga gyilkos-e, vagy potenciális áldozat. Ha gyilkos, mérget vehet rá, hogy elkapom! – sétált ki az ajtón Johnson hadnagy, és bámulattal adózott Kat temperamentumának, mert azt még a város másik végén is hallották, ahogyan bevágta az ajtót Matt mögött.