HÚSVÉTI ÜDVÖZLET

KEDVES OLVASÓIM, KEDVES BLOGÍRÓK!

A BŰNÖS, VAGY ÁLDOZAT? FOLYTATÁSÁT KÉNYTELEN VAGYOK BIZONYTALAN IDEIG ELHALASZTANI.

HÚSVÉTIG MÁR BIZTOSAN NEM IS LESZ FOLYTATÁS, MERT ELUTAZUNK, ÉS VALÓSZÍNŰLEG AZ ÜNNEP UTÁNIG NEM LESZ IDŐM ÉS LEHETŐSÉGEM ÍRNI.

MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK ÉS BLOGÍRÓNAK EZZEL A KÉT BŰBÁJOS NYUSZIVAL KÍVÁNOK SZÉP, MADÁRFÜTTYÖS, NAPSÜTÉSES, VIRÁGILLATÚ HÚSVÉTI ÜNNEPET!

BŰNÖS, VAGY ÁLDOZAT? - 7.

- Szóval, mit óhajt, Mr. Smith? – kérdezte Kathryn, amikor belépett Daniel irodájába, és maga is nagyon csodálkozott azon, hogy a hangja teljesen normálisnak hangzott, pedig nagyon félt, és fejében egymást kergették a gondolatok.
- Foglaljon helyet, Kathryn – mutatott a tárgyalóasztal körül elhelyezett székekre a férfi. – Az ötletem már nem is annyira érdekes, egyébként is biztos vagyok abban, hogy egyedül is remekül helytáll majd. Most kaptam egy szörnyű hírt a rendőrségtől, ami biztosan magát is megrázza majd: Tania McLeod-ot ma éjjel meggyilkolták!
- Istenem! – kiálltotta Kat, és esze ágában sem volt felvilágosítani a férfit arról, hogy ő már néhány órával a gyilkosság után tudott Tania haláláról. – De hát mi történik itt?
- Azt talán még senki sem tudja – lépett közelebb a nőhöz Daniel. Kat most örült annak igazán, hogy nem ült le az előbb, mert két gyors lépéssel elhátrált a férfi közeléből.
- És mi lesz most a Corona Tőzsdeügynökséggel?
- Gondolom, kirendelnek egy ügygondokot ideiglenesen a cég vezetésére. Az is elkézelhető, hogy én leszek az – mondta a férfi, és tovább közelített Kat-hez. Kat látta, hogy már nem tud tovább hátrálni, kénytelen volt megállni, és lábát megvetve, bátorságát összeszedve a férfi szemébe nézett.
- Ez a maga számára mindenképpen örömteli fejlemény, nemde, Mr. Smith?
- Hogy mondhat ilyet! – kiáltotta felháborodottan a férfi. – Bár nekem nem voltak régi barátaim az elhunytak, mégis mélyen megrázott a haláluk! Mégis mi okom lenne az örömre? Egyáltalán hogyan feltételezhet rólam ilyesmit?
- Bocsásson meg, Mr. Smith – hajtotta le a fejét Kat. – Nem is tudom, mi ütött belém … a megrázkódtatás … tudja, hogy Ron a legrégebbi, legjobb barátom volt … de most már lassan indulnom kell, ha nem akarok elkésni Mr. Teveral-től – nézett az órájára.
- Semmi baj, megértem – mondta békülékenyen Mr. Smith. – Menjen csak, még van néhány perce, hogy összeszedje magát. Talán egy kávé majd segít, vagy igyon egy pohár vizet.
- Köszönöm, hogy ilyen megértő, Mr. Smith – mondta Kat, és remélte, hogy hangja eléggé őszintének tűnik, holott legszívesebben tíz körömmel esett volna neki a férfinak. Valahogyan kijutott az irodájába, táskája mélyére süllyesztette Ron levelét, és néhány perc múlva úton volt a Teveral Holding épülete felé.


- A rohadt életbe, ha ez igaz, akkor ő is veszélyben van – átkozódott Johnson hadnagy valamivel 10 óra után, amikor lehallgatta Kathryn üzenetét. Néhány pillanat alatt átgondolta a helyzetet, majd a telefon után nyúlt:
- Kathryn Taylor üzenetrögzítője! Kérem, a sípszó után hagyjon üzenetet, amint lehet, visszahívom! Köszönöm.
- A francba – mondta Matt, és újra tárcsázott.
- Maria, kérem hívja fel a Harty, Boone & Smith Ügyvédi Irodát, és kapcsolja át a mobilomra! – kérte a diszpécsert. Az összeköttetés egy perc alatt létrejött.
- Harty, Boone & Smith! – jelentkezett egy kellemes női hang a vonalban.
- Matt Johnson hadnagy vagyok, és azonnal beszélnem kell Ms. Taylorral!
- Sajnálom uram, de Ms. Taylor nincs az irodában. Óhajt számára üzenetet hagyni?
- Nem óhajtok, viszont azonnal tudnom kell, hogy hová ment!
- Ms. Taylor a Teveral Holding-ba ment, személyesen Mr. Teveral-hez.
- Köszönöm, sokat segített! – bontotta Matt a vonalat.
Először arra gondolt, hogy felhívja a Teveral Holding-nál Kat-et, azután mégis úgy döntött, hogy inkább odamegy, így nem vesztegeti az időt azzal, hogy Kat-et próbálja utolérni telefonon. A Teveral Holding épülete az egyik legnagyobb volt a városban, Matt is pontosan tudta, hol van, és azt is, hogy legalább 20 perc, amíg odaér. Bár nem tudhatta, most fenyegeti-e konkrét veszély az ügyvédnőt, de Ronald McLeod után Tania McLeod halála meggyőzte arról, hogy akárki is áll az ügy – és a gyilkosságok - mögött, az bármire képes lehet, és ha csak feltételezi, hogy Kathryn Taylor tudhat valamit róla, az a nő halálos ítéletét jelenti!

- Nem semmi ez a pasas – gondolta Eddie Cohen, miközben leparkolt a Teveral Holding mélygarázsában, nem messze Kathryn Taylor autójától. – Először megölette Ronald McLeod-ot, aztán azt a szőke ribancot is, de előtte még eljátszadozott vele a motelban. Szó ami szó, én is eljátszadoztam volna vele, kár, hogy nem volt rá lehetőségem – vigyorgott magában. – De ez a másik csaj is jó bőr, talán vele nem kell olyan gyorsan végeznem, mint a másikkal!
Eddie profi volt. Profi bérgyilkos, és büszke volt magára, nagyon. Ő nem élvezetből ölt. A gyilkosságot üzletnek tekintette, és mélyen lenézte, betegesnek tartotta azokat, akik élvezetet lelnek az áldozataik halálában. De – gondolta – az, hogy nem okoz örömet megölni, nem jelenti azt, hogy ne okozhatna némi élvezetet előtte! – a gonosz vigyor ottmaradt az arcán, miközben a mélygarázs liftjét figyelte.

- Köszönöm, hogy eljött, Ms. Taylor – nyújtott kezet Kat-nek Mr. Teveral. – Nagyon örülnék, ha a munkakapcsolat a két cég fúziója után sem szakadna meg közöttünk! – mondta az öregúr mosolyogva, és kikísérte Kat-et az irodájából. Kat a lift felé indulva meglepődve látta, hogy az egyik fotelból Matt Johnson hadnagy emelkedett fel.
- Maga hogy került ide? – kérdezte Kat. – Az üzenetemben arra kértem, hogy a házamban találkozzunk délben, innen éppen oda indultam.
- Ügyvédnő, ha igaz, amit állított, magának fogalma sincs, milyen veszélyben lehet – mondta Matt, és a könyökénél megfogva a lift felé irányította a nőt. – Meggyőződésem, hogy otthon sincs biztonságban. Most be kell jönnie velem a kapitányságra, felveszem a vallomását arról, amit tud, azután pedig valamelyik védett lakásunkban gondoskodunk a védelméről addig, amíg a gyilkost el nem kapjuk.
- Nem hagyom magam megfélemlíteni és bezárni! – tiltakozott Kat. Magával megyek a rendőrségre, vallomást teszek, és a nálam lévő dokumentumok alapján letartóztathatja a gyilkost, ezzel vége lesz ennek a szörnyűségnek, és folytathatom az életemet én is, ahogyan szeretném.
- Nézze, Ms. Taylor, azért ez valószínűleg nem ilyen egyszerű, de vitatkozni ráérünk később is, most az a legfontosabb, hogy bejöjjön velem a rendőrségre! – léptek ki közben a liftből, és indultak el Matt autója felé.
- És mi lesz a kocsimmal? – kérdezte Kat.
- Az autójáért elküldök valakit – mondta Matt, miközben a parkolót figyelte. Valószínűleg ennek köszönhette, hogy nem érte teljesen váratlanul az a golyó, ami elsüvített a feje mellett.
- A francba, erre nem számítottam – káromkodott Eddie Cohen, és a pisztolyáért nyúlt. Gyorsan kellett cselekednie, amikor meglátta, hogy a nő nincs egyedül, úgy döntött, a borítékot megkeresheti később is, a legfontosabb, hogy a spiné ne hagyja el élve a parkolót, és ha meg kell ölnie a pasast is, hát legyen. Célzott, és lőtt.
Csak Matt csak kiváló reflexeinek köszönhették az életüket. A férfi egy villámgyors mozdulattal belökte Kat-et a legközelebbi kocsi mögé. A következő lövésre már válaszolt, és néhány pillanatig csak a lövések csattanásai hallatszottak, majd beindult a parkoló riasztórendszere, és az épület biztonsági őrei futva érkeztek a helyszínre. Nem messze Kat-éktől kigurult egy fekete Ford, és csikorgó gumikkal elsüvített.
- Jól van? – segítette fel Johnson hadnagy Kat-et.
- Jól vagyok – mondta Kat.
- Akkor most már nem vitatkozik velem tovább, és hagyja, hogy megpróbáljam megvédeni?
Kat csak bólintott, és közben csodálta a férfi higgadtságát. – Hát persze, rendőr – gondolta -, nyilván hozzá van szokva, hogy lőnek rá, de én nem, én egyáltalán nem, és nem is szeretném megszokni! – Hagyta, hogy a férfi az autóhoz vezesse, és elindultak a kapitányság felé.

BŰNÖS, VAGY ÁLDOZAT? - 6.

Kat visszabotorkált a konyhába, és friss kávét főzött. – A fenébe, mi történik itt? – kérdezte magától, és arra gondolt, hogy az lenne a legjobb, ha sosem tudná meg erre a kérdésre a választ. Az elmúlt két napban még Ron halálhírét sem dolgozta fel, és most Tania… ez nem lehet véletlen! Elképzelni sem tudta, hogy miért ölhették meg Ront, de az már eszébe jutott, hogy Taniának köze lehetett hozzá – bár lehet, hogy csak a nő iránt érzett ellenszenve miatt gondolta -, de most, hogy Tania is meghalt … bár ettől még nem lehetetlen, hogy köze volt Ron halálához … Istenem, mit is gondolok – kiáltott fel magában, és megborzongott. Köntöst, papucsot húzott, és kisétált a teraszra. Alig pirkadt, a lassan felkelő nap fénye vörösre színezte az ég alját. Kat a kávéjába kortyolt, és megpróbálta az agyát gyakorlatias gondolkodásra fogni. Lehettek Ronnak zűrös ügyei? Amennyire Kat tudta, a Corona Tőzsdeügynökség feddhetetlen társaság volt, Ront pedig jobban ismerte annál, minthogy feltételezte volna róla, hogy kétes ügyletekbe keveredjen. De Tania? Taniáról Kat gyakorlatilag bármit el tudott képzelni, és azt is tudta, hogy Ron feleségének ugyanakkora befolyása volt a cég ügyeire, mint Ronnak, sőt, a gazdasági ügyekért felelős vezetőnek talán még tisztább rálátása is volt a pénzügyekre. Igen, Taniáról simán elképzelhető, hogy belekeveredett valamibe. De ha így is volt, miért ölték meg Ront? Ron talán rájöhetett a felesége piszkos ügyeire, ezért kellett meghalnia? Esetleg megzsarolták, megfenyegették Tania miatt, Ron pedig eldöntötte, hogy a rendőrséghez fordul, ezért ölték meg? Megannyi kérdés, és Kat nem tudta a választ. Visszaemlékezett arra, amikor utoljára látta Ront a repülőtéren: barátja egy kissé feszültnek tűnt, de ez simán betudható annak, hogy a Corona Tőzsdeügynökség vezetése nem egyszerű feladat. A férfi utoljára arról beszélt, hogy ideje lenne egy kicsit lazítani azon a megfeszített munkatempón, ami évek óta jellemezte, és amivel olyan elképesztő sikereket ért el. – Egy kicsit elfáradtam – mondta Ron -, és úgy tervezem, hogy elviszem Taniát néhány hétre egy kis, déltengeri szigetre, ahol tökéletesen kikapcsolódhatunk, hiszen mind a kettőnkre ráfér a pihenés. – Amikor erről beszélt, csak úgy csillogott Ron szeme. Kat nagyon örült Ron boldogságának, bár változatlanul nem értette, barátját mivel tartja ennyire a bűvkörében Tania. Tény, hogy gyönyörű nő volt, és okos is egyben, de az arrogancia, gőg, ami belőle áradt … Kat tényleg nem értette, Ron ezt hogy nem vette észre. Most már mindegy, és Kat nem akart haraggal gondolni Taniára. Fázósan összébb húzta magán a köntösét, majd úgy döntött, hogy ha már aludni nem tud, legalább lezuhanyozik, és beugrik az irodába, mielőtt 9 órára Mr. Teveral-hoz megy. Nagyot sóhajtott: az élet megy tovább, és neki is meg kell birkóznia legjobb barátja elvesztésével.

Fél nyolcra Kat megérkezett az irodájába. Asztalához ülve észrevette az ismeretlen feladótól érkezett, „saját kezű felbontásra” jelzésű sárga borítékot. – John Ulrich, vajon ki lehet? – forgatta a kezében, majd felbontotta. Nem gondolta volna, hogy a boríték tartalma egy pillanat alatt megváltoztatja az életét.
„Drága Kat! – olvasta Ron kézírását. „Sokat gondolkodtam azon, hogyan mondhatnám el neked azt a szörnyűséget, amire az elmúlt napokban jöttem rá. Még abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán bölcs dolog-e belevonni téged, hiszen nem gyerekes csínytevésről van szó, ahol nem tudni semmit lenne a legbiztonságosabb, de már késő. Tudom, hogy nem hívhatlak fel, nem küldhetek e-mailt, személyesen sem beszélhetünk erről, mert figyelnek, a telefonjaimat lehallgathatják. Az egyetlen dolog, amit tehetek, ez a levél, talán ezt nem kapják el. Szörnyű nehéz beismernem, hogy Taniával kapcsolatban igazad volt: korántsem az a földre szállt angyal, mint amilyennek én láttam őt. Kiderült, hogy az elmúlt évben ellopta, elsikkasztotta az ügyfeleink pénzét, a könyvelésben fiktív pénzzel helyettesítette, és egy kajmán-szigeteki bankszámlán helyezte el. Ráadásul Tania nem egyedül követte el ezt a borzalmat: Daniel Smith, a szeretője segített neki. Gondolom, el tudod képzeli, milyen lelkiállapotban vagyok azóta, amióta rájöttem a sikkasztásra, és arra, hogy Taniának szeretője van. Egyelőre fogalmam sincs, mit tegyek, de muszáj volt valakivel megosztanom ezt a szörnyű titkot, és ez a valaki csak te lehetsz, akiben a világon mindenkinél jobban megbízom! A levél mellett a borítékban megtalálod azokat a dokumentumokat, amelyek igazolják az állításaimat – legalábbis ami a sikkasztást illeti. Tania és Daniel Smith viszonyát nem tudom bizonyítani, de tudom, hogy igaz. Kérlek, ha bármi történne velem, és én már nem tehetem meg, juttasd el ezeket a papírokat a rendőrségre! Bocsáss meg nekem, hogy ekkora terhet teszek a vállaidra, nagyon bízom abban, hogy nem neked kell végigcsinálni, de most már tudom, hogy Tania és Smith bármire képesek lehetnek, és attól félek, hogy nekem már nem lesz lehetőségem lebuktatni őket!
Kat, te vagy az életemben az a biztos pont, akire mindig számíthattam! Sajnálom, hogy nem hittem az emberismeretedben, amikor Taniáról volt szó, sőt, még haragudtam is rád azért, mert nem tudtad elfogadni azt a nőt, akit mindennél jobban szerettem. Kérlek, bocsáss meg ezért! Most már csak arra vágyom, hogy túl legyek ezen a szörnyűségen, és újra kezdhessem az életemet.”
- Kathryn, de jó, hogy itt van, eszembe jutott valami, amit javasolhatna Mr. Teveral-nek a mai megbeszélésen – nyitott be Kat irodájába Daniel Smith. Kat felemelte a fejét, és szemeiben olyan borzalom ült, amikor a legfiatalabb cégtársra nézett, amelyet képtelen volt elleplezni.
- Valami baj van? – kérdezte a férfi.
- Nem … semmi – találta meg a hangját Kat. – Kissé fáj a fejem, és nagyon rosszul aludtam az éjjel – söpörte egy halomba a papírokat Kat, és igyekezett visszagyömöszölni azokat a borítékba. – Kaphatnék esetleg néhány percet, mielőtt megbeszéljük a javaslatát?
- Persze – szólt a férfi, és közben a nagy, sárga borítékot nézte Kat előtt az asztalon. – Megtenné, hogy 10 perc múlva felkeres az irodámban?
- Ott leszek – válaszolta Kat, és megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy irodájának ajtaja becsukódott a férfi mögött. Gondolkodás nélkül nyúlt a telefon után.
- Matt Johnson üzenetrögzítőjét hallja, kérem, hagyjon üzenetet, vagy hívja a kapitányságot a 212 755 5348 telefonszámon!
- New York-i Központi Rendőrkapitányság, miben segíthetek Önnek?
- Jó reggelt, Kathryn Taylor vagyok, beszélhetnék Matt Johnson hadnaggyal, kérem?
- Sajnálom, asszonyom, Johnson hadnagy nincs a kapitányságon. Óhajt esetleg üzenetet hagyni?
- Nem, köszönöm, majd később megpróbálom újra hívni!
- Matt Johnson üzenetrögzítőjét hallja, kérem, hagyjon üzenetet, vagy hívja a kapitányságot a 212 755 5348 telefonszámon!
- Hadnagy úr, Kathryn Taylor vagyok. Tudom, miért gyilkolták meg Ront, és talán azt is, miért kellett Taniának meghalnia. Délelőtt van egy tárgyalásom, azt lehetetlen lemondani, de délben hazamegyek, kérem, jöjjön el a házamba, mindenképpen beszélnünk kell!
Miután ennél többet e pillanatban Kat nem tehetett, igyekezett lecsillapítani háborgó idegeit, és besétált Daniel Smith irodájába.

Eddie Cohen éppen kedvenc kávézójában reggelizett, amikor megszólalt a mobilja.
- Új megbízásom van magának, Cohen – hallotta.
- Miről van szó?
- Kathryn Taylorról. Tudja, kicsoda a nő, látta őt McLeoddal a repülőtéren. Feltehetően mindent tud, ezért nem maradhat életben.
- Nem probléma – mondta Cohen, és lenyelte utolsó korty kávéját.
- Mielőtt megöli, meg kell szereznie tőle egy nagy, sárga borítékot. A nő 9 órától a Teveral Holding épületében lesz, ha vége a tárgyalásnak, utána elkaphatja, de addig nem ölheti meg, amíg a borítékot meg nem szerezte.
- Rendben, de az ár pontosan a kétszerese annak, mint amit legutóbb fizetett!
- Az ár ebben a pillanatban egyáltalán nem érdekes, csak a végeredmény számít! Ne baltázza el!
Cohen elégedetten elmosolyodott, majd elindult a Teveral Holding épülete felé.

KREATÍV BLOGGER-DÍJAK

Szabályok:


1.) Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad (belinkelve a blogját)!
Nagyon köszönöm Any444-nek http://rejtelyesnyomozas.blogspot.com/ és Valerin Lanz-nek http://valerinlanz91.blogspot.com/.

2.) Tedd ki a logót a blogodra!
Ez megtörtént.

3.) Írj magadról 7 dolgot!

1) Két csodálatos gyermek édesanyja vagyok, kisfiam, Gábor egy hónap múlva lesz 9 éves, kislányom, Dóri a nyáron tölti be a 7. életévét. A gyerekeim az öröm kiapadhatatlan forrását jelentik.
2) Évek óta kísértett az írás gondolata, de eddig az asztalfióknak írtam. Rita07 pályázata volt az első alkalom, hogy mások számára is hozzáférhetővé tettem egy írásomat, és nagy örömmel töltött el, hogy ezen a pályázatom 2. lettem. Ez az eredmény – és a pozitív visszajelzések – indították el bennem azt az elhatározást, hogy blogot indítok.
3) Meglehetősen heves temperamentummal rendelkezem – ennek jó és rossz oldala egyaránt van. Meglehetősen jól fejlett – vagy talán túlságosan is – az igazságérzetem, nehezen viselem a méltánytalanságot, akár rólam, akár másról van szó, és sokszor még mindig előbb beszélek, és csak utána gondolkodom.
4) A hűséget mindennél többre értékelem. Tízen-huszonéves barátságaim igazolják, hogy hűséges és megbízható vagyok, és a végtelenségig lojális azokhoz, akik megérdemlik.
5) Nagyon szeretem az állatokat, különösen igaz ez a kutyákra és a macskákra. Sajnos jelenleg sem kutyusom, sem cicusom nincs.
6) Sok tekintetben maximalista vagyok, és önmagam legkeményebb kritikusa.
7) Gyermekeim, szeretteim és barátaim boldogulása mellett az egyik leghőbb vágyam, hogy kipróbálhassam: képes lennék-e megírni „életem fő művét”, az igazi nagyregényt. Talán egyszer még sikerülhet…

4.) Add tovább 7 blogírónak (ne felejtsd el linkelni a blogjukat)!

Rita07 - http://rachelhellonewyork.blogspot.com/
Freya - http://freya-floralia.blogspot.com/
Diana - http://vegtelenvalasztas.blogspot.com/
Valerin Lanz - http://valerinlanz91.blogspot.com/
*kiscsillag* - http://jegviragszigetek.blogspot.com/
Tanya Cullen - http://tanyacullenkicsiblogja.blogspot.com/
Alofun - http://fa-alofun.blogspot.com/


5.) Hagyj megjegyzést náluk, hogy tudjanak a díjazásról!
Folyamatban van!

BŰNÖS, VAGY ÁLDOZAT? - 5.

Tania McLeod alig ért ki a kapitányság épületéből, amikor megcsörrent a mobiltelefonja.
- Hello édes, hogy ment? – kérdezte egy bársonyos férfihang.
- Azt hiszen, jól! – mondta bizonytalanul Tania.
- Csak azt hiszed?
- Ez a zsaru egyáltalán nem hülye – csattant fel a nő -, így nem lehetek biztos abban, hogy elhitte, amit mondtam, sőt, Kathrynról talán én sem hinném el. Az a nő úgy él, mint egy apáca! Csak a munka és a munka, erkölcsös és megközelíthetetlen.
- Akkor majd meglátjuk, hogyan tovább, mit lép a zsaru, és majd ahhoz alkalmazkodunk! – szólt a férfi és bontotta a vonalat. Taniát megmagyarázhatatlan, rossz érzés töltötte el. – Félek, Istenem, rettegek – gondolta, és villámcsapásként hasított belé a felismerés, hogy ez már régen nem játék, már nem ő irányít, és nem is rajta múlik, mi történhet még!

- Kathryn, de jó, hogy visszajöttél! – ölelte át főnökét és egyben barátnőjét Nina, Kat asszisztense. – Mindannyiunkat megrendített, ami Ronnal történt, együtt érzünk veled!
- Köszönöm – mondta hálásan Kat, és tudta, hogy ez így is van. Ront jól ismerték az ügyvédi irodában, a két cégnek üzleti kapcsolata is volt egymással – bár nem Kat révén, ő nem tartotta jó ötletnek, hogy barátságukat az üzlettel keverjék, így az egyik cégtárs látta el a Corona Tőzsdeügynökség jogi képviseletét. A Corona Tőzsdeügynökség megbízása szépen jövedelmezett, ezért a cégtársak hálásak lehettek – és voltak is – Kat-nek. Ron számára először csalódás volt, hogy Kat semmilyen formában nem akart együtt dolgozni vele, de később megértette, hogy Kat ezzel a barátságukat akarta védeni. Mivel Daniel Smith – a legfiatalabb cégtárs a Harty, Boone & Smith-nél kiváló ügyvéd volt, Ron nem érezte veszteségnek, hogy nem Kat dolgozik a cégével.
- Lássuk, miről maradtam le az elmúlt hetekben – kérdezte Kat, és hálásan fogadta a kávét. Kat az erős kávét szerette, és Nina pontosan ilyenre is főzte. Sok viccelődés tárgya volt az irodában, hogy Kat ereiben tiszta koffein kering, többen ennek tulajdonították legendás munkabírását. Igaz, a 18 órás munkanapokat nem is bírta volna ki a koffeinlöketek nélkül.
- A folyó ügyekről a beszámolót az asztalodra tettem, és próbáltam neked a legalább a mai napot viszonylag üresen tartani, hogy akklimatizálódhass. A „nagyok” – utalt Nina a cégvezetőkre – egy órakor várnak az ebédlőben. Ezért egy kicsit irigyellek – viccelődött az lány -, Jean-Pierre biztosan remekművet alkot ma is! – Jean-Pierre azon luxus egyike volt, amelyet a cég megengedett magának: francia szakács, aki csak a Harty, Boone & Smith cégvezetőit és üzletfeleit, kivételes esetben a kollégákat kápráztatta el gasztronómiai alkotásaival. Egy ilyen ebédre, vagy vacsorára nagy megtiszteltetés volt meghívást kapni, Kat azonban ennek most egyáltalán nem örült. Nem mintha bármi gondja lett volna a cégvezetőkkel, a kapcsolatuk kölcsönös tiszteleten és megbecsülésen alapult, de szeretett volna inkább a munkájába temetkezni, így próbálva legalább néhány órára elfelejtkezni Ron haláláról.
- A posta szintén az asztalodon vár, átválogattam, amit lehetett, megválaszoltam. A legsürgősebb a Teveral Holding fúziója a Global Investment-el, Mr. Teveral holnap reggel 9 órakor vár az irodájában – folytatta Nina. Kat elmosolyodott, és tudta, hogy hihetetlen szerencséje van Ninával, mert okos, talpraesett, ügyes asszisztense rengeteg terhet levett a válláról.
- Rendben, köszönöm – mosolygott az asszisztensére, majd egy kis tasakot vett elő a háta mögül. – Gondoltam, ennek örülni fogsz! – nyújtotta át Ninának, aki örömteli sikkantást hallatott, amikor egy tavaszi virágoskert színeiben pompázó selyemkendőt húzott elő a tasakból.
- Kat, ez gyönyörű!
- Örülök, hogy tetszik! Amikor Párizsban megláttam ezt a kendőt, azonnal te jutottál az eszembe, mert pont olyan derűs és színes egyéniség vagy, mint amilyen ez a darab.
Nina örömmel kötötte a nyakába a kendőt, mely nagyon jól állt barna hajához és szeméhez, Kat pedig a kávésbögrével a kezében elfoglalta a helyét az íróasztala mögött. A postát nézte át, és megállapította, hogy Nina – szokás szerint – kiváló munkát végzett. A levelek fontossági sorrendben sorakoztak, a beszámoló pedig lényegre törő és pontos volt. Kat figyelmét egy nagy, sárga boríték keltette fel, amelyet Nina nem bontott fel, mert a címzésben a „saját kezű felbontásra” utalás szerepelt. A feladó neve és címe ismeretlen volt – John Ulrich, és egy postafiók. Kat már nyúlt a levélbontó késért, amikor megszólalt a telefon. A vonalban Mr. Teveral volt, Kat egyik legfontosabb ügyfele, aki – úgy látszik – mégsem tudott másnap reggelig várni a konzultációval. Ettől a hívástól kezdve Kat-nek egy perc szabadideje nem maradt, amikor Nina szólt, hogy indulnia kell a cégvezetőkkel közös ebédre, meglepődve kapta fel a fejét, hogy már ennyi az idő.
- Kat, örülök, hogy visszatért hozzánk – nyújtotta a kezét barátságosan Mr. Harty, a legidősebb cégtárs, és az asztalhoz kísérte Kat-et. Alighogy leültek, már asztalra is került az előétel. – Engedje meg, hogy kifejezzük részvétünket Mr. McLeod halála miatt – folytatta Mr. Harty. – Átérezzük személyes veszteségét, Kat, és ha úgy gondolja, hogy kivenne még néhány napot, majd átütemezzük úgy a teendőit, hogy ezt megtehesse.
- Ez nagyon kedves Öntől, Samuel – mondta Kat -, de erre nincs semmi szükség, arról nem is beszélve, hogy a munkaterápia kifejezetten jót tesz.
- Ezt örömmel hallom – szólt közbe Daniel Smith –, ebben az esetben, kérem, beszéljük meg a Teveral-Global fúzióval kapcsolatos stratégiát!
Kat örült, hogy a beszélgetés a munkára terelődött. Az ebéd végeztével visszament az irodájába, és legközelebb akkor eszmélt fel, amikor este 8 órakor Nina elköszönt és hazament. Fáradtan indult hazafelé Kat is, de ennek örült, mert azt remélte, hogy a fizikai és mentális fáradtság hozzásegíti az éjszakai alváshoz, és az éjszakája nem csak forgolódással telik.

Vakon tapogatózott a villanykapcsoló után. Hajnali 4 óra volt. Egy pillanatig nem értette, miért ébredt fel. – Azt hittem, csak álmodom – gondolta, miközben mérgesen az ajtó felé botorkált.
- Mondja, hadnagy, ha maga nem tud aludni, mindig az én ajtóm előtt köt ki? És ezúttal nem várhatott volna még 2-3 órát, mielőtt felébreszt? – szólt dühösen, mikor meglátta az ajtó előtt Johnson hadnagyot
- Ez nem vicces, Ms. Taylor – mondta Matt, és Kat-et félretolva az ajtóból becsörtetett a házba. – Tania McLeod-ot két órával ezelőtt holtan találták egy motel parkolójában, és nem, nem kapott infarktust, vagy ilyesmit. Megfojtották.
Kat automatikusan a konyha felé indult, és nekilátott a kávéfőzésnek.
- És gondolom maga most azért jött ide, hogy megkérdezze tőlem: hol voltam két órával ezelőtt!
- Pontosan– mondta Matt.
- Két órával ezelőtt az ágyamban voltam és aludtam, és ez addig a pillanatig így volt, amíg maga fel nem ébresztett. És nincs rá tanúm, egyedül voltam, akkor is, most is – tett Matt elé egy bögre kávét, majd egy mozdulattal fel is törölte annak nagy részét az asztalról, ahová a kelleténél kissé erőteljesebb mozdulat következtében kiloccsant.
- Ez bizony baj – mondta Matt -, ugyanis Tania McLeod tegnap az irodámban járt, és elmondta, hogy szerinte maga régóta a férje szeretője volt, és hogy a kapcsolat maguk között meglehetősen ellenségesnek mondható.
- Akkor Tania hazudott – nézett Kat nyugodtan Matt szemébe. – Nos, nem mindenben persze, csak abban, hogy Ron szeretője voltam. Arról kétségkívül igazat mondott, hogy utáltuk egymást.
- Miért?
- Hogy Taniának mi oka volt az utálatra, azt nem tudom. Amióta csak megismerte őt Ron, mindig a törtető cafkát láttam abban a nőben, egy rideg, arrogáns, önző ribancot.
- Azért ez egy kissé erős megfogalmazás – mondta Matt, bár közben arra gondolt, hogy a saját véleménye nem is áll olyan távol Kat-étől.
- Ó, egyáltalán nem! Ha ismerte volna, alighanem maga is így gondolná! Behálózta Ront – őszintén szólva, nem tudom, hogyan és mivel -, beépült a cégébe és félig-meddig át is vette ott az irányítást. Ron imádta Taniát, sohasem csalta volna meg senkivel, velem meg végképp nem, és ebben én sem lettem volna partner. Tania az orránál – vagy minél – fogva vezette Ront. Ha valaha volt közöttünk feszültség Ronnal, az mindig a felesége miatt volt. Ron nagyon a szívére vette, hogy ki nem állhattuk egymást azzal a nővel, de egy idő után tudomásul vette, hogy ez nem változik meg, és nem erőltette tovább a „barátkozást”.
- Ügyvédnő, ha maga ennyire utálta Taniát, miért ne lenne kézenfekvő, hogy köze van a meggyilkolásához is? Azt el tudom hinni magának, hogy Ron McLeod-ot sohasem bántotta volna, de Tania McLeod-ot megölhette maga is!
Kat egy pillanatig meg sem tudott szólalni, azután azt mondta.
- Hadnagy úr, ha lenne bármilyen bizonyítéka arra, amit mond, már bilincsbe verve ülnék a kapitányságon. Nem vagyok köteles eltűrni, hogy gyilkossággal vádoljon, és ha nem vádol meg, vagy tartóztat le, akkor azonnal tűnjön el a házamból!
- Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy maga gyilkos-e, vagy potenciális áldozat. Ha gyilkos, mérget vehet rá, hogy elkapom! – sétált ki az ajtón Johnson hadnagy, és bámulattal adózott Kat temperamentumának, mert azt még a város másik végén is hallották, ahogyan bevágta az ajtót Matt mögött.

DIAMOND BLOGGER-DÍJ ÉS SZÜLETETT TEHETSÉG-DÍJ

Diamond Blogger-díj


1. Megköszönöd annak, akitől kaptad és belinkeled:
Köszönöm szépen *kiscsillag*-nak http://jegviragszigetek.blogspot.com/! Megtiszteltetésnek tartom, hogy érdemesnek talált a díjra!

2. Elküldöd azoknak, akik szerinted megérdemlik (max. 10 ember):
Mivel az elmúlt néhány napban- legnagyobb örömömre - valóságos díjeső hullott azoknak a blogíróknak a körében, akiknek a blogjait rendszeresen és örömmel látogatom – többen több díjat is megkaptak egy időben -, ezért abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy ezt a díjat nem tudom tovább adni. Tudom, hogy az internet csodálatos világában rengeteg tehetséges blogger van, és szívből kívánom, hogy mindannyian tapasztalják meg azt az örömet, amit én éreztem, amikor a díjat megkaptam.

3. Értesítsd őket az ajándékról:
A 2. pontban foglaltak miatt nem tehetem.

4. Leírod, miért szeretsz írni:
Valójában született álmodozó vagyok, akit az élet túlságosan gyakran kényszerít vissza a földre. Az írás számomra azt a lehetőséget biztosítja, amit a színészeknek a művészetük: más és más bőrébe bújva megélni olyan kalandokat, amilyenek a való életben nem adatnak meg. Felszabadító érzés, amikor a gondolataim csak úgy száguldanak, amikor az agyamban, a szívemben, a lelkemben megszületik egy történet, és alig várom, hogy leírhassam, hogy kiírhassam magamból! Mivel sajnálatosan kétbalkezes vagyok, a kreativitás más formái – pl. kötés, horgolás, virágkötés, stb. – elérhetetlenek a számomra, a kiteljesedés lehetőségét az írásban találtam meg.

5. Pár mondatban bemutatkozol a nagyvilágnak:
Legkedvesebb feladatom az anyaság – kisfiam, Gábor egy hónap múlva lesz 9 éves, kislányom, Dorka a nyáron tölti be a 7. életévét. Ők az „Életem fő műve” kategória abszolút győztesei nálam. Már írtam arról, hogy az álmodozás – mely, mint köztudott, az élet megrontója - szerves részét képezi az életemnek. Sok mindenben maximalista vagyok, én vagyok önmagam legkeményebb kritikusa. Keményen tudok küzdeni az álmaimért, nem adom fel könnyen. Próbálok a lehető legjobb anya lenni – bár tisztában vagyok azzal, hogy tökéletes anya nem létezik -, és megbízható, jó barát, akire lehet számítani a bajban. Több-tízéves barátságaim léte ezt igazolja. A hétköznapjaimon komoly kenyérkereső tevékenységet folytatok, és közben rendületlenül bízom abban, hogy előbb-utóbb a hivatásomat is megtalálom.



Született Tehetség-díj



Szeretném megköszönni ezt a díjat Freyának (http://freya-floralia.blogspot.com/), és ismét gratulálni neki nem csak Flora csodálatos történetéhez, de a kreatív blogjához is (http://kincseslada-freya.blogspot.com/)! Nagyon köszönöm dianának is (http://vegtelenvalasztas.blogspot.com/), örömteli meglepetés volt, hogy jelölt. Megtiszteltetésnek tartom, hogy érdemesnek talált a díjra!


1) ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül:
A lehető legnagyobb örömmel!

2) a logót kirakom a blogomba:
Szintén a lehető legnagyobb örömmel!

3) a szabályzatot kirakom a blogomba:
Ez is megvan!

4) megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet:
Mivel az elmúlt néhány napban- legnagyobb örömömre - valóságos díjeső hullott azoknak a blogíróknak a körében, akiknek a blogjait rendszeresen és örömmel látogatom – többen több díjat is megkaptak egy időben -, ezért abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy ezt a díjat nem tudom tovább adni. Tudom, hogy az internet csodálatos világában rengeteg tehetséges blogger van, és szívből kívánom, hogy mindannyian tapasztalják meg azt az örömet, amit én éreztem, amikor a díjat megkaptam.

5) kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba:
Név: Katarina
Lakhely: Budapest
Magasság: 167 cm
Névnap: december 04.
Foglalkozás: orvos-írnok (jelenleg)
Testvérek: két öccs
Anyanyelv: magyar
Beszélt nyelvek: magyar (icipicit angol)
Gyűjtemény: minden, amiről úgy gondolom, hogy később még jó lehet valamire
Iskola: sajnos már régen nem, de nagyon jó lenne újra
Kedvencek: csak úgy, mint Gombóc Artúr
Hobbi: írás, olvasás, utazás, zene, barátok
Zsebpénz: ha megkeresem a zsebpénzre valót
Álom: kipróbálni, hogy meg tudnám-e írni életem fő művét
Szeretnék találkozni: Kimi Raikkönen, többek között
Háziállatok: bár kutya- és macskabarát vagyok, kutyát az életmódunk – és a lakótelepi lakás – nem tesz lehetővé, macskát pedig a fiam macskaszőr-allergiája miatt nem tarthatunk
6) megnevezem, hogy kitől kaptam, és nagy betűkkel kirakom a blogomba.
Örömmel írom le ismét: Freya és diana

7) betartom a szabályokat:
Nem biztos, hogy maradéktalanul sikerült, de az indoklás – remélem – elfogadható!

BŰNÖS, VAGY ÁLDOZAT? - 4.

Kat lassan lehiggadt és leült. Belátta, hogy a hadnagynak igaza van. Túlfeszített idegein ezúttal nem tudott uralkodni. Könnyek gyűltek a szemébe, és beszélni kezdett.
- Az elmúlt két hetet Provance-ban töltöttem egy barátnőmnél, aki Franciaországba ment férjhez. Régóta esedékes látogatás volt ez. Ron ajánlotta fel, hogy kivisz a repülőtérre, mert egy ügyfelét várta az elutazásom napján délután, aki szintén repülővel érkezett, és Ron azt mondta, így összekötheti a kellemeset a hasznossal.
- Tudja, hogy ki volt az üzletfél? – szólt közbe Matt.
- Sajnos nem. Ron nem mondta, én meg nem kérdeztem. Mivel mindketten nagyon elfoglaltak vagyunk, ritkán találkoztunk, és bőven volt miről beszélnünk. Tehát a gépem délután 4 órakor indult Párizsba. Fél kettőre értünk ki a repülőtérre, van egy jó kis étterem, ahol isteni steak-et lehet enni, ott ebédeltünk. Háromnegyed három lehetett, amikor elbúcsúztunk egymástól, és beálltam a párizsi járat check in pultjához. A gépem menetrend szerint, néhány perccel 4 óra előtt szállt fel.
- Mr. McLeod azt sem említette, hogy honnét, melyik járattal érkezik az ügyfele?
- Nem. Egyáltalán nem beszéltünk az ügyfeléről. Feltehetek én is egy kérdést?
- Természetesen.
- Hogyan halt meg Ron?
- Lelőtték az autójában, a repülőtér parkolójában, az öngyilkosságot a halottkém azonnal kizárta.
Kat vállai megroggyantak, úgy érezte magát, mintha gyomorszájon vágták volna.
- Nem szenvedett – szólt együttérzéssel a hangjában a férfi -, azonnal meghalt.
- Értem – mondta lassan, fájdalommal telt hangon Kat. – Abbahagyhatnánk ezt mára, kérem?
- Attól tartok, nem lehet, és egyébként is csak egy kérdésem maradt: viszonya volt az áldozattal?
- Ron és én? … Nem. … Barátok voltunk, nagyon jó barátok.
- Soha?
- Úgy látom, hadnagy úr, maga nem hisz abban, hogy férfi és nő között létezhet pusztán barátság.
- Az igazság számít, nem az, hogy én miben hiszek. Szóval: soha?
- Soha! – kiáltotta Kat. Látszott rajta, hogy önuralmának, energiáinak végére ért.
- Mára ennyi elég volt. Köszönöm – állt fel a kanapéról Matt. – Ugye, nem szükséges figyelmeztetnem arra, hogy ne hagyja el a várost?
- Szóval mégsem kerültem le a gyanúsítottak listájáról! Van azon a listán egyáltalán rajtam kívül más is?
- Erről nem beszélhetek, ügyvédnő, ezt maga is jól tudja! Kérem, ha van bármi, ami eszébe jut, ezen a számon hívjon fel – nyújtott Matt egy kis kártyát Kat felé. A nő tekintete olyan fagyos volt, hogy attól a férfi megborzongott. Mivel Kat nem mozdult, a férfi egyedül indult az ajtóhoz. Kat felvánszorgott a lépcsőn a hálószobájába. Összegömbölyödött az ágyán, és szívet tépően zokogott, siratta Ront, azt az embert, aki az egyik legfontosabb volt az életében.

- Tania McLeod várja az irodájában, hadnagy! – kiáltott Maria, a diszpécser Matt után, amikor berobogott a kapitányságra. Matt-nek ehhez egyáltalán nem volt kedve, de a munkáját nem válogathatta meg.
- Üdvözlöm, Mrs. McLeod – lépett be az irodájába. Az özvegy elegáns és gyönyörű volt.
- Elvárható lenne a rendőrségtől, hogy rendszeresen tájékoztasson arról, milyen eredményeket tud felmutatni a férjem halálával kapcsolatos nyomozásban – vágott egyenesen a közepébe Tania -, de az eltelt két hétben senki sem keresett fel azért, hogy beszámoljon nekem.
- Asszonyom, ez azért nem egészen így működik – kerülte meg az íróasztalát Johnson hadnagy -, a rendőrségnek nincs tájékoztatási kötelezettsége a folyamatban lévő ügyekről, még a hozzátartozók felé sem. Tudom, hogy nehéz időszakon megy keresztül, és kérem, higgye el, mindent megteszünk azért, hogy a férje halálának körülményeire a lehető leghamarabb fényt derítsünk.
- A férjem nem akárki volt ebben a városban, és én sem vagyok az! – emelte fel a hangját Mrs. McLeod. – Van akkora befolyásom a rendőrfőnöknél és a polgármesternél, hogy utcai posztos rendőrré minősíttessem magát, ha nem tanúsít több tiszteletet irántam!
- Akár hiszi, akár nem, Mrs. McLeod, a pénz még ebben a városban sem minden, nem mindenki megvásárolható!
- Talán félreértett, hadnagy – próbálta Tania enyhíteni a feszültséget, és szépíteni a helyzetet, mert látta, hogy alaposan mellélőtt Johnson hadnagynál ezzel a taktikával.
- Valószínűleg – hagyta rá Matt. – És ha már itt van, kérem, válaszoljon egy kérdésemre. Mint a férje régi, jó barátját, nyilván Ön is ismeri Kathryn Taylort. Mi a véleménye róla?
- Á, Kathryn – vágott félreérthetetlen grimaszt a nő -, nos, ő valóban Ron egyik réges-régi barátja volt, … vagy … talán sokkal több is annál.
- Ezt hogy érti?
- Ugyan, hadnagy úr, hát hogyan lehet ezt másképp érteni: régóta gyanítom, hogy Ronnak viszonya volt Kathryn Taylorral.
- Mégis miért feltételezi ezt?
- Ron valósággal rajongott Kathrynért, ez mindig is így volt. Én csak „Bezzeg Kat-nek” hívtam, mert valahányszor szóba került, Ron mindig vele példálózott előttem.
- Ezek szerint maga nem kedveli Ms. Taylort?
- Ez nagyon enyhe kifejezés, hadnagy úr! És még kevésbé kedvelem azóta, amióta gyanítom a viszonyukat.
- Van erre bármilyen bizonyítéka?
- Nincs. Ron nem volt ostoba, és Kathryn sem az. A munkájuk miatt rengeteget utaztak mind a ketten, ha néhány ilyen utazásra Ron magával vitte Kat-et, nyilván meg tudták oldani úgy, hogy ne derüljön ki. Egyébként az ellenszenv Kathryn és közöttem abszolút kölcsönös.
- Mrs. McLeod, köszönöm, hogy idefáradt, és ígérem, ha bármilyen érdemi előrelépés lesz az ügyben, arról tájékoztatom magát.
- Azt el is várom – állt fel Tania, és királynői tartással vonult az ajtóhoz. Matt sokáig bámulta az ajtót Tania távozása után, és azon tűnődött, mit is akart a nő valójában.

BŰNÖS, VAGY ÁLDOZAT? - 3.

- Nézze doktornő, nagyra értékelem az aggodalmát, és hálás vagyok azért, amit értem tett, de én most akkor is hazamegyek! – mondta Kat, és közben azon gondolkodott, hogy persze, haza, de hogyan? A mentősök pizsamában szállították be tegnap a kórházba, nincs nála pénz sem, egy szál hálóruhában pedig nem sétálhat ki a kórház elé taxit fogni, vagy szállhat fel a buszra. Illetve kisétálhat, de ezt az élményt azért inkább kihagyná.
- Magával aztán nem szerencsés vitatkozni! – mondta Matt Johnson hadnagy, aki pont akkor lépett be a kórterembe, amikor Ramon doktornő felháborodva kisietett onnan.
- Maga mit keres itt? – kérdezte meglepődve Kat.
- Tegnap este a doktornőtől úgy értesültem, hogy ma már kihallgatható állapotban lesz, és az ügy súlyára való tekintettel úgy gondoltam, ezt mielőbb meg kell tennem.
- Kihallgatás? – húzta el a száját Kathryn. – Hadnagy úr, maga igazán nem vádolható azzal, hogy túlságosan tapintatos vagy empatikus lenne! Alig tértem magamhoz abból a sokkból, amit Ron halálhíre okozott – remegett meg a hangja -, az éjszakát egy kórházban töltöttem, benyugtatózva, és most éppen azzal a problémával küzdök, hogyan szabadulhatnék innen, erre maga beállít azzal, hogy ki akar hallgatni!
- A szabadulással kapcsolatos problémáján segíthetek azzal, hogy hazaviszem! – dőlt az ajtófélfának hanyagul Matt. – Feltéve persze, hogy nem akar ebben a csinos pizsamában hazasétálni! – mosolygott.
- Higgye el, hadnagy, ha lenne más választásom, eszem ágában sem lenne magával hazamenni – emelte fel a hangját Kat -, de jelen helyzetemben nincs más választásom!
- Akkor indulhatunk is – mutatott Matt az ajtó felé, Kat pedig kelletlenül bár, de követte őt.
- Azt hiszem, akad egy kis problémám – torpant meg Kat a bejárati ajtaja előtt. Meglepődve tapasztalta, hogy az ajtó zárva van. – Tegnap amikor elszállítottak innen, nem voltam abban az állapotban, hogy magamhoz vehessen a lakáskulcsomat, úgyhogy fogalmam sincs, ki zárta be az ajtót és hogyan jutunk most be rajta.
- Én voltam – húzta elő a kulcsot a férfi a zsebéből, majd a zárba illesztette, és kitárta az ajtót Kat előtt.
- Köszönöm! – lepődött meg a nő. – Hadnagy úr, mindennél jobban szeretnék lezuhanyozni és átöltözni végre. Gondolom, 20 percet még tud várni, mielőtt kihallgatna!
- Jobban örülnék, ha inkább beszélgetésnek neveznénk – válaszolt Matt. – Természetesen 20 percet még várhat. Nem bánná, ha kávét főznék, amíg maga zuhanyozik?
- Érezze magát otthon – mondta némi iróniával a hangjában Kat. - A konyhát megtalálja, kávé a tűzhely feletti polcon, víz a csapban. Gondolom, elboldogul! – vonult el a fürdőszobába, és megkönnyebbülten zárta magára annak ajtaját.

Húsz perc múlva Kat-et mintha kicserélték volna. Vörösesbarna, vállig érő haja még nedves volt egy kicsit, sötétzöld melegítője nagyon kényelmesnek látszott, amikor mezítláb, egy nagymacska lépteinek kecsességével megjelent a konyhában.
- Finom illata van – nyúlt a kávésbögre után, és némi tejszínt öntött a kávéba. – A nappaliban talán kényelmesebb lenne – mutatta az utat a hadnagynak. – Hallgatom! – mondta, és kényelmesen elhelyezkedett kedvenc foteljében.
- Mindenekelőtt elmondom, amit megtudtam magáról az elmúlt napokban – kezdte Matt -, kérem, javítson ki, ha tévedek! 32 éves, New York-ban született, anyja tanárnő, apja közgazdász, egy öccse van, David, aki gyermekorvos. A Harvard Egyetem jogi karán végzett, kitüntetéssel. Közvetlenül a diploma után került a Harty, Boone & Smith céghez, ahol szép karriert futott be a szakvizsgája óta. Gazdasági, társasági joggal foglalkozik, kollégái tisztelik és elismerik. Ismerősei véleménye szerint maga megbízható, becsületes és szorgalmas. Baráti köre nem túl kiterjedt. Priusza nincs, büntetve nem volt, még egy parkolási bírságot sem találtam a nevén. Idáig stimmel?
- Ha nem stimmelne, akkor is vállalnám, hogy ez vagyok én – mosolygott Kat, de hamar lehervadt a mosoly az arcáról.
- És most mondja el nekem, honnan ismerte Ronald McLeod-ot, és milyen kapcsolat volt maguk között?
- Ront gyerekkorom óta ismertem, a szüleink barátok voltak, együtt jártunk gimnáziumba is, tehát egy régi, szoros barátság volt a miénk – komorodott el Kat. – Ron jó ember volt, tisztességes, emberséges, el sem tudom képzelni, ki akarhatott neki ártani.
- Valaki mégis megtette – bólintott Matt, - és az eddigi adataink szerint maga látta őt utoljára élve!
- Maga … maga azzal gyanúsít engem, hogy megöltem a legrégebbi, legjobb barátomat? – ugrott fel Kat a fotelból. Hol volt most a jogászkörökben legendás önfegyelme, amely miatt kevésbé sikeres kollégái Jéghercegnőnek hívták a háta mögött? Az a hír járta, hogy Kat-et semmivel sem lehet kihozni a béketűréséből, és többek között ez a tulajdonsága volt az, amely szakmai sikereihez hozzásegítette. Hogy meglepődtek volna most ezek a kollégák, ha látták volna, hogy Kat szeme villámokat szórt, a teste megfeszült, szemmel láthatóan készen állt arra, hogy ráugorjon a hadnagyra, és megpróbálja tíz körömmel kikaparni a szemét.
- Ne tegye! – figyelmeztette halk, de vészjósló hangon Matt, anélkül, hogy megmozdult volna a kanapén. – Én nem azt mondtam, hogy maga ölte meg, csak azt, hogy az információink arra utalnak, hogy Ronald McLeod nem sokkal azután halt meg, hogy magával ebédelt a repülőtéren, mindenesetre nem találtunk olyan tanút, aki ezután még látta volna az áldozatot. Ha egyértelműen maga lenne a gyanúsított, higgye el, nem itt beszélgetnénk, hanem a kapitányságon! Mindenesetre kérem, mondja el, mi történt azon a napon, amikor maga elhagyta az országot!

BŰNÖS, VAGY ÁLDOZAT? - 2.

- Merre jár, Johnson? – hangzott fel Matt mobiljában Lauder kapitány erőteljes hangja.
- Éppet a Kathryn Taylort szállító mentőt kísérem a St. Mary Kórházba, uram, Ms. Taylor ugyanis sokkot kapott, amikor közöltem vele Ronald McLeod halálhírét.
- Valóban sokkot kapott?
- Ennyire nem lehet jó színésznő, és ezt a mentőorvos vizsgálata is igazolta. Nagy biztonsággal állíthatom, hogy Ms. Taylor nem tudott arról, hogy McLeod-ot megölték, így a gyanúsítottak listájáról törölhetjük.
- Várjon még azzal a törléssel, hadnagy! – intette Matt-et a kapitány. – A tanúvallomásokból, a halottkém vizsgálatának eredményéből és McLeod mobiltelefonjának cellainfomációiból tudjuk, hogy minden valószínűség szerint Kathryn Taylor látta utoljára élve az áldozatot. Vele beszélt utoljára telefonon, a repülőtéren több tanú is látta őket együtt, viszont senki sem látta McLeodot élve azután, hogy együtt ebédelt Ms. Taylorral. Úgyhogy sokk ide, vagy oda, én egyáltalán nem látom bizonyítottnak Ms. Taylor ártatlanságát! Maga viszont most nem mehet be a kórházba, vissza kell jönnie a kapitányságra. Ha jól értem, az ügyvédnő állapota jelenleg egyébként sem tenné lehetővé a kihallgatást. Néhány óra múlva beszélhet a kezelőorvosával, akkor majd pontosabb információink lesznek arról, hogy mikor tehet tanúvallomást Ms. Taylor.
- Értettem, uram, máris indulok – fordult kocsijával a kapitányság irányába Johnson hadnagy. Bár Kathryn reakcióját látva nehezére esett a nő bűnösségét feltételeznie, a Lauder kapitány által elmondott tények miatt mégsem zárható ki teljesen, hogy az ügyvédnőnek valami köze lehetett a gyilkossághoz.

Mattnek sűrű napja volt, hiszen több ügyben is nyomozott egyszerre, ráadásul délután még egy bírósági meghallgatáson is részt kellett vennie a vád tanújaként. Fáradtan szállt ki az autóból, és már 9 óra is elmúlt, amikor eszébe jutott, hogy még nem beszélt a kórházzal.
- Johnson hadnagy vagyok, és Ms. Kathryn Taylor kezelőorvosával szeretnék beszélni – indította el a hívást, majd belekortyolt egy pohár félszáraz vörösborba.
- Dr. Ramon vagyok, miben segíthetek? – szólalt meg a vonalban egy határozott női hang.
- Ms. Taylor állapotáról szeretnék felvilágosítást kapni, és arról, hogy Ön szerint mikor lesz kihallgatható állapotban?
- A páciens jelenleg alszik, nyugtatót kapott. Kihoztuk a sokkos állapotból, jól van, leginkább pihennie kell. Erős, összeszedett személyiség, véleményem szerint holnap már beszélhet vele.
- Köszönöm, doktor! – tette le a telefont Matt, és kinyújtózott a kanapén. – Milyen más volt ennek a nőnek a reakciója McLeod halálhírére, mint a feleségé – gondolta. Visszagondolt arra a napra, amikor Tania McLeod-al közölte, hogy a férjét meggyilkolták. Bár a nő megrendültnek látszott, Matt számára nem volt igazán meggyőző, a hadnagy Mrs. McLeod-ról az első benyomás alapján kialakított véleménye pedig egyáltalán nem volt hízelgő. Egy kőkemény, határozott üzletasszonyt látott maga előtt, aki a férje halálhírét inkább egy bosszantó apróságnak, mint tragédiának élte meg. Fiatal nő, Matt tudta, hogy 30 éves, az a fajta szépség, aki 10-20 év múlva is ugyanilyen gyönyörű lesz, de olyan arroganciát és hidegséget árasztott magából, hogy ember legyen a talpán, akinek közeledni támadna kedve hozzá. Fotómodell alkat, és tudja is magáról, hogy ha végig megy a 5th Avenue-n, megáll a forgalom. A férje cégénél gazdasági igazgató. McLeod szintén fiatal kora ellenére – 32 éves múlt nemrég – igazi nagykutya volt, a tőzsdeügynökség, amelyet vezetett, szinte szárnyalt, az egyik legjobb hírű társaság a pénzügyi piacon. Ronald McLeod és ifjú, szép hitvese igazi álompár volt, megvolt mindenük, amit csak kívánhattak: pénz, siker, hatalom. De akkor mi történhetett, amitől hirtelen darabokra tört ez a színes álomvilág? Miért kellett Ronald McLeod-nak meghalnia? Matt Johnson hadnagy azzal a reménnyel bújt ágyba, hogy holnap végre beszélhet Kathryn Taylorral, és ez a beszélgetés talán közelebb viszi a rejtély megfejtéséhez.

BŰNÖS, VAGY ÁLDOZAT?

- A francba, ilyen nincs! – motyogta kábultan Kat, miközben résnyire nyitott szemével az órát kereste. Bár alig néhány órával ezelőtt feküdt le, úgy látszik, van, aki ezt nem tudja, vagy akit egyáltalán nem érdekel, mert amellett, hogy valaki megszakítás nélkül nyomta a csengőt, ezzel egy időben a mobilja is szakadatlanul csengett valahol. Zúgó fejjel kászálódott ki az ágyból. Mivel fogalma sem volt arról, hogy pontosan merre is lehet a telefonja, úgy döntött, az ajtócsengő problémáját oldja meg előbb.
- Jó reggelt, Ms. Taylor – szólt az ajtóban álló magas, mogorvának tűnő férfi, majd egy rendőrigazolványra felettébb hasonlító valamit mutatott fel az ajtóba kapaszkodó nőnek. – Matt Johnson hadnagy vagyok a New York-i rendőrségtől. Beszélnem kell Önnel!
- Mmm … reggelt! – motyogta Kat. – Mondja, hadnagy úr, nem várhatna ez a beszélgetés még néhány órát? Amint látja, éppen az ágyból ugrasztott ki. Hacsak nem vagyok gyanúsítottja egy bűnténynek, talán megejthetnénk ezt a beszélgetést ma délután az irodájában is.
- Ms. Taylor, attól tartok, ez nem várhat. Mindkettőnknek kényelmesebb lenne, ha nem a bejárati ajtajában állva mondanám el, miért kerestem fel.
- Tessék – húzódott félre Kat kelletlenül az ajtóból, majd a konyha felé indult. – Kávét? – kérdezte, mérsékelt lelkesedéssel.
- Az jól esne, köszönöm – követte Kat-et a hadnagy is a konyhába.
- Rendben, hadnagy úr – kortyolt bele a nő élvezettel az illatos kávéba -, hallgatom!
- Ms. Taylor, mikor látta utoljára Ronald McLeod-ot!
- Ront? Pontosan két héttel ezelőtt. Az elmúlt két hetet Provence-ban töltöttem, és Ron vitt ki a repülőtérre. Csak nem történt vele valami? – kérdezte riadtan Kat.
- Mr. McLeod meghalt, egészen pontosan fogalmazva meggyilkolták – jelentette ki tárgyilagosan Johnson hadnagy, majd pompás reflexszel ugrott oda Kat-hez, aki a hír hallatán megtántorodott, és elejtette a kávéscsészét. - Talán jobb lenne, ha leülne – mondta, és a legközelebbi székhez vezette a nőt.
Kat úgy érezte, mintha a világ felrobbant volna körülötte, és a robbanás örvénye őt is magába szippantotta. A másodperc tört része alatt agya teljesen kiürült, és akkor sem tudott volna megszólalni, ha az élete múlt volna rajta. Üres tekintettel bámult Johnson hadnagyra, ám valójában nem látta a férfit. Remegni kezdett, majd a remegés egyre erősebb lett, és félő volt, hogy Kat egyszerűen leesik a székről. A hadnagy látta, hogy a nő sokkot kapott. Felemelte Kat-et, a nappaliban lévő szófára fektette, majd azonnal hívta a mentőket. A mentők néhány perc múlva meg is érkeztek, és Kat-et a közeli St. Mary Kórházba szállították, ahová Johnson a saját kocsijával követte a mentőt…

Lejárt szavatosság - Rita07 pályázatára

- … és Obama elnök bízik abban, hogy képes lesz megszerezni a Kongresszus támogatását is nagyratörő terveinek végrehajtásához! – mosolygott a kamerába Chiara Wilson, majd…
- Chiara, mi történt … a francba, elájult … kérem, lépjenek távolabb, nem kap levegőt … halottsápadt … hívja valaki a mentőket!...
- Infúziót és nagyrutint kérek … a vérnyomás alacsony, a pulzus gyenge … van itt valaki, aki ismeri a hölgyet, és el tudja mondani, hogy mi történt vele?
- Igen, a hölgy Chiara Wilson, a CNN vezető riportere, és mi éppen a Fehér Ház előtt vettünk fel egy tudósítást az esti híradóba, amikor Chiara elájult. Az operatőre vagyok…
- Értem! A laborokat, gyorsan, és hívják ide Dr. Webbert is!
- De Dr. Arnold, Dr. Webber soha nem dolgozik a Sürgősségin!
- Most majd fog! Ms. Wilsonnak a lehető legjobb orvosi ellátást kell kapnia a Washington Hospital Centerben, és mivel nem tudjuk, miért ájult el, a kórház legjobb orvosára van szükségünk!
- Webber! … Hová? A Sürgősségire? …. Erre én nem érek rá! .... Szóval az orvos-igazgató rendelt oda … VIP beteg? … Ha muszáj…
Chiara lassan magához tért. Egy kórteremben találta magát, karjába lassú cseppszámú infúzió csöpögött, enyhén szédült, és nem értette, hogy mi történt vele. Oldalról hangokat hallott, és amikor arra fordította a fejét, egy tengerkék szempárral nézett szembe.
- Amit látom magához tért a VIP-betegünk – mondta a zöldeskék szempár tulajdonosa. – A leletei rendben vannak, de egy kicsit kiszáradt, a folyadékveszteségét infúzióval pótoljuk. Történt Önnel valami az elmúlt néhány napban, ami Ön szerint magyarázatot adhat az ájulására?
- Hányás, hasmenés, már három napja. Egyébként semmi.
- Előfordulhat, hogy esetleg romlott ételt evett?
- Mielőtt a rosszulléteim elkezdődtek, kagylós spagettit ettem, konzerv kagylóból, elképzelhető, hogy az volt rossz.
- És nyilván az elmúlt napokban nem pótolta megfelelően az elveszített folyadékot, pedig nem kell agysebésznek lenni ahhoz, hogy tudja: a hányás, hasmenés következtében kialakuló folyadékhiány felborítja a szervezet elektrolit-egyensúlyát és kiszáradáshoz vezet. A tüneteit minden valószínűség szerint gyomorrontás okozta. Infúzió, diéta a terápiás javaslat.
- Tényleg ezért rángattak le ide? – fordult az orvos a Sürgősségi Osztály vezető főorvosához, leplezetlen felháborodással a hangjában. – Egy olyan beteg miatt, akinek semmi más baja nincs, minthogy egy kissé kiszáradt? Ezért váratunk meg egy műtétes teamet? Elég szomorú, ha a Sürgősségi Osztályon nem tudnak diagnosztizálni egy gyomorrontást! De ha biztosra akarnak menni, csináljanak egy terhességi tesztet is a … VIP… betegnek!
- Ebből elég! – csattant fel Chiara is. – Nézze doktor, fogalmam sincs, hogy magának mi baja velem, vagy ahogyan látom, inkább az egész világgal, de ezt a stílust kikérem magamnak! Nem én kértem, hogy jöjjön ide, nem is ismerem magát, de ismeretlenül is sokat elmond magáról az, ahogyan a kórház egyik páciensével viselkedik. Én nem kértem VIP ellátást, sőt, ha ez azt jelenti, hogy maga a kezelőorvosom, akkor kifejezetten átlagos ellátást szeretnék, olyat, amelyikben maga nem szerepel! És nem, nem vagyok terhes, biztos lehet abban, hogy tudnék arról, ha gyermeket várnék!
- Ebben maradunk – válaszolt Dr. Webber, majd sietős léptekkel elhagyta a kórtermet.
* * *
- Szóval, Sam, vegyük át még egyszer, mit tudunk Chiara Wilsonról – kortyolt a kávéjába Joanna Langston, a New York Club televíziós csatorna műsorigazgatója.
- Joanna, teljesen felesleges erről újra beszélnünk, kizártnak tartom, hogy Chiara a CNN-t otthagyja egy most induló csatorna kedvéért, még akkor sem, ha itt hírigazgatói pozíciót kínálsz neki! A CNN nem csak az USA-ban, de az egész világon a legismertebb hírcsatorna, és ott vezető riporternek lenni minden újságíró álma.
- Azért próbálkozni lehet – mosolygott Joanna -, úgyhogy kérlek, ismételjük át még egyszer az információkat Ms. Wilsonról.
- OK. Chiara Wilson 28 éves, amerikai apa és olasz anya gyermekeként született a Rhode Island-beli Providence-ben. Apja katonatiszt volt, már nem él, anyja közepesen sikeres Brodway-színésznő volt, mielőtt feleségül ment Jacob Wilsonhoz, ezután felhagyott a színészettel, és csak a családjának élt. Chiarának két öccse van, Victor a színészettel próbálkozik, Peter bróker. A CNN vezető riporteri pozícióját nem adták ingyen: Chiara megjárta a Közel-Kelet hadszíntereit, tudósított a legnagyobb gazdasági és politikai jelentőségű csúcstalálkozókról, utolsó információim szerint most kapott ajánlatot a Fehér Háztól is, belső tudósítóként szeretnék Őt foglalkoztatni. Szóval, mindent egybevetve, a mi ajánlatunk a közelében sem jár a jelenlegi lehetőségeinek.
- Sam, a kishitűséged időnként komolyan elkeserít – nyúlt a telefon után Johanna -, már kezdem azt hinni, hogy Te nem bízol a New York Club sikerében. Most fogd a telefont, hívd fel régi barátnődet, és beszélj meg vele egy találkozót a Plaza Hotelbe, mondjuk péntek délután egy órára, ebédre. Az ajánlat, amit tenni akarok, minimum megfontolandó!
- Halló, Chiara, itt Sam! … Hallottam a rosszullétedről, Washingtonban. … Már jól vagy? … Mikor jössz vissza New York-ba? … Szerdán? … Ez remek, akkor lenne kedved velem ebédelni pénteken a Plazában? … Egy órakor! … Ott találkozunk, és addig is vigyázz magadra!
- Ott lesz – mondta Sam a főnöknőjének, aki olyan elégedetten mosolygott, mint a macska, amelyik most nyelte le a kanárit.
* * *
- … Joanna, az ajánlata megtisztelő, és nagyon meglepő is egyben, de gondolom, megérti, hogy nem adhatok választ azonnal. Alaposan át kell gondolnom. Sam, örülök hogy láttalak, sűrűbben is összefuthatnánk! – nyelte le Chiara az utolsó korty ásványvizét, majd az órájára nézett. - Köszönöm a kellemes ebédet, sajnos most mennem kell, van még néhány elintéznivalóm délután! – fogott kezet Joannával, és ölelte meg Sam-et. Elgondolkodva indult kifelé az ajtón, majd a recepció felé kanyarodott, hogy taxit hívasson magának, amikor ismerős hang ütötte meg a fülét:
- … Oké, Lisa, most visszamegyek a konferenciára. Hétfőn találkozunk, és akkor újra egyeztetünk! – hallott Chiara egy kellemes férfihangot, majd amikor hátrafordult, egy zavarba ejtően ismerős szempárba nézett:
- Hm … doktor …
- Webber – segítette ki zavarából a férfi. – Ms. Wilson, micsoda meglepetés! Örömmel látom, hogy már jobban van!
- Valóban – mondta Chiara -, bár lássuk be, ez valószínűleg nem magának köszönhető!
- Megértem, hogy neheztel rám – mosolygott rá az orvos. Ingerült és talán némiképp faragatlan is voltam magával, ezért a bocsánatát kérem.
- Nos, azt nem adom olyan könnyen – mosolyodott el Chiara is.
- Szívesen győzködném még tovább, de éppen egy konferencia zajlik a hotel nagytermében, ezért vagyok most New Yorkban, ráadásul én vagyok a következő előadó. Nem lenne kedve meghallgatni? Talán az előadás után lehetőséget adna nekem arra, hogy megpróbáljam elnyerni a bocsánatát?
Chiara – saját maga számára is érthetetlen módon – azon kapta magát, hogy a konferenciaterem felé indult ahelyett, hogy sarkon fordult volna, és a lehető legmesszebbre menne a Plazától és Dr. Webbertől egyaránt. Tényleg érthetetlen volt, hogy miért ment be az előadásra, hiszen a legnagyobb túlzással sem lehetne azt állítani, hogy közötte és Dr. Webber között mély szimpátia alakult volna ki az egyetlen alkalommal, amikor találkoztak. Mégis: Chiara kíváncsi lett erre az emberre, és úgy gondolta, jó alkalom a mostani arra, hogy egy kicsit többet megtudjon róla.
- … és ezért kérem Önöket, segítsenek nekem, nekünk mindent megtenni azért, hogy a világos sejtes veserákkal, vagy az abból kiindult metasztázissal küzdő betegek közül minél többet megmenthessünk! – fejezte be az előadását Dr. Webber. Chiara nem győzött csodálkozni: a férfi hittel és lelkesedéssel beszélt, minden szavából érezhető volt, hogy ezek az emberek – a betegei – valóban nagyon fontosak neki. Hol volt a mogorva, érzéketlennek tűnő orvos, aki szinte személyes sértésnek vette, hogy konzultálni hívták Chiarához? Nem volt sok ideje tovább gondolkodni ezen, mert már meg is érkezett mellé az orvos, és elégedett mosollyal vezette ki a konferenciateremből.
* * *
- Tényleg kicsi a világ, Dr. Webber – mondta Chiara tétovázva, és belekortyolt a cafe amaretto-ba. A kávé finom volt, olyan, amilyennek lennie kell: erős eszpresszó, amaretto likőr, és egy korty tejszín. A kávézó diszkrét, elegáns, az asztalon friss virág illatozott. – Ki hitte volna, hogy összefutok magával New York-ban! Arra pedig végképp nem gondoltam volna, hogy – az előzmények ismeretében – szemtől szembe ülünk majd egymással, és békésen kávézunk.
- Kérem, szólítson Dan-nek – mondta a férfi, kifürkészhetetlen mosollyal. – Szóval, valóban örömmel látom, hogy felgyógyult a gyomorrontásból. Talán egy interjú miatt volt ma a Plazában? – terelte el a szót a kellemetlen emlékekről.
- Állásajánlatot kaptam.
- Elfogadja?
- Fogalmam sincs. Mindig a hírek érdekeltek, és újságírói pályám csúcsa, hogy a CNN vezető tudósítója vagyok. Az ajánlatot a New York Clubtól kaptam, egy induló csatornától, amelyiknek azonban ígéretesen összeválogatott szakembergárdája van. Hírigazgatónak hívnak, ez a jelenleginél önállóbb munkakört jelentene, új kihívást. A csatorna ígéretes jövő előtt áll, de nem versenyezhet a CNN-el, amelyet az egész világon néznek. Arról nem is beszélve, hogy a White House is érdeklődik irántam, belső tudósítói pozíciót kínáltak.
- A népszerűség átka. De abban biztos vagyok, hogy jó döntést hoz majd!
- Magát pedig az orvosi konferencia hozta New York-ba – váltott témát Chiara. – Tulajdonképpen mivel foglalkozik, mi a szakterülete? Úgy emlékszem, a világos sejtes veserákról beszélt az előadásában.
- Sebész vagyok, urológus szakvizsgával, de érdekelnek a ritka betegségek is. A Washington Hospital Center tág teret enged az orvosainak arra, hogy minél több területen kipróbálhassák magukat. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb betegünk kezeléséhez elengedhetetlenül szükséges a társszakmák szoros együttműködése. A vese az urológia szakterülete, a világos sejtes veserák azonban gyakran képez áttéteket különböző szervekben - leggyakrabban a mellékvesét, a májat, a lépet és a hasnyálmirigyet éri el -, tehát az urológián és az onkológián kívül más szakemberek tudását is igényli ez a betegség. Jelenleg az immunterápiával kombinált érképződést gátló szerek alkalmazásának lehetőségeit vizsgáljuk. A probléma persze most is a pénz: a kutatáshoz rengeteg pénz kell. Válság van, a kormányzat inkább elvonja a forrásokat az orvosi kutatásoktól, minthogy adna, és nem marad más választásunk, mint befektetőket és támogatókat keresni. Ezt a konferenciát is potenciális befektetőknek és támogatóknak szerveztük.
- Nagyon érdekes, amit mond – gondolkodott el Chiara. – Az egészségügy hálás téma, hiszen mindenkit érdekel, érdemes lenne jobban elmélyedni benne. A publicitás segíthet pénzt szerezni a kutatásaira, én pedig segíthetek azzal, ha készítek egy anyagot a CNN-nek a munkájáról. Egyeztessünk arról, milyen formában tudnánk együttműködni, én pedig megszerzem az engedélyt a főnökeimtől arra, hogy forgathassunk Washingtonban, a kórházban. Most mennem kell – pillantott az órájára -, de itt a névjegyem, a mobiltelefonomat csak akkor kapcsolom ki, ha forgatok – nyújtotta át a kis kártyát.
- Sajnálom, hogy máris mennie kell – fogta meg a nő kinyújtott kezét az orvos, és a kézfogás mintha tovább tartott volna annál, amennyit az illendőség feltétlenül megkíván. Dan-nek közben lehetősége nyílt arra, hogy megcsodálja Chiara szép formájú kezét, érezte az illatát – felkavaró élmény volt! Egymás szemébe néztek, mígnem Chiara megtörte a csendet. – Gondolkodjon azon, milyen formában lehetne a legjobban bemutatni a kutatásukat. Körülbelül két hetet igénybe vesz, hogy a CNN-nél engedélyezzék a forgatást, de addig is dolgozhatunk együtt. Küldje el e-mailben az ötleteit!
- Meglesz! – mondta Dan, még mindig a nő szemébe nézve, és jól láthatóan nem akaródzott közben elengednie Chiara kezét. Ez a nőnek sem volt ellenére, de ez a pillanat sem tarthatott örökké. Chiara végül elhúzta a kezét, még egy pillantás, és már ott sem volt. Dan lassan visszaült az asztalhoz, és próbálta visszanyerni legendás józanságát. Nem tagadhatta, Chiara személyiségének varázsa megérintette, arról nem is beszélve, hogy a nő igazán gyönyörű! Mediterrán őseit le sem tagadhatná: selymes, vörösesbarna haja, aranyszínű ragyogással játszó bőrszíne, óriási, kávébarna szemei ellenállhatatlan jelenséggé tették. Dan e pillanatban csak egyetlen dologban volt egészen biztos: hogy a lehető legközelebbről meg akarja ismerni Chiarát.
* * *
Este tíz óra is elmúlt már, mikor aznap este Chiara hazaért. A kávézóból egyenesen a munkahelyére ment, ahol két munkaértekezletet követően még a CNN egyik háttércsatornáján futó dokumentumsorozata aktuális epizódjának vágási munkálatait is el kellett végeznie. Hosszú, fárasztó nap volt, helyenként felkavaró momentumokkal – gondolta a zuhany alatt állva, miközben végigpörgette magában a nap eseményeit. Felkavaró, igen, ez a jó szó arra, amit a Dr. Webberrel való találkozásakor érzett. A férfiról kiderült, hogy egyáltalán nem az az arrogáns bunkó, mint amilyennek először látszott, hanem egy elkötelezett, munkáját hittel és szenvedéllyel végző ember, akinek aznap valószínűleg éppen nagyon rossz napja volt, amikor Chiara kórházba került, és látszott Dan-en, hogy akkori viselkedése őszintén bántja. Futólag említette, hogy aznap elveszítette az egyik betegét, és Chiara így már jobban meg tudta érteni, miért viselkedett vele – és ami azt illeti, mindenki mással is – olyan furcsán. A közös munka gondolata felvillanyozta Chiarát, és azzal a gondolattal bújt ágyba, hogy ez a projekt nem csak szakmailag lehet fontos a számára.
* * *
A következő két hétben jöttek-mentek az e-mailek Chiara és Dan között, és ezekben az e-mailekben egyáltalán nem csak orvosi szakmai kérdésekről esett szó. Mindketten úgy érezték, hogy sikerült egy kicsit jobban megismerniük egymást, így – mondhatni - természetes volt, hogy Chiarát Dan várta Washingtonban, a Dulles International repülőtéren. Chiara nem egyedül érkezett, egy operatőrt és egy felvételvezetőt is hozott magával. A stáb a Mandarin Oriental Hotelben szállt meg, innen indultak a kórházba.
- … az elmúlt negyven percben Önök bepillanthattak a Washington Hospital Center életébe, és megismerhették a központ orvosainak odaadó munkáját. Megmutattuk Önöknek, milyen nehézségekbe ütközik ennek a sokakat érintő, súlyos betegségnek a kezelése, és az új, ígéretes terápiás lehetőség kutatása. Hosszú út vezet még odáig, hogy az immunterápiával kombinált érképződést gátló szerek minden világos sejtes veserákos beteg számára elérhetőek legyenek. Amennyiben támogatni szeretnék Dr. Webber és kollégái munkáját, a Washington Hospital Centeren keresztül megtehetik! Köszönöm megtisztelő figyelmüket! – búcsúzott a kamerába mosolyogva Chiara. Amikor a felvételvezető jóváhagyta aznapi munkájukat, fáradtan Dan-re nézett.
- Vége, megcsináltuk!
- Nem lehetek eléggé hálás neked, a stábnak és a CNN-nek azért, mert ezt a filmet elkészítettétek. Az a legkevesebb, hogy köszönetképpen meghívom a stábot vacsorázni!
- Köszönjük, de mi nem mehetünk – nézett egymásra az operatőr és a felvételvezető -, két óra múlva indul a gépünk, még ma vissza kell mennünk New York-ba.
- Neked is menned kell, Chiara? – komorodott el a férfi. Hetek óta ezt a pillanatot várta, és bele sem akart gondolni abba, hogy Chiara összepakol és elutazik anélkül, hogy lehetősége lett volna kettesben maradni vele.
- Nem, én Washingtonban töltöm a hétvégét – válaszolt a lány, és hirtelen mintha a nap is kisütött volna körülöttük -, és örömmel vacsorázom veled. Úgy hallottam, a hotelnek remek a konyhája, úgyhogy akár ott is ehetünk.
Vacsora előtt Chiara felment a szobájába átöltözni, Dan a bárban várt rá. Röpke negyedóra múlva pedig nem akart hinni a szemének: egy sugárzóan szép nő állt előtte, testét lágyan ölelte körül a pipacspiros selyemruha, gyönyörű szemei ragyogtak, nyoma sem volt már bennük fáradtságnak. Dan számára a vacsora már egyáltalán nem volt fontos, csak nézte, nézte Chiarát, úgy érezte, soha többet nem tudja levenni róla a szemét.
- Zavarba hozol – szólalt meg Chiara -, és mintha vacsorát ígértél volna…
- Persze… - jött zavarba Dan is - már vár az asztalunk. Belekarolt Chiarába, és ez a rövid fizikai érintkezés áramütésszerűen hatott mindkettőjükre. Valahogyan eljutottak az asztalukig, sőt, rendeltek is, mint később kiderült, amikor a pincér megérkezett az előétellel, de hirtelen olyan volt minden, mint ha egy elmosódott, rosszul exponált fényképet néztek volna mindketten, ahol kristálytisztán csak a másik alakja látszik. Az étel valószínűleg ízletes volt, bár lehetett volna fűrészpor is, akkor és ott ennek nem volt semmi jelentősége. Beszélgettek ugyan, de kevés szó esett közöttük, ott és akkor nem az intellektusé volt a főszerep. Dan csodálta Chiara szépségét, Chiara pedig Dan vonzó tulajdonságait vette sorra – úgymint: zöldeskék szempár, dús, szőkésbarna haj, határozott arcél, megnyerő arc kifejezetten csókolnivaló szájjal, kisportolt test, amelyen remekül mutatott a fekete garbó fölött viselt acélszürke zakó. A keze igazi sebészkéz, ápolt, hosszú, vékony ujjakkal, élvezet volt nézni, ahogy gesztikulált a kezeivel. Eljött az a pillanat, ahol a fizikai vonzalmon már lehetetlen volt uralkodni. Szó nélkül, a legteljesebb egyetértésben indultak el Chiara szobája felé.
- … Várjanak, kérem, tartsák a liftet még egy pillanatra! – kiabált a terjedelmes idős hölgy, aki pudliját pórázon maga után húzva közelítet a lifthez.
- Természetesen, parancsoljon asszonyom – mondta Dan, az angol királynő udvarmesterének szívélyességével engedte be maga elé az asszonyságot a liftbe. A kutyus nagyon barátságos volt, érdeklődve körbeszaglászta Dant és Chiarát, aki lelkesen megsimogatta, ugyanis nagyon szerette az állatokat. Az idős hölgy előbb hagyta el a liftet, mint ők, és éppen ideje is volt, mert már pukkadoztak a visszafojtott nevetéstől. Magukban mindketten hálásak voltak ezért a kis közjátékért, mert ha az asszonyság a kutyájával nem tolakodott volna be a liftbe közéjük, nem biztos, hogy a közelebbi ismerkedéssel várni tudtak volna addig, míg elérik Chiara szobáját.
Nevetve, egymást átkarolva andalogtak a folyosón. Chiara csak nehezen találta meg a kulcskártya helyét az ajtón, de azért valahogyan csak sikerült az ajtó másik oldalára kerülniük. Lázas izgalommal simultak egymáshoz, mintha száz kéz érintett volna, száz száj csókolt volna egyszerre. Az acélszürke zakó a földre hullott, nemsokára követte a pipacspiros ruha is, azután a garbó, a nadrág, és a többi, intim helyzetben zavaró ruhadarab. Egymást ölelve botladoztak az ágyig, felragyogott a férfi írisze, kezének érintése nyomán szikrák gyúltak a nő bőrén. Nem voltak kérdések, nem voltak kétségek. Sóhajok, az ívben hajló női test, melynek íze és illata a hamvas őszibarackhoz hasonlított. Felrobbant a vágy, a beteljesedés megsemmisítő erővel bírt... rengeteget kaptak és még többet akartak…
* * *
Napsütéses, gyönyörű reggelre ébredt másnap Washington, Chiara pedig a friss kávé illatára, és arra a bizonyos, már nagyon is ismerős, simogató pillantású, zöldeskék szempárra.
- Hm… kávé… honnan tudtad, hogy kávé nélkül képtelen vagyok felébredni?
- Ezek szerint remekül működnek az ösztöneim – simított végig Dan keze Chiara haján.
- Azt is az ösztöneid súgták meg, hogy egy csodálatos éjszakát töltünk együtt?
- Egyet? Ettől a pillanattól kezdve mindet! – jelentette ki meglehetősen nagy magabiztossággal Dan.
- Aha… - hagyták cserben hirtelen a szavak a sztárriportert -, ez meglehetősen messzire mutató elképzelés!
- Nem lehetnek kétségeid, Chiara – csókolta meg a vállát nagy szakértelemmel a férfi -, mi összetartozunk! Soha senki iránt nem éreztem még ilyen elsöprő erejű vágyat, és soha senkivel nem éltem még át azt a szenvedélyt, amit az éjszaka veled! És – bár biztos nem lehetek benne, de – úgy gondolom, hogy te is ugyanígy érzel.
- Igen – találta meg a hangját Chiara -, de nekem egy kicsit gyors ez a tempó. Alig ismerjük egymást.
- Az elmúlt éjjel ez egyáltalán nem zavart téged – hívta fel a lány figyelmét a nyilvánvaló tényre Dan. – Ismerlek annyira, amennyire ember ismerhet egy másikat. Vannak, akik évekig kerülgetik egymást, és mégsem kerülnek soha közös hullámhosszra úgy, ahogyan mi. A valódi vonzalom, az igazi érzelem egy perc alatt eldől, kiderül, nincs értelme harcolni ellene.
- És én nem is akarok – mosolygott Chiara -, csak egy kis időt kérek! Közöttünk olyan gyorsan történt minden. Nem három perc alatt szeretnék dönteni a további életemről. Ráadásul nekem is jár az, ami a többi lánynak – udvarlás, virágok, mozi, színház, vacsora…
- Ebben igazad van, és nekem teljesen mindegy, hogy mit csinálunk, addig, amíg együtt vagyunk! – mondta Dan olyan mély meggyőződéssel a hangjában, amivel tényleg nem lehetett vitába szállni.
* * *
Egy év telt el. Ez idő alatt Chiara és Dan annyi időt töltöttek együtt, amennyit csak lehetett. Hol Chiara utazott Washingtonba, hol Dan New York-ba. Dan és csapata kutatásai sikerrel jártak, és hála a Chiara által elkészített riportfilmnek, bőkezű támogatókra talált a projekt. Chiara végül nem fogadta el a New York Club ajánlatát, sem a White House-ét, maradt a CNN-nél. Karrierje egyre feljebb ívelt, de nagyon nehéz volt megoldani a két város közötti állandó utazgatást, annál is inkább, mert Chiara a munkája miatt egyébként is sokat utazott. Végül úgy döntött, hogy Washingtonba költözik, hiszen Dant inkább a kórházhoz, a városhoz kötötte a munkája, mint Chiarát az övé New York-hoz. És most, egy év után élete talán legfontosabb tettére készül: holnap kimondja az igent a férfinak, akit a világon mindennél jobban szeret, és azt egyikük sem gondolta volna, hogy boldogságukat egy lejárt szavatosságú kagylókonzerv miatti gyomorrontásnak köszönhetik majd!

*-*-*-*-*-*
- Nagyon tetszett az egész: a történet, a megfogalmazás, mintha egy regényt olvasnék. :)
- Érett a stílusod, és nagyon kedves történetet hoztál össze a pályázatra! Nem utolsó sorban az ember bele tudja magát élni, mert abszolút hihető ez a sztori. :) Gratulálok! :)
Ti mit gondoltok?