MOTTÓ:

"OLVASSA, AMIT ÍRTAM, AZ OLVASÁS ÖRÖMÉÉRT! BÁRMI EGYEBET TALÁL BENNE,
ARRÓL ÁRULKODIK, AMIT MAGÁVAL HOZOTT AZ OLVASÁSHOZ."
(ERNEST HEMINGWAY, IRODALMI NOBEL-DÍJAS AMERIKAI ÍRÓ)

"VONZ AZ ÍRÁS, A REJTÉLYESSÉGE, AZ, AHOGY A SZAVAK EGY OLDALON ÖSSZEKAPCSOLÓDNAK, HOGY KÉPET ALKOSSANAK, KIFEJEZZÉK A LÉNYEGET, VAGY CSAK OTT LEGYENEK ÉS MUZSIKÁLJANAK."
(NORA ROBERTS AMERIKAI ÍRÓNŐ)

2010. szeptember 13., hétfő

Vándorkérdés

Valerintől kaptam a megtisztelő feladatot, hogy írjam össze a tíz, általam leginkább kedvelt könyvet. Nos, ez azért nehéz számomra, mert nem igazán kedvenc könyveim, inkább kedvenc szerzőim vannak, és ezeknek a szerzőknek gyakorlatilag nincs olyan könyve, amelyik ne tetszene. Nézzük tehát inkább a szerzőket:

Nora Roberts:
Az amerikai írónőt saját bevallása szerint egy hóvihar tette íróvá: 1979 februárjában ugyanis óriási hóvihar tombolt az USA-beli Keedyswille-ben, az írónő lakóhelyén, s mivel ő nem tudott kimozdulni otthonról, történetírással szórakoztatta magát. Nagyon termékeny szerző, és sokféle stílusban otthon van: olvashatunk tőle romantikus irodalmat éppen úgy, mint sci-fit, vagy krimit. Nagyon szereti Írországot és az ír mondavilágot, alakjait szívesen helyezi el ilyen környezetben, és használja fel az ír hagyományokat is a könyveiben. Remek író, remek kikapcsolódást nyújtó könyvekkel, ajánlom mindenkinek.

Jayne Ann Krentz:
Az írónő könyveit hasonlóképpen kedvelem, mint Nora Robertséit. Hőseire jellemző, hogy általában nem tökéletesek, mégis elérik céljaikat, és megtalálják az igazit, az igaz szerelmet, amiért érdemes (volt) küzdeni. A meseszövés mestere, hihetetlenül izgalmasak a történetei, és a már említett tökéletlenségek miatt a hőseivel egyáltalán nem nehéz azonosulni. Különösen kedvelem Amanda Quick-álnevén írt, romantikus, többnyire a XIX. századi Angliában játszódó könyveit. Ebben a sorozatban a főszereplők általában olyan bátor nők, akik az egyenjogúságért harcolnak egy férfiak által uralt korban.

Vavyan Fable (Molnár Éva):
Úgy gondolom, hogy széles-e hazában kevesen vannak olyanok, aki az írónőnek legalább egy könyvét ne olvasták volna, és ha egyet elolvastak, elolvassák a következőt is. Hogy miért? Ennek összefoglalásához Fodor Ákos költőt „hívtam” segítségül, aki így írt Vavyan Fable stílusáról: „Hősei markáns egyéniségek, viszonyaik árnyaltak. Cselekményvezetése kiszámíthatatlan, lebilincselő, a történet vége felől nézve mindig logikus. Kritikusan fogékony a mindenkori aktualitások (technikai újdonságok, életmód-divatok, szellemi áramlatok, beszédfordulatok, viccek, pletykák stb.) iránt. Szituációs és nyelvi humora frappáns, pazarló, nemritkán bizarr. Lírája cukormentes, környezetkímélő. Politikus elme: a Mindenkori Veszélyeztetettek Nemlétező Pártjának fáradhatatlan szóvivője. Történeteinek erkölcsi és gyakorlati kicsengése illúziómentesen bizakodó és humánus. Érthetően legpopulárisabb író kortársaink egyike. Stílusa ujjlenyomat-szerűen egyedi, összetéveszthetetlen – ám (vagy éppen ezért) képes »folklorizálódni«: számosan élnek jellegzetes fordulatainak szándékos, de önkéntelen idézésével is.

Janet Evanovich és a Szingli fejvadász-kötetek:
Lenyűgöző az írónő humora, rendkívül eredeti a csetlő-botló, önmagát, hivatását, szerelmét, mindenféléjét keresgélő Stephanie Plum figurája, a köré szőtt családról és baráti körről nem is beszélve. Szerintem ezt nem kell hosszasan indokolni, aki már olvasta ezt a sorozatot, pontosan tudja, miről beszélek, aki pedig még nem olvasta, annak csak javasolni tudom, hogy pótolja ezt a hiányosságot, nem mindennapi élményt kap!

Sophie Kinsella és a Boltkóros-sorozat:
Az előzőhöz hasonlóan egy hihetetlen humorral megírt könyvsorozatról beszélhetünk. Rebecca Bloomwood alakjával is könnyű azonosulni, hiszen gyarló emberi lény ő is, nem a tökéletesség szobra, szerencsére, hiszen ha az lenne, nekünk nem lenne min nevetnünk, vagy sírnunk éppen, amikor a kalandjait olvassuk. Remekművek, egytől-egyig.

Szabó Magda könyvei:
A klasszikus irodalom jegyében: a 2007-ben elhunyt írónőtől legtöbben az Abigélt ismerik, sokan nem olvasták, de az abból készült tévéfilm-sorozat mély nyomokat hagyott mindenkiben. Ezt a könyvet többször elolvastam már, a tévésorozatot is többször láttam, és sohasem bírtam ki sírás nélkül – tavaly decemberben láttam a musical-változatot is, és ott is elsírtam magam. Ha az Abigél tetszett, tessék kézbe venni Szabó Magda többi könyvét is, érdemes. Ragyogó jellemábrázolások és korrajzok. A szépirodalom legjelesebb női képviselője volt Szabó Magda.

Julie Garwood:
Bár az írónő amerikai, egy Írországból származó nagycsaládban nőtt fel, és könyveiben szívesen nyúl vissza családja gyökereihez. Műfaját tekintve a romantikától a krimiig, a „kosztümös” könyvektől a mai időben játszódó regényekig bezárólag alkot, szereplői lelki és misztikus erőket egyaránt birtokolnak.  

Oliviero Toscani: Reklám, te mosolygó hulla
Ez a könyv talán meglepő választás: Olivierő Toscani a Benetton művészeti vezetője és reklámfotósa, és sok botrányt kavaró reklámhadjárat szellemi atyja. Ebben a könyvben az őt ért kritikákra válaszol, és kifejti nézeteit a reklám céljáról. Hitvallása szerint olyan reklámok kellenek, amelyek gondolatokat ébresztenek, vitára késztetnek, felkavarják a reklámvilág állóvizét. Toscani könyve nemcsak a reklámszakembereknek szól, élvezetes olvasmány mindazoknak, akiket izgat a reklám különös, ellentmondásos világa, de emellett megismerhetünk egy rendkívül színes fantáziával megáldott embert is, és véleményéből, a világról alkotott képéből sokat is tanulhatunk.

Alexandr Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja
Ezt a könyvet kivétel nélkül minden embernek a kezébe adnám. Az egyik legmegrázóbb olvasmányom volt, és máig sokszor eszembe jut. A könyv főszereplője a Gulagon, egy munkatáborban tölt tíz évet, és ennek a tíz évnek egy napjáról szól a könyv, a túlélésért folytatott harcról, a megváltoztathatatlanba való beletörődésről, arról, hogyan adja fel az ember önmagát, és közben hogyan próbál meg mégis megvédeni magából annyit, amennyit lehet. A könyv a Magyar Elektronikus Könyvtárban is megtalálható, ezen a címen: http://mek.niif.hu/01400/01480/01480.htm

Ez a lista természetesen nem teljes, meglehetősen nagy könyvtár birtokában vagyok, és az egyik legnagyobb örömet az okozza nekem, ha ezt a könyvtárat bővíthetem. Köszönöm Valerinnek a kérdést, és a képzeletbeli labdát továbbadom Freyának, Diarának, B.m.grapesnek, Ritának, dianának, Pirosepernek és A.J. Crysonnak, kíváncsian várva az ő listájukat.

14 megjegyzés:

Piroseper írta...

Köszönöm, hogy gondoltál rám! :) Ez a feladat érdekes, de nem tudom még mikor tudom teljesíteni. Szabó Magdát én is nagyon szeretem – van tőle egy dedikált könyvem, mondanom sem kell mekkora kincs számomra. :) Abigél pont kimaradt, cserébe nagyon sok másik könyvét olvastam. Bennem A freskó, a Für Elise, a Régimódi történet hagyott mély nyomokat.

Katarina írta...

Kedves Piroseper, bármikor is készülsz el vele, kíváncsian és örömmel olvasom majd. A freskő, a Für Elise és a Régimódi történet is nagyon tetszett, Szabó Magdától is szívesen olvastam bármit.

Diara írta...

Szia Katarina! Ez aztán a kifejtős válasz! :-D Nos, én több szempontból is alulmúllak... Ha lesz időm, lehet, hogy egyszer én is részletezem, de most inkább csak egy linkkel válaszolok, ahol olvashatod az én kedvenceimet. :-) (A megjegyzések között találod :-D)

http://diarafancy.blogspot.com/2010/08/eleteken-at-bevezeto.html?showComment=1280916765979#c5722745159131098373

Diara írta...

Ja, majd' elfelejtettem. Abból a listából kimaradt az egyik kedvencem... Én is szeretem Sophie Kinsellát (bár a boltkórost még nem olvastam), a Tudsz titkot tartani? című könyvét már többször is elolvastam. Tényleg nagyon jó humora van és imádom a jellemábrázolását! :-D

Katarina írta...

Kedves Diara, szimpatikus lista ez is:-D Én meg Rejtőt felejtettem ki a saját listámból, pedig abszolút toplistás!!! De mint írtam, több száz kötetes (igazából nem is tudom mennyi, nagyon sok, de messze nem elegendő) könyvtáram minden darabját felsorolhatnám, és akkor ez a blog hosszú hosszú ideig el lenne látva frissítéssel:-DDD

b.m.grapes írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
b.m.grapes írta...

Kedves Katarina!
Én írtam már ide, de kitöröltem, mert önző módon magamról írtam, majd azt megteszema blogomon. :)
Szóval a Te kedvenceidről:

1. Szabó Magda minden mennyiségben jöhet. Nagy bánatom, hogy nem fejezte be az önéletrajzát, vagy legalábbis nem tudom, hol tartott, meg fog-e valami jelenni belőle. Jó lenne.

2. Szolzsenyicintől ezt nem olvastam, de a gulagos "élményeit" igen. Megrendítő volt. Vele kapcsoltabna minden. Hogy foszthatnak meg valakit az állampolgárságától?

3. Nora Roberts egyelőre kimaradt, egyszerűen nem találkoztunk össze, de majd pótolom.

4. Julie Garwood érdekesnek tűnik

5. Sophie Kinsella stílusa tényleg nagyon jó, de nekem nem a boltkóros könyvek jöttek be igazán, kicsit sok volt a vásárlás az én ízlésemnek, hanem az Emlékszel rám?

6. Vavyan Fable igen.

Többie? majd megnézem, most megyek lekvárt főzni:-D

Katarina írta...

Kedves grapes, köszönöm a véleményt. Julie Garwoodot nyugodt szívvel ajánlom, akár a romantikus könyveit, akár a krimiket olvasod, biztosan jól szórakozol majd. Nora Roberts sem véletlenül a kedvencem, egészen elvarázsol, a blogom fejlécében szereplő egyik írói vélemény is az övé.
A többiben - úgy látom - maradéktalanul egyetértünk:-D

Katarina írta...

Rita e-mailben küldte a vándorkérdésre adott válaszát, bemásolom ide, hogy mindenki elolvashassa:

Szia(sztok)! :)
Húha, bocsi, hogy csak most reagálok, de el vagyok csöppet havazva ^^'....

Először is Katarina ajánlásaira reagálnék (tudom, reagálás, szóismétlés...:D):
-Nora Roberts -jóóó, bár ha egyet elolvastál nem azt mondom, hogy mindet elolvastad, mert nem, de a felépítése hasonló az összes (na jó, sok) könyvnek. Szerintem.
-Vavyan F.: Egy könyvet olvastam el tőle, de az bejött. Jaj, nem is! Kettőt olvastam el. :) Egyedi stílusa van, annyi biztos. :)
- Janet E. - A szingli fejvadász: Imááááádom!!!!! :):):):) Csak ennyi fűznék hozzá. :)
-Sophie Kinsella: engem pont a boltkóros sorozat nem fogott meg... tőle inkább a Tudsz titkot tartani? -t ajánlanám. :)
Nos, csak ezekhez tudtam hozzászólni.:$

Az én listám:
- Cecilia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér
Egyszerűen imádom! Nem érintett meg egy könyv sem annyira, mint ez. Gyönyörű szép könyv! Egyszerre fogtam a fejem a szerencsétlenségeken és egyszerre dőltem a röhögéstől. Nagyon nagy arcok vannak benne, és ezt a könyvet nem lehet nem szeretni! :D Jellegzetessége: e-mailekből, levelekből, chatből áll. :) Tényleg csak ajánlani tudom, de azt teljes szívvel! :)
- Janet E.-A szingli fejvadász
sorozatát már nem részletezném, mert Katarina megtette. Csak annyit fűznék hozzá, hogy imádom, vicces, fordulatos, és.... I love Morelli!:D:D:D:D
- Meg Cabottól nem minden könyvet szeretek, de sokat. :) Íme a kedvencek:
- Heather Wells rejtélyes esetei: gondolom feltűnt a Cooper név iránti imádatom (már akinek). Nos annyit mondhatok, hogy itt szerettem bele a Cooper névbe és Cooper személyiségébe. Egyszerűen fenomenális ez a sorozat! 3 része van, és ha jól tudom 2010-ben jön/jött ki a negyedik angolul. Ez felnőtteknek szóló könyv, de én tizenéves voltam, mikor olvastam először, és nem tudtam letenni. Imáádom! :) Cooper az én legkedveltebb férfi könyv szereplőm. :) Még Morellit is veri. :D
- Hívószáma 1-800: ez egy tini regény de imááádom:D Tudom unalmas, hogy mindig ezzel jellemzem, de TÉNYLEG imádom!:D Rob figurája lehet ismerős innen. Ez is egy sorozat, és mindegyik része nagyon jó, de főként az utolsó. :)
-Esküvő olasz módra /Fiú a házból /Ki nevet a végén : ez egy e-mailekből álló sorozat és nagyon jó! Először innen jött az ötlet Rachel formájára. :) Nincs egyéb hozzáfűznivalóm. :)
- Nos, még ki is van? Hát persze! Jane Austen! :) Meggyőző érvek és Büszkeség és balítélet. Nem tudok mit írni azon kívül, hogy imádom! :)
- Nagyon szeretem még Susan Elisabeth Phillips regényeit is. Ő szerettette meg velem az amerikai futballt a sorozataival. :) Nem is tudom, hogy melyik a kedvencem. Mindegyik nagyon jó! De ha nem tudod mivel kezdjed, szívesen segítek. :)Első könyvem tőle az Angyali csók volt, amit tényleg nem tudtam letenni! Már az első pár mondat megfogott, és éreztem h beletrafáltam vmi nagyon jó könyvbe! :) Bár mikor kiderült, hogy Alex (hát nem szexi név?:P) mivel foglalkozik erősen elgondolkodtam azon h leteszem, de nem tudtam. Ezeket e-bookban olvastam, ha gondoljátok szívesen elküldöm. Már, aki kíváncsi rá. :)
- Nagyon tetszett Marian Keyes-től a Van valaki odaát? c. könyv. Megdöbbentett és megszerettem. :) Az írónőtől olvastam még a Sushi kezdőknek c. könyvét, az is jó volt. Oké, nem egy Heather Wells, de jó. :)

Nos azt hiszem ennyi is lenne. Én ezeket tényleg szívből ajánlom, egyikben sem csalódtam. Na jó, volt egy Susan E.P.-es könyv vagy kettő ami nem tetszett, de a többi teszem azt 7-8 könyve magával ragadott. Volt, hogy este 8kor nekiálltam olvasni vagy 7kor, és hajnali 4ig olvastam. Képtelen voltam "letenni"=e-book. :D Már folyt a szemem de hősiesen bírtam. :)

Üdv,
Rita
Ui.: Jó olvasást! ;):)

Katarina írta...

Kedves Rita, nagyon szépen köszönöm, hogy időt szakítottál a válaszra. A listád szuper, mindegyik általad ajánlott könyvet, illetve szerzőt kedvelem én is, és veled együtt ajánlom a többieknek.

Biztos, hogy nem csak 10, de akár 10x10, vagy 100x10 könyvet is ki tudna választani bármelyikünk, amelyeket jó szívvel ajánlana másoknak is. A lényeg: az olvasás, annak öröme és haszna.
Nagyon sajnálom az(oka)t az ember(eke)t, aki(ke)t az olvasás nem érdekel, nem nyűgöz le, úgy, ahogyan bennünket, mert rengeteg élményt veszítenek, és rengeteg lehetőséget is egyben az ismereteik bővítésére, tanulni ugyanis egy romantikus-, kaland-, vagy tiniregényből is lehet:-D

b.m.grapes írta...

Bocs, de bele kell másznom ebbe a beszélgetésbe. Ritának üzenem, hogy ha ennyire szereti Meg Cabotot, akkor nyugottan olvashat engem is, mert én magam ugyan egyetelen MC könyvet se olvastam, de már két, egymástól teljesen független ember azt állította, hogy úgy írok, mint ő:)

Egyébkémt tényleg nehéz eza tíz könyv dolog. Igazad van, Katarina, lehetne akár ezer is.

Rita07 írta...

:) Nagyon szívesen. :)

b.m.grapes: Ha jól tudom te ilyen misztikusat írsz, amiből én már kiábrándultam. Mármint nem az írásodból, mert bevallom még nem olvastam bele a blogodba:$ hanem a misztikus-mágia-vámpírok-stb. -t nem szeretem. Nagyon nem. Elment ennek a varázsa a túlreklámozottság miatt:$
Azért majd ha akad időm, akkor beleolvasok. :)

b.m.grapes írta...

Kedves Rita!
Messze nem csak misztikusakat írok, sőt, egyáltalán nem avval kezdtem az "írói pályámat", de most erre van kereslet. Ha olvastad az itt különdíjjal jutalmazott novellámat, akkor tudod, hogy igazat mondok. Ha megnézed a főblogomat, ahol klasszikus blogbejegyzések is vannak, amik szintén nem misztikusak, nagyon is fölghöz tapadtak, vagy ha beleolvasol a novellagyűjteményem egyes darabjaiba, pl az Emlékképbe, akkor láthatod, hogy én egy sokoldalú és mellesleg vénségesen vén ember vagyok:-DDDD
Én nagyon sokfélét írtam már. Volt időm :-DDDDD
Egyébként nagyon sokféle könyvet olvasok, mert igazad van, unalmas mindig ugyanaz. Szóval nekem se csak a misztikusak jönnek be, sőt.
Ja, és nagyon örülök, hogy írtál nekem.:) Remélem, megbocsájtja Katarina, hogy itt az ő blogján csevegünk.

Katarina írta...

Kedves grapes és Rita, természetesen egyáltalán nem bánom, hogy itt csevegtek, sőt, részemről a megtiszteltetés és az öröm, hogy olvashatom a véleményeteket:-D