Brixi alkotása

74Az utolsó levél

Szia, Gergő!

Sajnálom, hogy két hétbe telt, mire végre idejutottam, hogy megírjam neked az utolsó levelemet. Mentségemre szóljon, egy esküvő megszervezése nem két napba telik, így nem igazán jutottam odáig, hogy megnézzem az email-es fiókomat, és egy tisztességes búcsúlevelet írjak számodra! De most eljött a pillanat!

Nem is tudom, hol kezdjem… Talán, ott, mikor először beszéltünk.

Minden hátsó szándék, ismerkedési cél nélkül mentem fel az ismert chat-es oldalra. Unatkoztam, és gondoltam egy kis kikapcsolódásnak megfelelő időtöltés lesz, ha ismeretlen emberekkel elkezdek beszélgetni. Mikor rákattintottam a nevedre, nem számítottam rá, hogy idáig eljutunk. Azt reméltem beszélgetünk egy pár sort, és ennyi, de a végén több lett! (Amit egyáltalán nem bánok!)

Megfáztam aznap, mikor „találkoztunk”, s ahogyan elkezdtünk viccelődni, minden negatív érzés elröppent belőlem, csak a vidámság és boldogság járt át. Hónapokon át nem éreztem olyan jól magamat senkivel sem, mint veled abban a fél órában.

Köszönöm neked!

De nem csak ez miatt vagyok hálás, hanem azért is, mert megtanítottál újra bízni a férfiakban, s bebizonyítottad, hogy attól, mert valaki egyszer szerelmi csalódáson ment keresztül, nem jelenti azt, hogy legközelebb is így jár.

Örökké hálás leszek neked ezért!

Az előző leveledben írtad, hogy a mi történetünk egy kész tündérmese. Igen, az! Hiszen, az első beszélgetésünkkor úgy búcsúztunk el, hogy többet nem „találkozunk”. Ezzel a mondattal köszöntem el: „Ha akarsz, megtalálsz”!

És lám… egy évre rá, meg is leltél, s két éven tartó barátság után elérkeztünk arra, hogy találkozzunk, telefonszámot cseréljünk, valamint megtudjuk a másik nevét. Hosszú időszak volt ez, és mégis a legboldogabb. Furcsa volt úgy beszélgetni veled, hogy nem tudom a nevedet, vagy a lakhelyedet, csak azt, amit megosztasz velem. De mégis ez a névtelen levélváltások, életem fénypontjai közé tartoznak.

Köszönöm neked, amiért nem adtad fel a keresésemet, és ezzel eljutattál a mennyországba, melyre a karjaid ölelésében találtam rá.

Hát, ennyi lenne az utolsó üzenetem! Négy évvel ezelőtt beszéltünk egymással, s most elértünk oda, amiről álmodni sem mertem. Háromévnyi folytonos levelezés után, eljutottunk oda, hogy megírjam neked az utolsó sorokat.

Begépelem neked az utolsó mondatokat, szavakat és betűket, melyek ezek lennének:

Szeretlek, lelkem minden tisztaságával, s szívem minden dobbanásával!

Sok puszi, és forró ölelés, Kinga!

U.I.: Holnap találkozunk az oltárnál. Ha esetleg nem ismernél meg, akkor szólok, hogy fehér ruhában leszek, s akkor fogok keresztül menni a padsorok között, mikor felhangzik a közös dalunk!

Megjegyzések:

           

Igazán frappáns volt a befejezés, az egész szöveg egyszerű volt, átlátható. Vannak benne hibák, főleg a fogalmazásban, de azt hiszem, ezen tudsz majd javítani. Gratulálok, csak így tovább!

* * *

Mosolyogva olvastam ezt az írást. Kedves, tiszta, nem sablonos történet. Gratulálok!