Eredményhirdetés

Kedves Ab, A.J. Cryson, B.M.Grapes, Brixi, diana, Diara, Freya, Piroseper és Rita07!

Egy népmesei fordulattal élve, az egyik szemünk sír, a másik pedig nevet, mert véget ért az Utolsó levél pályázat. A pályázat kiírásakor megfogalmazott cél tökéletesen teljesült, hiszen egytől-egyig remek pályamunkák kerültek ki a kezeitek közül, amelyeket öröm olvasni. Mindannyian nagyon tehetségesek és ügyesek vagytok, irigylésre méltó fantáziával megáldva, amint az már kiderült a pályázaton kívüli írásaitok olvasásakor is. Lelkes olvasóitok lévén tisztában voltunk a képességeitekkel, és egyikünket sem ért csalódás, sőt, az örömre pont az adott okot, amilyen kreatívan oldottátok meg a feladatot.

A sírás már más kérdés, annak oka, hogy „a zsűrinek nehéz dolga van” nem üres lózung, hanem elvitathatatlan tény. Egyikünk (Katarina) még tegnap este is azon szomorkodott, hogy nem oszthat ki kilenc első díjat, hiszen mindannyian megérdemelnétek, de ez a műfaj ilyen, dönteni kell, és dönteni nagyon nehéz. A pontozásos módszer csak félig-meddig vált be, hiszen az egymástól teljesen független pontozás végeredményeképpen első körben volt ugyan első helyezett, de egyikünknél sem ugyanaz, viszont lett öt második helyezett ugyanolyan pontszámmal, és ez ugye nem lehetséges, szóval kétszer is gondolja meg valaki, mielőtt pályázatot ír ki:-D, mert a ló másik oldalán lenni – vagyis pályázónak lenni – sokkal, de sokkal könnyebb. Mind a ketten részt vettünk már néhány pályázaton, ezért a tapasztalatból tudjuk, hogy nem születhet olyan döntés, ami mindenkinek tetszik, lesznek majd, akik örülnek az eredménynek, és lesznek csalódottak is. Az értékelés szubjektív – nem is lehet más -, megbántani vagy elkedvteleníteni nem akartunk senkit, és mindenkinek, helyezéstől függetlenül egyaránt oka van a büszkeségre! Mi az összes írást és az összes szerzőt nagyon kedveljük, és ugyanolyan nagyra értékeljük!

Mielőtt kihirdetjük a végeredményt, szeretnénk megosztani veletek egy dilemmát, ami tulajdonképpen csak nagyon rövid ideig volt kérdéses, mert ebben az egy dologban abszolút egyetértettünk: a problémát B.M. Grapes írása jelentette számunkra. Grapes novelláját olvasva világossá vált előttünk, hogy nem sorolható be a többi közé. Azok, akik az írást már olvasták, biztosan egyetértenek velünk ebben. Szóval, kedves Grapes: a pályázatodat kiemeltük a többi közül, és az őszinteségedért, a bátorságodért a legmeghatóbb novella szerzőjeként különdíjban részesítünk, és nagyon-nagyon köszönjük, hogy megosztottad velünk ezt a történetet, nem lehetett könnyű sem megírni, sem nyilvánossá tenni!

És most, ennyi bevezető után jöjjenek a díjazottak:

Első helyezett: Ab

Második helyezett: Freya

Harmadik helyezett: diana

Még egyszer mindenkinek köszönjük, hogy részt vettetek ezen a pályázaton, és írásaitok színvonalával rangot adtatok annak!

Valerin és Katarina

P.s.: Ígéretünkhöz híven eljuttattuk Abhez az Utolsó levél témájában írt novelláinkat, melyet neki ajánlunk, és itt meg is osztunk veletek, reméljük ezek az írások is tetszeni fognak nektek!


Valerin novellája:

Kedves Michael!

Drága testvérem, olyan régen nem hallottam felőled, pedig én minden egyes nap gondolok rád. Igazság szerint másra nem is gondolok, mert idebent egyszerűen semmi értelmeset nem lehet csinálni. De nem akarlak a bajos ügyeimmel zaklatni, inkább a jó dolgokat mesélném el.

Tegnap látogatási nap volt, és sokan bejöttek hozzám, de te nem voltál közöttük. Kérdeztem, hogy merre vagy, talán dolgozol, mint mindig? Ők meg úgy néztek rám, mintha megbolondultam volna, nem vicc! Csak neked súgom meg, de szerintem én vagyok a családban az utolsó normális ember. Persze, rajtad kívül...

Néhány napja új ápolót kaptam, bár nem tudom, mi történt a régivel. Az a gyanúm, hogy az őrületbe kergettem, mert folyton rólad áradoztam, de hát azt egyszerűen nem lehet megunni! Ez az új nővér csinos, magas, szerintem nagyon tetszene neked. Nem akarsz megházasodni? A gyerekeidnek anya kell, bár tudom, hogy te megpróbálsz nekik mindent megadni, de mi lesz, ha ez már nem lesz elég? Nem, ne gondold, hogy tanácsokat akarok osztogatni, csupán aggódom miattad! Most biztos azt mondod, hogy inkább magammal kellene foglalkoznom, de egyszerűen nem megy! Legalábbis addig, amíg biztosan nem tudom, hogy jól vagy. Annyi pletykát hallani, hisz tudod, milyen ez a világ...

Bocsáss meg, félbe kellett hagynom, mert bejött az a csinos új ápolónő, Ab. Megemlítettem neki, hogy a testvéremnek biztosan tetszene, erre ő csak mosolygott. Szerinted megadjam neki a számodat? Bár, gyanítom, hogy amint megemlítem a neved, elalél, de azért megpróbálhatom, a te kedvedért.

Megint megálltam, és kinéztem az ablakon. A szobám előtt áll egy hatalmas fa, azt hiszem, éppen a te tiszteletedre ültették. Ezekben a pillanatokban hullott le róla az utolsó levél, hát nem csodálatos? Hamarosan karácsony, és nagyon remélem, hogy az ünnepeket már együtt tölthetjük. Szeretnék már kijutni innen, és csatlakozni hozzád, mert neked már sikerült. Miért nem mondtad el? Miért nem segítettél? De nem baj, egyedül is menni fog, és akkor megbeszélhetjük a tapasztalatainkat. Mert, ugye vársz rám? Ugye nem mondtál le rólam? Az tartja bennem az erőt, hogy te ott vagy, és készíted nekem a helyet...

Hoppá, Ab azt mondja, lejárt az időm. Nem is tudja, mennyire igaza van.

Nagyon, de nagyon bízom benne, hogy ez lesz az utolsó levelem, és legközelebb személyesen beszélünk. Mindenképpen sikerülni fog, miattam nem kell aggódnod. Tudom, hogy mikor megy ki a nővér levegőzni, addig én szépen kihúzom a csöveket, és álomba szenderülök. Már látlak is magam előtt, dicsőséges fényben, fejed fölött glória, ahogy egy igazi királyhoz illik. Közben a számodat fogom hallgatni, hogy még könnyebb legyen.

Nagyon szeretlek, Michael

Nemsokára találkozunk

Janet

A magnóban lévő kazetta a helyére kattan. A következő szám zengi be a szobát:

Michael Jackson: This is it

Katarina novellája:

– Húsz percet kérek, drágám, amíg átöltözöm, és indulhatunk is – dobott egy csókot a férfinak Lisa, majd belépett a szobájába. Gyorsan lezuhanyozott és felvette azt az ekrüszínű nadrágkosztümöt, amit eléggé kényelmesnek ítélt a hosszú repülőútra, majd a fésülködőasztalhoz lépett, hogy felfrissítse a sminkjét, amikor meglátta a parfümös üvegéhez támasztott hosszúkás borítékot. Meglepte a látvány, de akkor lepődött meg igazán, amikor kinyitotta, és kihúzta belőle a Four Season’s Hotel krémszínű levélpapírját.

Drága Lisa! – kezdődött a levél. – Amikor ezeket a sorokat olvasod, én már nem leszek melletted. Eltökélt szándékom volt ugyan, hogy hősiesen végigcsinálom veled ezt a napot, de amikor megláttalak az oltár felé vonulni, rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok rá képes. Csak néztelek, csodáltalak, és közben a szívemet késszúrásként járta át a fájdalom.

Emlékszem arra a bátortalan lányra, aki az egyetem aulájában tőlem kérdezte meg, hol találja a Tanulmányi Hivatalt – akkor ismertelek meg. Félénk, de kedves voltál, hát beszélgetni kezdtünk, és ez a pillanat egy gyönyörű barátság kezdete volt. Segítettük, bíztattuk egymást az egyetemi évek alatt, együtt tanultunk a rettegett vizsgák előtt, és együtt örültünk a diplománknak is. Sírtál a vállamon a pasik miatt, és én is neked panaszkodtam, ha egy lánnyal valami nem úgy sikerült, ahogyan szerettem volna. Velem pezsgőztél az első sikeres állásinterjúd után, és én is hozzád zörgettem be, ha valaminek örültem, és akkor is, ha bántott valami. Éveken át megosztottunk egymással mindent, és bár voltak mások is, olyan barátra máshol egyikünk sem lelt, mint amilyenek mi voltunk egymásnak. Öröm és bánat, siker és bukás, mindent együtt éltünk át, és én ma nem lennék az, aki vagyok, ha te nem lettél volna mellettem. Pasik és csajok jöttek és mentek, de a barátságunk nyolc éven át megbonthatatlan volt. És azután jött Mike… először ez a kapcsolat is ugyanolyannak tűnt, akár a többi. El kell hinned, őszintén drukkoltam neked, hogy találd meg végre az igazi, nagy szerelmet, de történt valami, amit sokáig én sem mertem bevallani magamnak. Körülbelül egy éve már nem a barátot látom benned, hanem a gyönyörű, okos, érzékeny és érzéki nőt. Zavarba jöttem, ha rövid szoknyában, vagy feszes nadrágban érkeztél, és nehéz volt a szemedbe nézni, amikor a vállad bársonyos bőrét simogattam volna inkább, a mosolyod pedig ellenállhatatlan vágyat ébresztett bennem arra, hogy megcsókoljalak, valahányszor megláttalak. Ahogyan Mike-al komolyabbra fordult a kapcsolatotok, ritkábban találkoztunk, s te számtalanszor bocsánatot kértél ezért. Nem tudhattad, hogy lassan már jobban örülök annak, ha nem látlak, és nem szenvedek attól, hogy nem érinthetlek meg. Beléd szerettem, nem tudom, mikor és hogyan, de megtörtént. Emlékszem, néhány hete nálam jártál, egymás mellett hevertünk a kanapén, amikor a rádióban megszólalt a kedvenc számod. What do you want from me? – énekelte Adam Lambert, én csak néztem, ahogyan finom remegések futnak át a testeden, miközben hallgattad a zenét, énekeltél, és a fülemben, a szívemben, az agyamban üvöltött a kérdés: mit akarsz tőlem? A válasz még hangosabban szólt: semmit, de a barátságod nekem már régen nem elég! Tudtam, hogy nem szólhatok, mert elveszítettelek volna, és azt nem tudnám elviselni, ezért úgy tettem, mint aki veled örül a boldogságodnak. Én voltam az első, akit felhívtál, amikor Mike megkérte a kezedet, és én legszívesebben ordítottam volna a tehetetlen dühtől. Ma pedig … végignéztem, ahogy örök hűséget esküszöl egy másik férfinak, és mert ismerlek, jobban, mint bárki más ezen a világon, tudom, hogy komolyan is gondolod, mert hűséges vagy a végtelenségig, még az olyan barátokhoz is, akik nem érdemlik meg a hűségedet…

Drága Lisa, mindig szerettél levelet kapni, postán, bélyeggel, ahogyan régen, az e-mail-korszak előtt leveleztek egymással az emberek. Gyakran cukkoltalak azzal, hogy a huszonegyedik században milyen ódivatú szokás ez, de nem bántad, én pedig időről-időre küldtem neked egy-egy képeslapot, vagy levelet. Elképzeltem az arcodat, ahogy elmosolyodsz, amikor kiveszed a postaládából, felviszed a lakásba, főzöl egy finom kávét, és csak akkor nyitod ki a borítékot, amikor a kávé már ott gőzölög a fehér porcelán csészében, és a mosoly nem tűnik el az arcodról, miközben a sorokat olvasod. Tudtam, hogy imádod a szép levélpapírokat, a különleges képeslapokat, ezért csak akkor írtam neked, amikor sikerült egy-egy érdekes darabra bukkannom. Amikor néhány hete nálad jártam, mutattad, hogy megőrizted mindet. Ez most az utolsó levél, amit tőlem kapsz. Talán úgy gondolod, hogy önzés volt tőlem megírni ezt a vallomást, és jobban tettem volna, ha elhallgatom az irántad érzett szerelmemet, de képtelen lennék végignézni, ahogy nászútra indulsz a férjeddel, majd hazatértek, és boldogan éltek, amíg… szóval ez nem menne nekem, ezért elmegyek. Magammal viszem a barátságunk emlékét, minden szép pillanatot, amit tőled kaptam, amit veled együtt éltem át, és megpróbálom megkeresni azt, aki rám vár, mert már tudom, hogy nem te vagy az. Szívből kívánom, hogy legyetek nagyon boldogok!

David

Mike úgy talált rá Lisára, hogy ifjú felesége arcát könnyek áztatták, és kezében néhány papírlapot tartott. Lisa átnyújtotta Mike-nak a levelet. Amikor a férfi elolvasta, és nem szólt, csak átölelte őt, Lisa tudta, hogy jól választott. Arcát férje vállára hajtva siratta Davidet, a barátságukat, de sok szerencsét kívánt neki, és tiszta szívből kívánta azt is, hogy mégsem ez legyen az utolsó levél.