Piroseper alkotása

Az utolsó levél
Írta: Tóth Fanni/ Piroseper

Jody karbatett kézzel ült a Ford anyósülésén és meredten figyelte az egyre fogyó utat. A fák összefolyni látszódtak a sebességtől. Mindössze fél órát kellett kibírnia exférjével, ebben az apró légtérben. Nem szóltak egymáshoz, csak a rádió ontotta a régi idők slágereit. A nő tudta, ha Freddie zavarban van, nem bírja sokáig beszéd nélkül. Sejtette, hogy a gázpedált is ezért nyomja tövig, legalábbis igyekezte lebeszélni magát a szándékos száguldozás gondolatáról. Addig szerette volna elhúzni a fegyverszünetet, ameddig csak lehetséges. Az oldalablak felé fordult, és becsukta a szemét.

– Álmos vagy? – kérdezte Freddie, azon az ősidőkben még andalító, mostanság azonban idegesítő hangján.

Nem, csak rettegek, hogy felcsavarodunk egy fára!

– Igen egy kicsit – válaszolta csendesen. A házasságuk utolsó éveiben elérte a színészkedés mesterfokát.

Újra elhallgattak. A rádió műsorvezetője egy örökzöldet, Az utolsó levél című számot küldte egy szerelmes párnak, majd kellemes napot kívánt. Jody gyomra görcsbe rándult: már az első néhány másodpercben felismerte a dallamot. Erre a dalra táncoltak először Freddievel. Az emlék mostanra megsavanyodott. Számtalanszor kívánta már, bárcsak ne szökött volna el aznap éjszaka arra a bulira. Akkor sohasem ismerik meg egymást, és biztosan boldogabban alakult volna az élete.

– Kérlek kapcsold el!

 A férfi nem mozdult. Jody nagy levegőt vett, és hátranézett a válla felett. Amikor Freddie továbbra sem teljesítette a kérését, ő maga nyúlt a gomb után, és váltott csatornát. Visszafordult az oldalablak irányába.

– Szeretem azt a számot – jegyezte meg halkan a férfi. – Kellemes emlékeim támadnak tőle.

Jody felhorkantott, mire Freddie gúnyosan folytatta.

– De persze az sohasem számított, hogy én mit szeretnék.

Jody nagy levegőket véve elszámolt magában tízig. A régi nóta! Ne végy róla tudomást! Freddie keserűen felnevetett.

– És persze megint nem szólsz hozzám. Az évek alatt belefáradtam ebbe a bűntetésbe.

Jody felsóhajtott. Azért nem szólalok meg, mert akkor olyan dolgok is kicsúsznának a számon, amiket később megbánnék. Bár, ha elmondom a véleményem, nem lesz komoly következménye. Már nem.

Olyan hirtelen fordult meg, hogy Freddie összerázkódott az ijedségtől. A férfi arca feszült volt, összeszorított szájjal figyelte az utat, néha pedig oldalra tekintett. Jody nem fogta vissza magát.

– Én is belefáradtam abba, hogy folyton magadat sajnáltatod! Végtelenül untam az utolsó években, hogy állandóan a sérelmeidet vonultattad fel, és soha nem próbáltál semmit sem jobbá tenni! Azt vártad, hogy meghunyászkodom! – Fröcskölt a nyála, ahogy exférjére zúdította a panaszáradatot. Mutatóujjával vádlón Freddie vállát bökdöste, aki idegesen rángatta magát, hogy kitérjen a szúrások elől. – Hát súlyos tévedésben voltál! Elvártad, hogy ugorjak, amikor kedved szottyant valamihez, de te sohasem tettél értem semmit!

Freddie zihált a haragtól. Nagyobb sebességbe váltott, és gyorsított. Jodyt már nem zavarta a fallá tömörülő erdőszél, csak a mondandójával törődött. Hosszú évek alatt gyülemlettek fel a ki nem mondott szavak. Most az egyszer, szabad folyást engedett nekik. Vagy egy oktávval magasabban, teljes erővel robbantak ki a hangok a torkából. Szeme kidülledt, arca pedig csúnya vörösbe váltott. Freddieben is elpattant valami, vonásai megkeményedtek, a nő felé kapta a fejét, és ordítani kezdett.

A kanyar végén álló szarvast a férfi vette észre. Elrántotta a kormányt, az autó pedig nagy sebeséggel kisodródott, és pörögve egy útszéli fának repült. Jody utolsó gondolata a vadveszélyre figyelmeztető tábla volt, mielőtt halálos ütést mért volna rá a műszerfalról lerepülő mobiltelefon.

*

Smith seriff komor arccal járta körbe a baleset helyszínét. Két halálos áldozatot követelt a szerencsétlenség. A férfi talán túlélte volna, ha bekapcsolja a biztonsági övét. Smith, a féknyomokat vizsgálta, amikor megütötte a fülét az egyik helyszínelő dúdolása.

– Fiam, nem gondoltam volna, hogy ismered ezt a dalt.

A fiatalember elmosolyodott, miközben néhányat kattintott a fényképezőgépével.

– Az imént ment a rádióban. Képtelen vagyok kiverni a fejemből.

A seriff felnevetett. Csupa jó emlékeket idézett fel benne Az utolsó levél.

A két letakart holttestre nézett, és egy nagy sóhaj kíséretében visszatért a munkájához.

Megjegyzések:

Nahát, ez....hogy éppen a szerelmes levél ellenkezőjét hoztad ki belőle! Úgy értem, a pár elvált, a dal...nagyon frappáns volt. Tökéletes volt az ellentét a megkeseredett pár és a többiek között, akik még csak most kóstoltak bele abba, amibe ők már rég beleuntak. Gratulálok, csak így tovább!

* * *

            Újabb remek fantáziáról tanúskodó történetet olvashattam, a témaválasztás meglepő, de bejött! Nagyon érzékletesen írtad le a fásult, egymásból kiábrándult házaspár érzéseit, és a slusszpoén is tetszett, jó ötlet volt a helyszínelőket a dallal összekapcsolni. Gratulálok!