MOTTÓ:

"OLVASSA, AMIT ÍRTAM, AZ OLVASÁS ÖRÖMÉÉRT! BÁRMI EGYEBET TALÁL BENNE,
ARRÓL ÁRULKODIK, AMIT MAGÁVAL HOZOTT AZ OLVASÁSHOZ."
(ERNEST HEMINGWAY, IRODALMI NOBEL-DÍJAS AMERIKAI ÍRÓ)

"VONZ AZ ÍRÁS, A REJTÉLYESSÉGE, AZ, AHOGY A SZAVAK EGY OLDALON ÖSSZEKAPCSOLÓDNAK, HOGY KÉPET ALKOSSANAK, KIFEJEZZÉK A LÉNYEGET, VAGY CSAK OTT LEGYENEK ÉS MUZSIKÁLJANAK."
(NORA ROBERTS AMERIKAI ÍRÓNŐ)

2010. szeptember 4., szombat

Piroseper alkotása

Az utolsó levél
Írta: Tóth Fanni/ Piroseper

Jody karbatett kézzel ült a Ford anyósülésén és meredten figyelte az egyre fogyó utat. A fák összefolyni látszódtak a sebességtől. Mindössze fél órát kellett kibírnia exférjével, ebben az apró légtérben. Nem szóltak egymáshoz, csak a rádió ontotta a régi idők slágereit. A nő tudta, ha Freddie zavarban van, nem bírja sokáig beszéd nélkül. Sejtette, hogy a gázpedált is ezért nyomja tövig, legalábbis igyekezte lebeszélni magát a szándékos száguldozás gondolatáról. Addig szerette volna elhúzni a fegyverszünetet, ameddig csak lehetséges. Az oldalablak felé fordult, és becsukta a szemét.
– Álmos vagy? – kérdezte Freddie, azon az ősidőkben még andalító, mostanság azonban idegesítő hangján.
Nem, csak rettegek, hogy felcsavarodunk egy fára!
– Igen egy kicsit – válaszolta csendesen. A házasságuk utolsó éveiben elérte a színészkedés mesterfokát.
Újra elhallgattak. A rádió műsorvezetője egy örökzöldet, Az utolsó levél című számot küldte egy szerelmes párnak, majd kellemes napot kívánt. Jody gyomra görcsbe rándult: már az első néhány másodpercben felismerte a dallamot. Erre a dalra táncoltak először Freddievel. Az emlék mostanra megsavanyodott. Számtalanszor kívánta már, bárcsak ne szökött volna el aznap éjszaka arra a bulira. Akkor sohasem ismerik meg egymást, és biztosan boldogabban alakult volna az élete.
– Kérlek kapcsold el!
 A férfi nem mozdult. Jody nagy levegőt vett, és hátranézett a válla felett. Amikor Freddie továbbra sem teljesítette a kérését, ő maga nyúlt a gomb után, és váltott csatornát. Visszafordult az oldalablak irányába.
– Szeretem azt a számot – jegyezte meg halkan a férfi. – Kellemes emlékeim támadnak tőle.
Jody felhorkantott, mire Freddie gúnyosan folytatta.
– De persze az sohasem számított, hogy én mit szeretnék.
Jody nagy levegőket véve elszámolt magában tízig. A régi nóta! Ne végy róla tudomást! Freddie keserűen felnevetett.
– És persze megint nem szólsz hozzám. Az évek alatt belefáradtam ebbe a bűntetésbe.
Jody felsóhajtott. Azért nem szólalok meg, mert akkor olyan dolgok is kicsúsznának a számon, amiket később megbánnék. Bár, ha elmondom a véleményem, nem lesz komoly következménye. Már nem.
Olyan hirtelen fordult meg, hogy Freddie összerázkódott az ijedségtől. A férfi arca feszült volt, összeszorított szájjal figyelte az utat, néha pedig oldalra tekintett. Jody nem fogta vissza magát.
– Én is belefáradtam abba, hogy folyton magadat sajnáltatod! Végtelenül untam az utolsó években, hogy állandóan a sérelmeidet vonultattad fel, és soha nem próbáltál semmit sem jobbá tenni! Azt vártad, hogy meghunyászkodom! – Fröcskölt a nyála, ahogy exférjére zúdította a panaszáradatot. Mutatóujjával vádlón Freddie vállát bökdöste, aki idegesen rángatta magát, hogy kitérjen a szúrások elől. – Hát súlyos tévedésben voltál! Elvártad, hogy ugorjak, amikor kedved szottyant valamihez, de te sohasem tettél értem semmit!
Freddie zihált a haragtól. Nagyobb sebességbe váltott, és gyorsított. Jodyt már nem zavarta a fallá tömörülő erdőszél, csak a mondandójával törődött. Hosszú évek alatt gyülemlettek fel a ki nem mondott szavak. Most az egyszer, szabad folyást engedett nekik. Vagy egy oktávval magasabban, teljes erővel robbantak ki a hangok a torkából. Szeme kidülledt, arca pedig csúnya vörösbe váltott. Freddieben is elpattant valami, vonásai megkeményedtek, a nő felé kapta a fejét, és ordítani kezdett.
A kanyar végén álló szarvast a férfi vette észre. Elrántotta a kormányt, az autó pedig nagy sebeséggel kisodródott, és pörögve egy útszéli fának repült. Jody utolsó gondolata a vadveszélyre figyelmeztető tábla volt, mielőtt halálos ütést mért volna rá a műszerfalról lerepülő mobiltelefon.

*

Smith seriff komor arccal járta körbe a baleset helyszínét. Két halálos áldozatot követelt a szerencsétlenség. A férfi talán túlélte volna, ha bekapcsolja a biztonsági övét. Smith, a féknyomokat vizsgálta, amikor megütötte a fülét az egyik helyszínelő dúdolása.
– Fiam, nem gondoltam volna, hogy ismered ezt a dalt.
A fiatalember elmosolyodott, miközben néhányat kattintott a fényképezőgépével.
– Az imént ment a rádióban. Képtelen vagyok kiverni a fejemből.
A seriff felnevetett. Csupa jó emlékeket idézett fel benne Az utolsó levél.
A két letakart holttestre nézett, és egy nagy sóhaj kíséretében visszatért a munkájához.

Megjegyzések:

Nahát, ez....hogy éppen a szerelmes levél ellenkezőjét hoztad ki belőle! Úgy értem, a pár elvált, a dal...nagyon frappáns volt. Tökéletes volt az ellentét a megkeseredett pár és a többiek között, akik még csak most kóstoltak bele abba, amibe ők már rég beleuntak. Gratulálok, csak így tovább!

* * *
            Újabb remek fantáziáról tanúskodó történetet olvashattam, a témaválasztás meglepő, de bejött! Nagyon érzékletesen írtad le a fásult, egymásból kiábrándult házaspár érzéseit, és a slusszpoén is tetszett, jó ötlet volt a helyszínelőket a dallal összekapcsolni. Gratulálok!

10 megjegyzés:

b.m. grapes írta...

Én már több írást is olvastam Tőled, és mikor elárultad, hogy beneveztél erre a pályázatra, nem is álmodtam arról, hogy az érett fannis stílust ilyen rövid írásban is tudod hozni. Most se értem, mint eddig egyszer se, honnan tudsz Te ennyi mindent az életről ilyen fiatalon.
Nagyon jó novella volt, és külön tetszett, hogy az a bizonyos utolsó levél nem valódi levél, és visszatér a történet végén. Így lett szép kerek egész a történet.

b.m. grapes írta...

Elfelejtettem: gratula

Ab írta...

Nagyon szépen írsz, és tényleg reális minden egyes szösszenet, rezdülés, ami a szereplőkben lejátszódik. Ügyes vagy, gratula :)

Diara írta...

Hoppá! Ez a dal jó ötlet volt! Nekem is megfordult a fejemben... Tudtad, hogy Ákosnak van egy ilyen című dala?
A történet igen hatásosra sikeredett... A végén kicsit ugyan zokon vettem, hogy a helyszínelő dúdolt egy halálos baleset helyszínén, de ettől eltekintve nagyon jó írás (és ez az észrevétel is csupán az én érzékenységemet és naivságomat "dicséri"). Gratulálok!

Rita07 írta...

Szia!

Én még nem olvastam tőled semmit sem, de nagyon szépen írsz. Valósághűen.
Nekem nem volt azzal bajom, hogy a helyszínelő dúdolt. (Oké, le kéne állnom a rendőrös sorozatokkal...^^)
Gratulálok!

Rita

b.m. grapes írta...

Nekem nagyon tetszett, hogy a dal visszatért a végén, így keretbe volt foglalva a történet.

Amúgy annak, aki állandóan halottakkal foglalkozik, valahogy fel kell dolgozni a napi szörnyűséget, másrészt, nem tudni, milyen az a dal, az Utolsó levél. Lehet, hogy szomorú
Én pl , ha sírni akarok (mert annak gyógyító hatása van), Puccinit hallgatok:

http://www.youtube.com/watch?v=0yr1U5x6Nw0

Annyira szeretem ezt a melódiát, hogy bele is írtam a Halhatatlan álomba :)

Katarina írta...

Kedves Piroseper, nagyon örülök annak, hogy részt vettél a pályázaton, részemről a megtiszteltetés, és maradok továbbra is lelkes olvasód - remélem, sokoldalú tehetséged ezer kibontakozási formája közül az írást is megtartod.

A. J. Cryson írta...

Ez a dal nagyon jó ötlet volt, ahogy maga a témaválasztás is, illetve a végén a csattanó. Egyáltalán nem olyan, mint amire az ember a cím hallatán először gondolna, és ez külön jópont. :) Gratulálok hozzá.

Piroseper írta...

Köszönöm szépen mindenkinek a véleményeket!
A zenei ismereteim nagyon hiányosak. :) Ákos dalát sem ismertem (de most meghallgattam youtube-on), de egy biztos: Jodyék nem erre táncoltak. :)

Diara, én is valahogy úgy gondolom mint Grapes. Szerintem a rendőrök elég fásultak lesznek egy idő után ahhoz, hogy dudorásszanak helyszínen. Mondjuk gyilkossági helyszínen talán kevésbé, de ez "csak" egy baleseti helyszín. Szerintem páncélnövesztés nélkül hamar becsavarodnának.

Katarina írta...

Kedves Piroseper, a baráti köröm egyik tagja baleseti helyszínelő. Hihetetlenül jó humorú, elképesztő figura. Kérdeztem már tőle, hogyan bírja elviselni azt a rengeteg szörnyűséget, amit nap mint nap lát, és ő azt mondta, hogy ki kell zárni mindent, az ott munka, és csak az, semmi más, és ha lejárt a munkaidő, le kell tudni tenni a munkát, és ki kell tudni lépni belőle agyilag és érzelmileg is, különben megkattanna. Valóban: ép lelkű, ép pszichéjű, halálosan jó fej pasi, aki biztosan rég elveszítette volna a józan eszét, ha nem tudna elvonatkoztatni a munkájától.