Kedves Olvasóim!
Eljött hát a karácsony, a
szeretet és az öröm ünnepe! Karácsonyi jókívánságaim mellé ezúttal egy rövid novellát
hoztam. Néhány héttel ezelőtt Freya ötlete volt, hogy írjunk karácsonyi
darabokat, és én örömmel láttam neki a feladatnak.
Az alábbi írás nem habos-csipkés
történet, nem is több annál, mint aminek szántam: üzenet arról, hogy még a
legrosszabbnak, legsötétebbnek látszó helyzetekben is meg lehet találni a fényt!
A novella előtt pedig itt ragadom
meg az alkalmat, hogy békés, szép, szeretetben és örömökben gazdag karácsonyt
kívánjak mindenkinek!
Kis karácsonyi varázs
Ez volt az a pillanat,
amikor úgy érezte, hogy nem bírja tovább. Minden zavarta, nagy volt a zaj,
erősek a fények, és nem békét érzett, hanem mindent elborító zűrzavart. A
konyhában már elkészült a vacsora, a karácsonyfát is feldíszítették a
gyerekekkel, csak az ünneplés maradt hátra, de pont ez nem működött. Tudta,
hogy most ki kell szellőztetnie a fejét, mert ha nem teszi, ma még robbanni
fog.
Amikor kilépett az
utcára, meglepve látta, hogy havazik, és nem is akárhogyan: hatalmas, gyönyörű
pelyhekben hullott a hó. A park felé indult. Rex, az öreg németjuhász ifjonti
lelkesedéssel ugrándozott a lába mellett, mert szerette a havat, még akkor is,
ha az elfedte a számára annyira fontos, ismerős és ismeretlen szagokat. Azt is
csak most vette észre, hogy besötétedett, annyi volt a dolga, hogy jószerivel
az ablakon sem nézett még ma ki. Hetek óta ugyanazzal a problémával küzdött: a
karácsonyi hangulat idén csak nem ért még el hozzá. Hiába az üzletek szebbnél
szebb, csillogóbbnál csillogóbb ünnepi díszei, vagy a rádióból szinte megállás
nélkül áradó karácsonyi zene, ő csak nem érezte jól magát, pedig egyébként
szerette a karácsonyt. Gyermekkora karácsonyait is szerette, bár az ünnep
többször hozott szomorúságot, mint ahányszor örömet. Később néhányszor
magányosan is töltötte a karácsonyt, mégis minden évben talált valami szépet
benne. Most nem. Annyi volt a gond és a baj az idén, úgy érezte, hogy a
problémákkal való versenyfutásnak már sohasem lesz vége. Voltak veszteségek is:
véget ért egy több évtizedes barátság – és a legfájóbb, hogy most sem tudja,
miért -, más barátoktól a távolság választja el. Elveszített néhány illúziót is
– de ezek az illúziók olyanok, mint a bumeráng, elveszíti és visszakapja őket
azért, hogy újra elveszíthesse. Voltak csalódások, és kitűzött célok is,
amelyek később elérhetetlennek bizonyultak. Telnek-múlnak az évek, karácsonyok
jönnek és karácsonyok mennek, de a teljesség érzete csak nem adatik meg.
Szomorú volt, mert imádott adni, de az idén nem tudott. Ismerte az ajándékozás
örömét, sokaknak szeretett volna örömet szerezni, mégis, ezen a karácsonyon ez
sem adatott meg, és ez fájt!
Ahogyan lehajtott
fejjel bandukolt, egyszer csak felkapta a fejét a csendre. Ahogyan vastagodott
a hólepel, úgy lett nagyobb a csend is körülötte. Megállt és felemelte a fejét,
hagyta, hogy arcát a megcirógassák a hópelyhek. Mintha csengettyű szólt volna …
csilingelő hangot hallott, hitetlenkedve nézett körül, de nem látott senkit.
Fejét rázva tovább indult, amikor hangot hallott újra, s mintha valaki
megérintette volna az arcát. Most nem csengő szólt, amit hallott, csak suttogás
volt csupán.
-
Karácsony van, miért szomorkodsz?
Ez az ünnep a szereteté és az örömé! Ne arra gondolj, ami nem sikerült, hanem
arra, ami igen! Ne a veszteséget számold, hanem az örömöket! Ne a félelmeidet
lásd, hanem a bátorságot, ne a rosszat, hanem a szépséget! Tedd félre most a
bút és a bajt, mindegyik megvár! Nyisd meg a szíved, a lelked, fogadd be
mindazt, amitől ünnep ez a nap!
Csodálkozva nézett körül, de a
néptelen parkban rajta kívül nem volt senki. Nem tudta, ki szólhatott, de a
szavak gyógyírként hatottak rá. Még nem indult haza, a házak között sétált
inkább. Benézett az ablakokon. Már álltak a karácsonyfák, a gyertyák fényétől
színesebb lett az este. Egy fiatal lány jött szembe az egyre sűrűbb hóesésben.
– Boldog karácsonyt! – intett, és mosolyogva továbbment.
Ideje volt hazatérni,
hiszen őt is várták. A lakásba már könnyebb szívvel lépett be. Vacsora után
körülállták a karácsonyfát, a gyerekek megkapták az ajándékokat, s egy bögre
illatos teával a kezében ő is osztozott az örömükben. Bár az ajándékok
szerények voltak, fia is, lánya is megkapta, amire vágyott, szemükben nem
látott csalódottságot.
Órákkal később,
amikor már mindenki aludt, ő az ablaknál állt a karácsonyfa mellett, és
gyermeki öröm töltötte el, ahogyan csodálta, hogyan csillognak a színes gömbök
a gyertyafényben. Homlokát az ablaküveghez támasztva nézte a behavazott tájat,
s ahogyan a hópelyhek elfedték a kinti szürkeséget, úgy tisztult meg az ő lelke
is, és végre megérezte azt is, amire annyira vágyott: a meghittséget, a
nyugalmat, és újra elvarázsolta a karácsony!
* * *
