MOTTÓ:

"OLVASSA, AMIT ÍRTAM, AZ OLVASÁS ÖRÖMÉÉRT! BÁRMI EGYEBET TALÁL BENNE,
ARRÓL ÁRULKODIK, AMIT MAGÁVAL HOZOTT AZ OLVASÁSHOZ."
(ERNEST HEMINGWAY, IRODALMI NOBEL-DÍJAS AMERIKAI ÍRÓ)

"VONZ AZ ÍRÁS, A REJTÉLYESSÉGE, AZ, AHOGY A SZAVAK EGY OLDALON ÖSSZEKAPCSOLÓDNAK, HOGY KÉPET ALKOSSANAK, KIFEJEZZÉK A LÉNYEGET, VAGY CSAK OTT LEGYENEK ÉS MUZSIKÁLJANAK."
(NORA ROBERTS AMERIKAI ÍRÓNŐ)

2011. május 21., szombat

Csak egy kép - 4. Fleurette



- Végre! – sóhajtott fel megkönnyebbülten Kate, amikor a boglárkákkal teli kancsókat a pultra tette. Elégedetten nézett körül a kis üzletben. A kirakaton beragyogott a tavaszi napfény, a sugarak megpihentek a virágok szirmain, a levegő édes illattal telt meg. Csodás rózsák bókoltak az egyik vázában, tulipánok bontogatták szirmaikat a másikban, gyöngyvirágok és orgonák ontották illatukat egy harmadikban. A fehér-sárga csíkos napellenző fodros alját vidáman cibálta a délelőtti szellő. Fleurette  -  kanyarogtak az aranyszínű betűk a bézs selyempapíron, és a kis kártyákon is, amelyeket a csokrokba tűz majd. Csábítás – gondolta, és valóban az, a virágok illata és a színorgia bármelyik nőt levette volna a lábáról. Ez volt a célja, örömet és boldogságot szerezni másoknak a virágokkal, olyan örömet, mint amilyet neki jelentettek. Mama – szállt egy sóhaj egy könnycseppel az ég felé -, bárcsak itt lehetnél ma velem! Te megértetted, miért hagyott hidegen a számok világa, és miért vágyódtam annyira a virágok után!
Nem hagyott magának időt a búslakodásra, ez a nap igazán nem arra való! Megigazította a „nyitva”-táblát az ajtón, és a pult mögé állt. A mögé a pult mögé, ahová egész addigi életében vágyakozott. Ez a kis virágüzlet az élete álma volt, és ma végre megnyitott! Senki sem értette meg, amikor ötévnyi brókerség után egyszer csak sutba vágta a diplomáját, ott hagyott csapot-papot, jól fizető állást, bónuszokat, a lehetőséget, hogy üzlettárs lehessen az egyik legnagyobb pénzügyi tanácsadó cégnél. Senki, csak az édesanyja. Mindenki más bolondnak nézte, egyedül Henriette Wals bíztatta, hogy menjen az álmai után. Henriette, aki a saját álmait feladta, amikor a lánya megszületett, hogy biztonságot és szeretetet adhasson annak, aki a legfontosabb volt a számára. A tehetséges ifjú színésznő nem gondolkodott a karrierjén, amikor megfogant. Nem volt kérdés, hogy a gyermekét választja-e, vagy egy új filmszerepet, és az sem tántorította el, hogy a gyermek édesapja tudni sem akart a várandósságáról. A filmszakma kegyetlen, és Henriette nem volt még elég nagy sztár ahhoz, hogy ne felejtsék el egyik pillanatról a másikra. Bimbódzó karrierjét szó szerint kettétörte és lenullázta az, hogy gyermeket szült, de ezt sohasem érezte áldozatnak. Attól a pillanattól kezdve, hogy megtudta, gyermeket vár, ez a gyermek volt az élete értelme és célja. Nem volt jobb anya Henriette-nél, nem volt odaadóbb, gondoskodóbb egy sem! Kate-nek olyan felhőtlen gyermekkora volt, amilyet bárki csak kívánhat magának. Az anyja okosan szerette, pont annyi szigorúsággal, hogy megtanulja, hol vannak azok a határok, amelyeket nem léphet át, és végtelen nagy szívvel, bölcsességgel is egyben. Kate hirtelen a boglárkákhoz nyúlt, és magabiztos, könnyed mozdulatokkal néhány perc alatt csodás csokrot kötött belőlük. Amikor elkészült, arcát a szirmok közé temette, egy pillanatra úgy érezte, mintha édesanyja érintette volna meg. Egy ezüstös könnycsepp hullott a színes szirmokra, mint a gyémánt, úgy ragyogott rajtuk a napfényben. A csokrot egyszerű üveg vázába tette, ahol remekül érvényesült a virágok szépsége. Úgy tervezte, zárás után meglátogatja az édesanyja sírját, és elviszi neki a tavasz legszebb virágait.
Csilingelő hang szakította ki a gondolataiból. Az ajtóban egy férfi állt, bizonytalanul nézett körbe.
- Jöjjön beljebb! – invitálta Kate. – Nézzen csak körül, és szóljon, ha segíthetek!
- Köszönöm! – szólalt meg a férfi. Pillantását körbejártatta a szebbnél szebb virágokon, majd megállapodott a boglárkacsokron. – Ezt a csokrot szeretném! – mutatott a boglárkákra. Kate egy pillanatra megtorpant, majd mosolyogva nyújtotta át a virágokat a férfinak. – Tudom, hogy te is odaadtad volna – gondolta magában mosolyogva, és örömmel köszönt el az első vevőjétől. – Jöjjön máskor is! – mondta, és biztos kézzel nyúlt a boglárkákhoz újra, hogy egy még káprázatosabb csokrot kössön, mint az előző volt. Szívében béke és nyugalom, arcán az elégedettség mosolya, és az a rendíthetetlen bizonyosság, hogy végre ott van, ahol lennie kell!

4 megjegyzés:

Artair McKnight írta...

Jaj, milyen szép! :-) Olyan gyönyörűen írod ezeket a történeteket! Egyszerűség és tisztaság van bennük, és tökéletesek arra, hogy az olvasót megnyugtassák. Rám legalábbis ilyen hatással vannak. :-)

Katarina írta...

Nagyon kedves vagy, Artie, köszönöm, és örülök, hogy tetszett:-D

b.m.grapes írta...

Nagyon szép kerek történet: Először az hittem, csak egy kis impresszió lesz a képről, de csodálatos volt, mert ebben a rövid kis részletben is rengeteg információt lehetett megtudni. Tökéletesen egyetértek: inkább virágárus lennék, mint bróker, inkább anya, mint filmszínésznő. Talán hálásabb szerepek.

Diara írta...

Szia Katarina!
Gyönyörű történet! Beleborzongtam az érzésbe, ami átjárt olvasás közben. :-)
Abszolút egyet kell értenem Artival, miszerint "Egyszerűség és tisztaság van bennük", valamint Grapesel és a szereplőiddel a választásukat illetően.