MOTTÓ:

"OLVASSA, AMIT ÍRTAM, AZ OLVASÁS ÖRÖMÉÉRT! BÁRMI EGYEBET TALÁL BENNE,
ARRÓL ÁRULKODIK, AMIT MAGÁVAL HOZOTT AZ OLVASÁSHOZ."
(ERNEST HEMINGWAY, IRODALMI NOBEL-DÍJAS AMERIKAI ÍRÓ)

"VONZ AZ ÍRÁS, A REJTÉLYESSÉGE, AZ, AHOGY A SZAVAK EGY OLDALON ÖSSZEKAPCSOLÓDNAK, HOGY KÉPET ALKOSSANAK, KIFEJEZZÉK A LÉNYEGET, VAGY CSAK OTT LEGYENEK ÉS MUZSIKÁLJANAK."
(NORA ROBERTS AMERIKAI ÍRÓNŐ)

2011. július 31., vasárnap

LIKE ME

- Éppen úgy, mint én! – sóhajtott Laura, majd félretolta az újságot, és hűlő kávéja mellé cigarettára gyújtott. Az ablakhoz sétált, és homlokát a hűvös üvegre hajtotta. A cikk, amit olvasott, felzaklatta, mert olyan emlékek sokaságát tépte fel, amelyeket leginkább elfelejteni akart, vagy még inkább kitörölni az életéből, örökre. Becsukott szemhéja mögött képek százai villantak fel, és forró könnyek áztatták az arcát. Nagyokat nyelt, igyekezett elfojtani feltörő zokogását.
            Üres tekintettel nézett maga elé, de lelki szemeivel egy esküvőjére készülő, boldog nőt látott – valamikori önmagát. Érezte a reményt, hogy végre megérkezett, megtalálta a társát, a szerelmet, a biztonságot. Aztán a boldogságot, amikor megtudta: megfogant, azt az életet hordja a szíve alatt, amelyikre mindennél jobban vágyott, és úgy érezte, végre teljes lesz az élete. És érezte az első pofon fájdalmát is, a döbbenetet, a hitetlenkedést, hogy nem, ez vele nem történhet meg. A döbbenetet és a hitetlenkedést felváltotta a hinni akarás: egyszeri, szörnyű „baleset”, amely soha nem ismétlődhet meg. Pedig megismétlődött: nem azonnal, de nem is váratott magára sokat a következő pofon. Lázadását gyorsan letörte, önbizalmát porig rombolta az az ember, akit társául fogadott, akinek a szerelmét adta, otthont, családot kínált. Az események felgyorsultak, és Laura életében állandósult a rettegés. Az erőszakot megbánás követte, legalábbis az elején. Megbánás, és ígéretek, hogy soha többet, hogy minden megváltozik, hogy megtenne bármit, csak jóvátehesse, amit Laura ellen vétett. És Laura hitt, mert hinni akart, és mert úgy érezte, nincs is más választása. Gyermekét közben világra hozta, és az anyává válás adta boldogság egy időre feledtetett minden félelmet és fájdalmat. Kisfiával egyfajta burokba zárta magát, és úgy hitte, ez a képzeletbeli védőháló valódi biztonságot adhat. Gyermeke mosolya megnyugvást adott, szeretete kárpótolta az elszenvedett sérelmekért. Egy ideig működött, de a támadások egyre erősebbek, egyre erőszakosabbak lettek, és Laura csak a gyermekét tudta megvédeni, önmagát nem. Bántalmazójának már a látszat sem volt fontos, mások, idegenek előtt is megalázta Laurát. Az átvirrasztott éjszakák, végigzokogott nappalok mindennaposak lettek. Fellázadt, hogyne lázadt volna, de kiszolgáltatott helyzetén nem változtathatott, és minden lázadás, ellenkezés újabb megtorlást vont maga után. És eljött a pillanat, amikor rádöbbent, hogy már az élete forog kockán. Nem az, hogy milyen élete van, hanem hogy életben marad-e egyáltalán. Vadul kereste a menekülés lehetőségét, de sokáig úgy látszott, hogy nincs kiút. A rettegés, állandó megaláztatások, fizikai és lelki gyötrelmek közepette próbálta megőrizni az ép elméjét legalább, hiszen tudta, hogy gyermekének mindennél jobban szüksége van rá. Egy napon kiderült, hogy újra gyermeket vár, de ez a gyermek már kínban és félelemben fogant. Meg sem fordult a fejében, hogy nem tartja meg, erre nem lett volna képes, és a természet, a sors is úgy akarta, hogy a gyermek éljen, mert minden megpróbáltatás ellenére, várandósságából egészséges kislánya született. Imádta ezt a gyermekét is, nem is tudott volna mást tenni, hiszen a gyermek nem vétkes, a gyermek nem tehet semmiről…
            Halkan nyílt egy ajtó, Laura óvatos léptei nem csaptak zajt. A felkelő nap fénye aranyba burkolta a gyerekszobát. Az ágyakban egy kisfiú és egy kislány aludta az igazak, az ártatlanok álmát, szuszogásuk a legszebb hang volt a világon. Megsimította előbb az egyik, majd a másik gyermekét, és a földre ereszkedett. Az ágyak között a földön ülve hálát adott azért, amiért évek óta már minden egyes nap hálás lehetett: a létükért. Ha nincs az a baleset…, akkor talán már egyikük sem élhetne, így viszont esélyt kaptak az újrakezdésre, egy félelem nélküli életre. Laurának nehéz volt hozzászoknia ahhoz, hogy már nincs mitől rettegnie, a rémálmok egész hátralévő életében bántani fogják, még mindig összerezzen a zajokra, és az utcán is körülnéz néha, nem jön-e utána valaki, az a valaki, aki kis híján tönkretette az életét. De a gyermekei szeretetben és nyugalomban nőhetnek fel, és ők nem tudják majd, milyen is a mindent átitató, sűrű, sötét rettegés. Laura tudja, mekkora szerencséje volt, és azt is tudja, hogy a sors az esetek többségében nem ilyen kegyes, sokaknak nem adatik meg egy második esély, sokan nem élik túl a bántalmazásokat. Mára már megnyugodott, de valahányszor családon belüli erőszakról hall, az emlékek visszatérnek, és velük az a fojtogató érzés is, amit nem is merhet más, csak az, aki átélte.

* * * * *


Családon belüli erőszak:  ha valaki a hozzátartozója biztonságát, testi-lelki épségét veszélyezteti vagy károsítja, önrendelkezésében vagy szexuális önrendelkezésében korlátozza, testi erőszakot követ el vagy annak elkövetésével fenyeget, illetve e személy tulajdontárgyait szándékosan tönkreteszi, s ezzel elviselhetetlenné teszi az áldozat számára az együttélést. A családon belüli erőszak nem büntetőjogi fogalom, ilyen elnevezésű bűncselekmény nincs a Büntetőtörvénykönyvben. E témakört a szociológia, kriminológia, szociálpszichológia stb. kutatja, elemzi. A fogalom több olyan bűncselekmény összefoglaló neve, melyeknek elkövetői és sértettjei egymással szoros érzelmi, többnyire hozzátartozói kapcsolatban állnak. A családon belüli erőszak fogalma alá tartozó bűncselekmények a felnőttek bántalmazás és a kiskorúak veszélyeztetése.
A családon belüli erőszak mindig is tényként szerepelt a köztudatban, de tabu témaként volt kezelendő, majdnem minden társadalomban. Előfordul minden civilizációban, vallási, etnikai, és társadalmi csoportoktól függetlenül. A családon belüli erőszak még napjainkban is tabunak számít, hiszen mind az erőszak alkalmazója, mind annak elszenvedője igyekszik eltitkolni az erőszak létét. A külső környezet sem segíti a családon belüli erőszak feltárását, és a társadalom nagy része is úgy tekint a jelenségre, mint olyan problémára, mely nem rá tartozik.

* * * * *


5 megjegyzés:

b.m.grapes írta...

Nagyon jó ez a kép: a nő száját befogó férfitenyér.
Megható, fájdalmas, történet, melynek a végén, hála Istenek, van menekvés. Sajnos az életben nem mindig így működnek a dolgok, és sajnos ez a fajta menekülés további problémákat okoz: magányosság. persze még mindig jobb egyedül enni,mint minden nap küzdeni az életért.
Szép történet volt:)

Katarina írta...

És igaz.

Diara írta...

Jó újra olvasni Tőled, bár azt hiszem, a téma, és a tartalom valószínűsíthető valóságtartalma nem igazán engedi, hogy így fejezzem ki magam. :-(
Amíg olvastam, próbáltam remélni, hogy ismét csak egy érzelemdús írás, de valójában egy pillanat elég volt, hogy rájöjjek, valós történetet olvasok.
Nem is tudok mást írni, mint hogy megrázó, és csakis tiszteletet és megbecsülést érdemel mindenki, aki átélt hasonlót és volt lelki ereje talpra állni.

Artair McKnight írta...

Teljesen egyetértek Diarával! Tényleg nagyon megható írás! És... a családon belüli erőszak az egyik legrettenetesebb dolog a világon! Még szerencse, hogy a remény hal meg utoljára... Minden szépet és jót kívánok! :-)

Katarina írta...

Kedves Grapes, Diara és Artie!

Megható kedvességeteket nagyon köszönöm!

A családon belüli erőszakot olyan témának tartom, amelyikről nem lehet eleget beszélni, és amely ellen nem lehet eleget tenni! Elsősorban az ezzel kapcsolatos közgondolkodást kellene megváltoztatni valahogy, ami egyre nehezebb feladat, az egyre közönyösebbé váló világunkban:-(((