Csak egy kép - 4. Fleurette

- Végre! – sóhajtott fel megkönnyebbülten Kate, amikor a boglárkákkal teli kancsókat a pultra tette. Elégedetten nézett körül a kis üzletben. A kirakaton beragyogott a tavaszi napfény, a sugarak megpihentek a virágok szirmain, a levegő édes illattal telt meg. Csodás rózsák bókoltak az egyik vázában, tulipánok bontogatták szirmaikat a másikban, gyöngyvirágok és orgonák ontották illatukat egy harmadikban. A fehér-sárga csíkos napellenző fodros alját vidáman cibálta a délelőtti szellő. Fleurette  -  kanyarogtak az aranyszínű betűk a bézs selyempapíron, és a kis kártyákon is, amelyeket a csokrokba tűz majd. Csábítás – gondolta, és valóban az, a virágok illata és a színorgia bármelyik nőt levette volna a lábáról. Ez volt a célja, örömet és boldogságot szerezni másoknak a virágokkal, olyan örömet, mint amilyet neki jelentettek. Mama – szállt egy sóhaj egy könnycseppel az ég felé -, bárcsak itt lehetnél ma velem! Te megértetted, miért hagyott hidegen a számok világa, és miért vágyódtam annyira a virágok után!

Nem hagyott magának időt a búslakodásra, ez a nap igazán nem arra való! Megigazította a „nyitva”-táblát az ajtón, és a pult mögé állt. A mögé a pult mögé, ahová egész addigi életében vágyakozott. Ez a kis virágüzlet az élete álma volt, és ma végre megnyitott! Senki sem értette meg, amikor ötévnyi brókerség után egyszer csak sutba vágta a diplomáját, ott hagyott csapot-papot, jól fizető állást, bónuszokat, a lehetőséget, hogy üzlettárs lehessen az egyik legnagyobb pénzügyi tanácsadó cégnél. Senki, csak az édesanyja. Mindenki más bolondnak nézte, egyedül Henriette Wals bíztatta, hogy menjen az álmai után. Henriette, aki a saját álmait feladta, amikor a lánya megszületett, hogy biztonságot és szeretetet adhasson annak, aki a legfontosabb volt a számára. A tehetséges ifjú színésznő nem gondolkodott a karrierjén, amikor megfogant. Nem volt kérdés, hogy a gyermekét választja-e, vagy egy új filmszerepet, és az sem tántorította el, hogy a gyermek édesapja tudni sem akart a várandósságáról. A filmszakma kegyetlen, és Henriette nem volt még elég nagy sztár ahhoz, hogy ne felejtsék el egyik pillanatról a másikra. Bimbódzó karrierjét szó szerint kettétörte és lenullázta az, hogy gyermeket szült, de ezt sohasem érezte áldozatnak. Attól a pillanattól kezdve, hogy megtudta, gyermeket vár, ez a gyermek volt az élete értelme és célja. Nem volt jobb anya Henriette-nél, nem volt odaadóbb, gondoskodóbb egy sem! Kate-nek olyan felhőtlen gyermekkora volt, amilyet bárki csak kívánhat magának. Az anyja okosan szerette, pont annyi szigorúsággal, hogy megtanulja, hol vannak azok a határok, amelyeket nem léphet át, és végtelen nagy szívvel, bölcsességgel is egyben. Kate hirtelen a boglárkákhoz nyúlt, és magabiztos, könnyed mozdulatokkal néhány perc alatt csodás csokrot kötött belőlük. Amikor elkészült, arcát a szirmok közé temette, egy pillanatra úgy érezte, mintha édesanyja érintette volna meg. Egy ezüstös könnycsepp hullott a színes szirmokra, mint a gyémánt, úgy ragyogott rajtuk a napfényben. A csokrot egyszerű üveg vázába tette, ahol remekül érvényesült a virágok szépsége. Úgy tervezte, zárás után meglátogatja az édesanyja sírját, és elviszi neki a tavasz legszebb virágait.

Csilingelő hang szakította ki a gondolataiból. Az ajtóban egy férfi állt, bizonytalanul nézett körbe.

- Jöjjön beljebb! – invitálta Kate. – Nézzen csak körül, és szóljon, ha segíthetek!

- Köszönöm! – szólalt meg a férfi. Pillantását körbejártatta a szebbnél szebb virágokon, majd megállapodott a boglárkacsokron. – Ezt a csokrot szeretném! – mutatott a boglárkákra. Kate egy pillanatra megtorpant, majd mosolyogva nyújtotta át a virágokat a férfinak. – Tudom, hogy te is odaadtad volna – gondolta magában mosolyogva, és örömmel köszönt el az első vevőjétől. – Jöjjön máskor is! – mondta, és biztos kézzel nyúlt a boglárkákhoz újra, hogy egy még káprázatosabb csokrot kössön, mint az előző volt. Szívében béke és nyugalom, arcán az elégedettség mosolya, és az a rendíthetetlen bizonyosság, hogy végre ott van, ahol lennie kell!