BŰNÖS, VAGY ÁLDOZAT? - 17.

A fekete Fordban elhelyezett nyomkövető adataira nézve Natalie kaján vigyorral állapította meg, hogy Matt pontosan követi az utasításait. Természetesen kerülőutat határozott meg a hadnagy számára, ő pedig egy rövidebb úton tért vissza a foglyához. Matt persze rájött, hogy valószínűleg megkocsikáztatják, de nem volt más választása, követnie kellett a GPS által megadott útvonalat. Tomnak komoly problémát jelentett Matt-et követni, hiszen Matt profi volt, és figyelte is, hogy követik-e, így Tomnak minden tudását össze kellett szednie ahhoz, hogy a meglehetősen nagy délutáni forgalomban ne is maradjon le Matt-től, de ne is hívja fel magára a figyelmet. Valamivel több, mint egy órán át autóztak a városban, mire megérkeztek a GPS által jelzett úti célhoz. Matt nem lepődött meg azon, hogy egy külvárosi, lakatlan negyedbe érkezett. Leparkolt egy lerobbant ház előtt, majd alaposan körülnézett. A környék hihetetlenül lepusztult volt, szeméthegyek álltak mindenütt, a házakon egyetlen ép ablakot, vagy ajtót sem lehetett látni. Egy nyomornegyed közepén állt, egy szellemvárost látott. Azon gondolkodott, mi legyen a következő lépés, és ekkor megszólalt a mobiltelefon.

-   Hello hadnagy, látom, jó fiú volt, és betartotta a játékszabályokat – búgta a már ismert női hang. – Ideje, hogy megkapja ezért a jutalmát! Kerülje meg a házat, amelyik előtt áll – a nő bontotta a vonalat. Matt elindult, pisztolyát készenlétben tartva. Amikor eltűnt a ház takarásában,Tom O’Brian is a hadnagy után eredt. Matt egy meglehetősen nagy, de gazzal sűrűn borított üres területre érkezett. A ház sarkánál mozgást érzékelt. Sietve arra indult, de amikor odaért, nem volt ott senki, talált viszont egy rozsdás vasajtót. Pisztollyal a kezében lépett be az épületbe. Lassan, óvatosan haladt végig a sötét folyosón, amelyről jobbról is és balról is ajtók nyíltak. Egyenként benézett minden ajtó mögé, de a leírhatatlan mocskon kívül nem talált semmit. Egy rozoga lépcső vezetett felfelé az épület első szintjére. A férfi óvatosan felment a lépcsőn, és egy ugyanolyan sötét folyosón találta magát, mint a földszinti volt. Nyolc ajtót számolt meg, négyet-négyet egymással szemben. Az épületben kísérteties volt a csend. A harmadik ajtó zárva volt, de Matt egy erőteljes rúgással kinyitotta, mögötte egy vasajtót talált, és hallotta, hogy az ajtó mögött valaki mocorog. A vasajtón lévő lakatot egy jól irányzott lövéssel távolította el. Az ajtó feltárult, és Matt mérhetetlen megkönnyebbüléssel látta meg a vaságyon megkötözve heverő Kat-et. A lány gyönyörű, barna szemei könnybe lábadtak, amikor meglátta a férfit. A hadnagy megszabadította Kat-et a kötelektől. A lány alig tudott megállni a lábán, hiszen hosszú órák óta megkötözve feküdt az ócska matracon, és igencsak elzsibbadtak a lábai.

- El sem hiszem, hogy itt vagy – mondta könnyeit nyelve, amikor már meg tudott szólalni.

- Én is boldog vagyok, hogy épségben megtaláltalak, de ez így túl könnyű volt, valami azt súgja, hogy még nincs vége a játéknak – ölelte át kedvesét Matt. – Visszaállt a vérkeringés a lábadban? – kérdezte, és közben minden idegszálával arra koncentrált, hogy meghallja, ha valaki közeledik. Kat botladozva elindult az ajtó felé, Matt gyengéden maga mögé tolta, és a lány előtt lépett ki az ajtón. Körülnézett, de nem látott senkit. Folyamatosan fedezve Kat-et elindultak a folyosó vége felé. Gond nélkül lejutottak a lépcsőn a földszintre, majd elérték a szabadba vezető ajtót. Matt kilépett, körülnézett, mivel senkit nem látott kint, intett Kat-nek, hogy jöhet. Kat még mindig botladozott, a lábai nagyon fájtak, ezért Matt támogatta, ahogyan a gazos udvaron keresztül igyekeztek elérni az autót.

- Tényleg azt hittétek, hogy megússzátok? – búgott fel Natalie hangja, majd a nő kilépett egy fa takarásából a hátuk mögül. – Ennyire egyikőtök sem lehet ostoba! – kacagott fel a nő megint, pisztolyát egyenesen Kat-re szegezve. – Ne is próbálkozz, nagyfiú! Meglehetősen jól lövök, és bár nem kétlem, hogy te is, úgy vélem, nem kockáztatnád a nő életét – mondta Natalie, és Matt belátta, hogy ebben igaza van. Leeresztette a pisztolyt, és igyekezett Kat-et eltakarni. – Ne mozdulj! – kiálltott Natalie, de a fegyver meg sem mozdult a kezében.

- Mi értelme ennek a játszadozásnak, ha mindkettőnket meg akarsz ölni – kérdezte Matt, és néhány milliméterrel közelebb lépett Kat-hez. Natalie azonnal lőtt, a golyó néhány centivel Kat lába előtt csapódott a földbe.

- A megbízómnak szüksége lenne néhány dokumentumra, Kathryn pontosan tudja, milyen papírokról beszélek – válaszolt Natalie.

- Már százszor elmondtam, hogy azok a papírok a rendőrségen vannak – mondta Kat.

- Úgy van – erősítette meg Matt is -, és ezen a tényen nem változtat az sem, ha mi meghalunk. A papírok és az elmúlt néhány hetek alatt elvégzett nyomozati munka éppen elég terhelő bizonyítékot tárt fel ellened és a megbízód ellen is. Nem kellene tovább súlyosbítanod a helyzetedet.

- Ellenem? – kacagott fel Natalie. – Hiszen fogalmatok sincs arról, hogy ki vagyok! Engem senki sem ismer, és ez így is marad! A halálotok számomra nem személyes ügy, hogyan is lehetne az, viszont a vérdíj biztosítja számomra a visszavonulás lehetőségét, azt, hogy soha többet ne kelljen ölnöm.

- Ezek igazán szép kilátások – nézett mereven a nőre Matt, majd a másodperc tört része alatt felemelte a fegyverét, célzott és lőtt. Natalie ugyanabban a pillanatban húzta meg a ravaszt, és mindkét golyó becsapódott – Natalie megingott, majd összeesett, de ugyanabban a pillanatban Matt is a földre rogyott. Kat sikolyára még a halottak is feléledtek volna, de helyettük egy magas, vörös hajú férfi érkezett rohanva. Először Natalie-hoz futott, majd konstatálta, hogy a nő, bár nem halt meg, de elveszítette az eszméletét, tehát pillanatnyilag nem veszélyes, a barátjához sietett. Matt sem volt magánál. Tom, amennyire lehetett, megvizsgálta, közben a mobilját Kat-nek adva kérte a nőt, hogy hívja a 911-et. Amíg Kat telefonált, Tom az ingéből nyomókötést készített. Matt halántékát érte a lövedék, erősen vérzett, de felületi sérülésnek látszott. A Tom által megadott koordinátáknak köszönhetően a mentők néhány percen belül megérkeztek, és megkezdték a sérültek ellátását. Néhány perccel a mentők után érkezett a helyszínre Lauder kapitány is az embereivel.

- Ezt nem ússza meg, O’Brian, és ez a másik őrült sem – mondta, miközben megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy Matt életben van. A főrendőr a figyelmét a reszkető Kat-re fordította, majd miután a mentőorvos megnyugtatóan úgy nyilatkozott, hogy a nőnek semmi baja, jelezte, hogy magával vinné a kapitányságra.

- Szó sem lehet róla, kapitány – mondta Kat határozottan. – Ugye nem gondolja komolyan, hogy magával megyek tanúvallomást tenni akkor, amikor Matt-et kórházba szállítják? Elkísérem Matt-et a kórházba, és ha akarja, ott beszélhetünk – indult a mentőautó felé, amelybe már betették a hadnagyot. Lauder kapitány nem vitatkozott, és miután meggyőződött arról, hogy Natalie-t is elhelyezték egy másik mentőben, beült az autójába, és a mentők után ő is a kórház felé indult.

- Mindig utáltam a kórházakat – rázkódott össze Kat. Egy nővér érkezett, aki felajánlott neki egy kórtermet, ahol lepihenhet, de Kat mindenképpen Matt mellett akart maradni. A férfi sérüléseit ellátták – hihetetlen szerencséje volt, a golyó csak súrolta a fejét -, karjába infúzió csöpögött.

- Kérem, Kathryn, ennek most semmi értelme, a hadnagy valószínűleg még órákig nem ébred fel. Mit szólna, ha addig elvinném Matt lakására, ott lezuhanyozhat és átöltözhet, és talán kellemesebb körülmények között beszélgethetünk arról, mi történt magával, amíg fogságban volt. - Kathryn hálásan beleegyezett Lauder kapitány által javasoltakba, és egy fél óra múlva már a zuhany alatt állt. Leírhatatlan örömet okozott a meleg víz, a sampon, a megtisztulás lehetősége, de a szíve tele volt aggodalommal, és ahogyan a fürdőszobában körülnézett, megrohanták az emlékek – a férfival közös emlékei. Kicsordulni készülő könnyeit visszafojtotta, és Lauder kapitányhoz már egy határozott, összeszedett nő tért vissza.

- Hogy tudnak az embernek a legegyszerűbb dolgok is hiányozni, ha nem juthat hozzájuk – kortyolt bele élvezettel a frissen főtt kávéba. – Még most sem hiszem el, hogy vége, hogy örökre vége – sóhajtott.

- Reméljük – bólintott Lauder kapitány -, bár van egy rossz hírem: Daniel Smith megszökött. Még nem tudjuk, hogyan, és azt sem, hogy hová, de mostantól kezdve a fél világ összes nyomozati szerve őt keresi majd, bízvást remélhetem, hogy előbb vagy utóbb előkerül. Mindenesetre mostanában nem lesz abban a helyzetben, hogy bérgyilkosokat bérelhessen fel.

- Miért olyan biztos ebben, kapitány úr?

- A Kajmán-szigeteken lévő bankszámlához továbbra sem férhet hozzá, és zároltuk minden vagyonát. Most pedig, kérem, mesélje el, mi történt magával az elmúlt napokban!

Kat belekezdett, utólag is borzongva az átéltektől. Éppen a történet végére ért, amikor Lauder kapitány mobilja megszólalt: a kórházból hívták a kollégái azzal a hírrel, hogy Matt végre magához tért. Kat-et hat lóval sem lehetett volna visszatartani attól, hogy a kórházba rohanjon.

- Minden jó, ha a vége jó – mosolygott bágyadtan a nőre Matt -, és valami azt súgja, hogy nekünk mostantól minden nagyon jó lesz!

-  A próféta szóljon belőled – mosolygott Kat is, és érezte, ahogyan elszáll belőle az utóbbi hetek feszültsége. Amennyire lehetett, a keskeny kórházi ágyon közel férkőzött a férfihez, és fejét a vállára hajtva a boldog jövő ígéretét suttogta a férfi fülébe.

EPILÓGUS

Acapulco, Mexico, kilenc hónappal később

- Ez gyönyörű – kiáltotta örömében Kat, amikor a Villa Vera Hotel Spa and Racquet Clubban elfoglalták a lakosztályukat. A nő azonnal a teraszra sietett, és csodálattal nézte az Acapulco-öböl lenyűgöző panorámáját. Matt a felesége mellé lépett, átölelte, és kezét az asszony domborodó hasára tette. – Ezt én is meg tudnám szokni – fordította maga felé a nőt, és hosszú csókban forrtak össze. Az elmúlt hónapok nem voltak eseménytelenek. Matt komolyan gondolkodott azon, hogy kilép a rendőrség kötelékéből, de Kat meggyőzte őt arról, hogy akármilyen veszélyes is a munkája, a férfit az teszi boldoggá, hiszen nem csak munka, de hivatás is számára a bűnüldözés, így aztán elfogadta a felkínált előléptetést. Kat-et szintén előléptették cégtárssá, a Harty, Boone & Smith ügyvédi iroda néhány hónapja már a Harty, Boone & Taylor-Johnson nevet viselte. Igen, Taylor-Johnson, mert hat hónappal ezelőtt Kathryn Taylor és Matt Johnson összeházasodtak, és a fiatalasszony négy hónapja már a gyermeküket is a szíve alatt hordta. Az esküvő rendkívül megható esemény volt, minden barátjuk, családtagjaik, és a New York-i központi rendőrkapitányság szinte összes munkatársa tanúja volt annak, ahogyan örök hűséget fogadtak egymásnak. A nászútra csak most jutott ideje a meglehetősen elfoglalt fiatal párnak, így kerültek Acapulco-ba.

- Észrevetted, milyen meglepetten bámult a portás, amikor bejelentkeztünk a nászutas lakosztályba? – vigyorgott Matt, továbbra is felesége hasát simogatva.

– Nyilván csak a jó neveltetése tartotta vissza attól, hogy megjegyezze: a nászúttal talán kissé elkéstünk – nevetett Kathryn is. Ahogyan a teraszon a szálloda által biztosított welcome drinket – gyümölcskoktélokat – itták, azon gondolkodott, hogy mekkorát fordulhat a világ az emberrel egyik pillanatról a másikra. Alig egy év telt el Ronnie halála óta – akire egyébként azóta is sokszor és fájdalommal gondolt -, és Kat számára az azóta eltelt idő eseményei valószerűtlennek tűntek. Elveszítette a legjobb barátját, elrabolták és többször megpróbálták megölni, számára szinte felfoghatatlan emberi gonoszsággal találkozott, de megkapta a sorstól a legnagyobb boldogságot is, amit csak ember kaphat: megtalálta a szerelmet és a társát is az életben. Igaz a mondás: ha az élet az egyik kezével elvesz valamit, a másikkal ad is valamit ahelyett, amit elvett, és őket bőségesen kárpótolta a sors mindazért, amit elszenvedtek.

Néhány órával később, néhány utcával arrébb:

- Végre, hogy megérkezett – nyitott ajtót a jóképű, szőke férfi, és elismeréssel mérte végig a belibegő nőt.

- Szeretem, ha az ügyfél türelmetlen – búgta a nő, és végigsimított hosszú, szőke haján. Szeme zölden, játékosan villant, és a férfinak lélegzetelállító látványban volt része, ahogyan a nő kibújt a ruhájából. Elképesztő teste volt, amelyet a vérvörös csipke és selyem fehérnemű még inkább kiemelt.

- Ne olyan hevesen, szépfiú – tért ki az ölelésre nyitott karok közül a nő, és körbesétált a villa nappalijában. – Egy koktélt szívesen meginnék – mondta, és csábítóan előredőlt, hogy a férfi közelebb kerülhessen a melleihez.

- Persze, mit iszol? – tért vissza a férfi a társalgási tónushoz.

- Gint tonikkal és citrommal, köszönöm – sétált tovább a nő, kibámulva az ablakokon. A férfi csak nehezen tudott az italokra figyelni, miközben a nő magas sarkú cipőjében és abban a vadítóan szexis fehérneműben körbesétált a szobában.

- Finom – kortyolt bele a nő a koktélba. – Most talán térjünk rá az üzletre.

- Hogyne – mondta a férfi, és egy fiókból elővett egy köteg bankjegyet. – Tessék – nyújtotta a nő felé, aki számolatlanul egy kis táskába gyűrte a pénzt.

- És akkor most rátérhetünk arra is, amiért idehívtalak – rántotta magához a férfi a nőt, izgatottan simítva végig a testén, keze a puha, hűvös, illatos húst markolta, a melltartóból kiszabaduló, ruganyos melleket simogatta, majd letérdelt a nő elé, hogy eltávolítsa azt a háromszög alakú, vörös csipkedarabot, amely a nő testét még takarta. Kéjesen hörgött, és nem tudta mire vélni, amikor egy jól irányzott rúgásnak köszönhetően elterült a padlón. Megpróbált felülni, de nyomban meggondolta magát, amikor meglátta a nő kezében a kis kaliberű pisztolyt, mely játékszernek tűnt ugyan, de ebből a távolságból ugyanolyan halálos fegyver, mint nagyobb kaliberű társai.

- Tényleg azt hitted, hogy eltűnhetsz, és otthagyhatsz, hogy egy börtönben rohadjak meg? – kérdezte a nő, és közben lehúzta fejéről a szőke parókát.

- Natalie! – suttogta döbbenten a férfi, ahogyan meglátta a nő lángvörös haját.

- Igen, Natalie, okos fiú vagy, Daniel – csúfolódott a nő, de kezében meg sem rezdült a pisztoly. – Az a Natalie, aki – ha rajtad múlt volna – a mai napig börtönben sínylődhetne, és csak azért nem ítéltek volna halálra, mert New York államban 2007 óta már nincs halálbüntetés.

- De … hogy kerülsz ide?

- Nem az a kérdés, hogy ide hogy kerülök, hanem hogy miért nem vagyok börtönben. Azért, mert megszöktem a kórházból, ahová az után kerültem, hogy az a tetű zsaru vállon lőtt – mondta a nő -, de erről te már nem tudhatsz, mert még idejében elhúztad a csíkot.

- Mit tehettem volna – nyöszörgött a férfi.

- Mit tehettél volna? Megvárhattál volna, magaddal hozhattál volna, mellém állhattál volna – lépett egyre közelebb Danielhez Natalie -, sok mindent tehettél volna, de nem, te a saját bőrödet mentetted. Miután felgyógyultam, hosszú hónapokon keresztül kerestelek, és lám, hatékonyabb vagyok, mint az FBI és az Interpol együtt, hiszen én megtaláltalak.

- Most már itt vagy – próbálkozott a férfi. – Felejtsük el a múltat. Elég pénzt sikerült eltűntetnem a hatóságok elől ahhoz, hogy királynőként élhess mellettem!

- Ez valami vicc? – kérdezte vicsorogva Natalie. – Ejnye, Daniel, hová lett a méltóságod? És talán engem sem kellene ennyire hülyének nézned! Nem azért kerestelek meg, hogy felajánld nekem annak a lehetőségét, hogy újra átverhess! Eszemben sincs újra megbízni benned! Azért jöttem, hogy bosszút álljak, és hogy eltüntessek egy tanút, mert nem hagyok hátra kiegyenlítetlen számlát, és nem hagyok hátra tanúkat sem. Bye bye, Daniel – mosolygott Natalie, és meghúzta a ravaszt.

Öt nappal később:

- Kérsz egy pohár narancslevet, drágám? – kérdezte Matt, és Kathrynre mosolyogva maga elé húzta a The New York Times legfrissebb számát. – Elképesztő, hogy a Timest Acapulcóban is megkaphatod a reggeli kávéd mellé! – nyitotta ki a lapot, majd lefagyott a mosoly az arcáról, mert a bűnügyi rovatban az első cikk ez volt:

„Öt nappal ezelőtt Acapulcóban holtan találták Daniel Smith-t, aki a körözési listák előkelő helyén szerepelt. A férfi hamis személyazonossággal tartózkodott a mexikói Acapulcóban, ezért a gyilkosság felfedezése után néhány napot igénybe vett az azonosítása. A férfit egy bérelt villában találták meg, egyetlen fejlövés végzett az áldozattal…” 

Acapulco-öböl, Mexico