BŰNÖS, VAGY ÁLDOZAT? - 16.

Daniel Smithnek nehéz napja volt. Amikor reggel 8 órakor megérkezett a Corona Tőzsdeügynökségbe, már kész volt a terve az egymillió dollár megszerzésére. Magára zárta az iroda ajtaját, és meghagyta, hogy akármi történik is, nem zavarhatja senki. Létrehozott egy elkülönített számlát, majd egy számítógépes algoritmussal – ugyanazzal, melyet még Tania McLeod hozott létre – fiktív részvényvásárlás ürügyén pénzt emelt le az ügyfelek számlájáról. Eltartott egy darabig, mert egy-egy ügyfél számlájáról egyszerre csak annyi pénzt emelhetett le, amennyi még nem tűnt fel az ügynökség informatikai rendszerét ellenőrző programnak. Ebben a programban volt ugyanis egy riasztórendszer, mely jelzett, ha egy ügyfél számlájáról az ügyfél által megadott limitnél nagyobb összeget emelnének le a brókerek. A Tania által írt program erre is odafigyelt, és az ügyfeleket úgy válogatta ki, hogy ezt a limitet nem lépte túl. Délután két órára a Daniel által elkülönített számlán volt az egymillió dollár. Néhány újabb kattintás a számítógépen, és a pénz már el is tűnt a számláról, hogy kis idővel később megjelenjen az Anastasia Ridley nevén lévő bankszámlán. Daniel elégedetten dőlt hátra, és arra gondolt, hogy a többi már a Rókán múlik. Nem tudta ugyan, hogy mit tervez a Róka, de nem is érdekelte: neki csak az volt a fontos, hogy eltűnjön az egyetlen tanú, aki veszélyes lehet rá nézve. 10 millió dollár várta Danielt, és egy mesebeli élet ígérete, amelyet megoszthat Natalie-val. Persze 10 millió dollár nem elég ahhoz a fényűző élethez, amelyet Daniel a továbbiakban élni szándékozott, de kezdő tőkének megfelel, és ha valaki, akkor Daniel tudta, hogyan kell pénzt csinálni. – Először is új személyazonosságra lesz szükségem – gondolta -, azután kiválasztom, hol akarok élni. Bárhová mehetek, enyém az egész világ – vigyorgott magában. – Kezdetnek lehetne mondjuk Európa, ott néhány évre el lehet tűnni szem elől. Ha pénzed van, mindened van – érezte, ahogy az utóbbi hetek feszültsége enyhülni kezdett az idegeiben. Úgy tervezte, hogy hazafelé menet megáll az egyik elegáns delikáteszben, és vesz néhány üveg első osztályú pezsgőt, legyen mivel ünnepelni, ha megjön a jó hír Kathryn Taylor haláláról.

Miután Natalie ellátta Kathrynt mindazzal, amire szerinte annak szüksége volt, újra kocsiba ült, és húszpercnyi autózás után betért egy internetkávézóba. Fekete parókájában, vastag, fekete keretes szemüvegében és alakját elfedő, szürke zsákruhájában senkinek nem tűnt fel, olyan láthatatlan volt, mintha nem is létezett volna. Behívott egy weboldalt, bepötyögött néhány számot. Másodpercek kérdése volt csupán, hogy hozzáférjen ahhoz a bankszámlához, amelyiknek a számát eljuttatta Daniel Smithnek. Pontosan 16 óra volt. Az egyenleget látva elégedetten elmosolyodott, és minden oka megvolt erre: pontosan egymillió dollárral lett gazdagabb. – Ideje, hogy megdolgozzam ezért a pénzért – gondolta, és újra autóba ült. Volt egy kis, de csak egészen kicsi lelkiismeret furdalása, amelyet hideg profizmussal nyomott el magában. Levette a parókát és a szemüveget. – Ez üzlet, csak munka, semmi más – gondolta, és kedvenc masszázsszalonja felé indult. Bevett szokása volt, hogy akció előtt megmasszíroztatta magát. Nem mindig volt erre lehetősége, de most úgy tervezte a napját, hogy erre is jusson ideje. Alig negyedóra múlva lehunyt szemmel élvezte a masszőr szakértő mozdulatait, az illóolajok illatát, a megnyugtató, halk zenét. Egy félóra luxus, amikor nem gondolt senkire és semmire.

17 óra 50 perc. Matt aznap már legalább ezredszerre nézett az órájára. Érezte, hogy a szíve kissé gyorsabban ver. Miközben behajtott a Metropolitan Museum of Art parkolójába, azon gondolkodott, nem volt-e mégis rossz döntés, hogy egyedül nézzen szembe a Rókával. -  Alea iacta est (a kocka el van vetve) – gondolta, és leparkolt saját autójával. Kiszállt, hogy megkeresse a fekete Fordot. Nem volt nehéz megtalálnia, a kocsi a múzeum bejáratánál parkolt, ahogyan az e-mailben írták. Matt beült a kocsiba és felvette az ülésre készített mobiltelefont. Nagy levegőt vett, mielőtt megnyomta az 1-es gyorshívó gombot.

- Látom, követi az utasításaimat – hallotta Matt a már ismerős női hangot a telefonban. – A kesztyűtartóban talál egy GPS-t, abba beprogramoztam az úti célt. Kövesse a GPS utasításait, ne térjen el a megadott útiránytól és ne próbáljon meg kapcsolatba lépni senkivel! – a vonal megszakadt. Matt megkereste és bekapcsolta a GPS-t, majd kihajtott a parkolóból.

A fekete Fordtól néhány méternyire egy sötétzöld Corvette-ben Tom O’Brian figyelte Matt-et. Egész nap bujkált Lauder kapitány elől. Senki sem tudta, hol van Matt, és mindenki Tomtól akarta megtudni. Dél körül megunta a faggatózást és hazament. Otthon még órákig gondolkodott azon, mit tegyen, elmondja-e Lauder kapitánynak, mire készül Matt. Végül nem tette, bízott a barátja ösztöneiben, és maga is úgy vélte, hogy Kat számára a biztos halált jelentené, ha Matt-et követve feltűnne a rohamosztag. De abban egészen biztos volt, hogy nem hagyja a barátját egyedül. – A csekély esély is több mint a semmi – mondta Matt az éjjel. – A kis segítség is több mint a semmi – fordította ezt le magának Tom, amikor eldöntötte, hogy Matt után megy. Évek óta jó barátok voltak, Matt egyszer megmentette Tom életét – egy akcióban Tomra lőttek, Matt a saját testével védte a golyóktól, miközben a földre lökte -, és Tom azóta várta a lehetőséget, hogy viszonozhassa ezt Matt-nek, mindazonáltal jobban örült volna, ha ez a lehetőség nem ilyen körülmények között adódik. Látta, hogy Matt telefonál, majd kihajtott a parkolóból. Tom sem tétovázott, barátja után hajtott.